A díjazottak gálaestjével kedd este hivatalosan is véget ért a 10. SzólóDuó Táncfesztivál: a gála nemcsak lezárta, összegezte is a háromnapos fesztivál legjobb perceit. A táncpedagógusokból, szakírókból, koreográfusokból álló nemzetközi zsűri idén is „jól" végezte dolgát, akinek a díjazottak listáján helye volt, az oda is került - a közönség pedig saját ízlése szerint szépíthetett ezen.
A fesztivál ars poeticája és struktúrája évek óta változatlan, szervezése olajozottan működik. Akiktől minden évben más a rendezvény, azok fellépői. Idén is találkozhattunk visszatérőkkel: korábbi díjazottakkal és résztvevőkkel, és természetesen rengeteg új indulóval. Közöttük volt olyan is, aki először állt ekkora közönség előtt színpadon, és olyan is, aki színpadi rutinját hosszú évek során szerezte meg. A hazai indulók száma az elmúlt évekhez képest idén jóval magasabb volt, s olyan, tapasztalt táncosok nevét is olvashattuk a színlapon, mint Fejes Kittyét vagy Grecsó Zoltánét.
A zsűri az értékeléskor a koreográfiák eredetiségét, ötletességét, a kompozíciós és a színpadi eszközök tudatos - és változatos - használatát, és az előadók színpadi jelenlétét vette figyelembe. A résztvevők fejlődését segítette egy szakmai konzultációval, melynek során az alkotók részletes visszajelzést kaptak munkájukról. A szervezők számára ugyanis „az együttgondolkodás és nem a verseny, az elhivatottság és nem a hivatalosság fontos".
Az előválogatás után versenyprogramba jutott harminckét darab közül idén a szólók voltak erősebbek, több eredeti, egyéni hangvételű alkotás láthattunk, noha az előadások között rengeteg közös formajegyet fedezhettünk fel.
Aleksandra Dziurosz: The last day - Fotó: Sulyok László
A négy díjazott szólóelőadásban szárnybontogatók és szárnyukat keresők egyaránt akadtak, s az egyéni és az alkotói szabadság keresése mindegyik koreográfiában megjelent. A legjobb szóló díját elnyerő lengyel Aleksandra Dziurosz sebzett madárként próbálja eltáncolni halálát The last day című koreográfiájában. Dziurosz mindenre emlékeztet mozgásában, csak táncosnőre nem - előadása ettől válik izgalmassá - végtagjai merevek, akárha marionettbábú lenne, teste nem engedelmeskedik: folyton elesik, az oldalára borul, képtelen kiegyenesedni. Színes pávatollakra emlékeztető tütüjéből lábai fadarabként lógnak. Amikor végre két lábra áll, görcsbe szorított lábfején egyensúlyozik, próbál a felszínen maradni. Utolsó vergődésének lehetünk szemtanúi.
Fülöp Ágnes szárnyait vesztett angyalként keresi önmagát; az Angyalszárny...volt című misztikus koreográfiája a zsűri különdíját érdemelte a mozdulatművészethez legközelebb álló produkcióként. (Fülöp két évvel korábban már díjazott volt a fesztiválon, akkor Buday Melindával táncolt duettjüket díjazták.) A darab kísérőzenéje gregorián ének, a háttérben Zelenák Sándor angyalszárnyakat és csontvázakat ábrázoló festményeit látjuk. A hosszú, fehér szoknyát viselő törékeny lány a darab során szinte végig háttal áll nekünk, feltűzött haja meztelenül hagyja hátát, kebleit csak egy vékony, fehér ragasztócsík fedi. Apró fénykörben áll, karjai eleinte óvatosan, majd egyre sebesebben, kapkodva tapogatják szárnyai helyét. Széles ívben mozdul ki az őt körülvevő fénykörből, kitárja egyik karját, hogy pár másodperccel később a másikat is mellé ívelje. A magába gubózás és a hirtelen kitárulkozás mozzanata adja a koreográfia dinamikáját; Fülöp médiumként tudja használni a testét, őszinte átélése pedig intimmé teszi előadását.
Fülöp Ágnes: angyalszárny...volt - Fotó: Sulyok László
Ötletgazdag, eszközhasználatában jól átgondolt előadás a Prenatalis, Monika Castková a szülés folyamatát megidéző darabja. Castková a dereka körül vastagon, több rétegben feltekert pukkanós fóliát visel, a rétegek alatt pedig egy mikrofont helyezett el. A táncosnő eleinte lassan mozog, hasizmát feszíti csak be, majd felsőteste hajladozni, később egyre őrültebb tempót diktálva hullámzani kezd. A fólia repedezésének kihangosításával Castková sejtelmes, surrogó, majd - ahogy fokozódik tánca -, egyre keményebb és durvább hangokat ér el. Derékból indított, hirtelen, oldalsó irányú mozgásokat végez, a csomag elkezd lazulni rajta, s amikor a rétegek megbomlanak, kezével fokozatosan lefejti magáról a többméternyi fóliát. A szabaddá váló néma test pedig könnyedén forogni kezd, maga körül reptetve immár szárnyát.
Mások vittek rossz utakra - hangzik Arany Virág koreográfiájának címe, a vallomásszerű címhez pedig egy közvetlen és szellemes, kontakt-elemekből építkező koreográfia társul. A fiatal táncosnő előadását az apró részletek, a frappáns formai megoldások teszik emlékezetessé: darabját tótágasan, fejen állva kezdi, férfinadrágban és hatalmas férficipőben. Belevaló lány - miután lerúgja lábáról mindkét cipőt, bevág egy felest. A terem végén egy másik pár cipő, célként ez lebeg a szeme előtt, miközben az úton halad előrefele. Egy eddig nem ismert hang szólal meg, amelyben rengeteg humor lakozik, s Arany Virág remekül, szinte társaként perlekedik a zenével. A kontakt-tánc indukáló érintéseit saját testére alkalmazza. Darabja igazi burleszk: mikor az út végére ér, megszerezhetné a cipőt, ám az eltűnik a szeme elől, valaki elhúzza előle.
Arany Virág: Mások vittek rossz utakra - Fotó: Sulyok László
Hogyan működnek a párkapcsolatok, kire jut az irányító, kire az engedelmeskedő szerepe, mennyiben szól egy párkapcsolat önmagunk feladásáról, s mi az, amit cserébe kapunk? A legjobb duó előadás, a BEBE LA SUS és a zsűri által díjazott cseh duett, az Amíg én során két párkapcsolat „viszontagságos" perceibe pillanthatunk bele. A problémát az előadások mozgásvilága eltérő módon, de mindkettő a humor felől közelíti meg. Az Amíg én táncosai a kontakt-tánc emeléseiben, ugrásaiban lévő lehetőségeket használja fel apró-cseprő életük, vitáik bemutatására. A szerepek adottak: a lány rátelepszik partnerére, egyszer a nyakába, máskor a hátára ugrik, szinte rátapad, aki mindezt a lehető leglazábban igyekszik kezelni. A darabot előre borítékolható csattanó zárja: a szerepek megfordulnak, a fiú ugrik a lány nyakába, de mindez csak a geg kedvéért történik.
Az izraeli fiúpáros duettjében viszont a köztük lévő erőviszonyok szórakoztató bemutatásán túl egy őszinte, szomorú történetbe pillanthatunk bele. Amellett, hogy Ron Amit és Mor Shani kitűnő táncos, érzékeny színészi játékról tesznek tanúbizonyságot, arcuk apró rezdülései árulkodóak. A rikító színű pólóban és alsónadrágban pózoló táncosok darabjában találunk harmóniát és intimitást és egészen gonoszkodó perceket. Az apró jelenetekből felépülő darab az érzelmi skála két végén halad, a lábemeléseikben, forgásaikban rejlő könnyedséget és előadásmódjuk humorát mindvégig ellenpontozza a koreográfiát végigkísérő lírai zene.
A díjazott duó-előadások között két, formanyelvében és atmoszférájában hasonló darabot találunk. A cseh Marie Janecková Pszichogramma című koreográfiája és a Gyújtópont fémes hatású zörej- és zajzenére előadott, olykor akrobatikus elemekkel kevert táncetűd. A dinamikai ellenpontokra építő, bonyolult forgásokkal és emelésekkel nehezített koreográfiákban az a legmeglepőbb, hogy előadói meglepően jó táncosok, akik - apró hibákat leszámítva - szinte tökéletesen kivitelezik előadásukat; a szinkrón mozgások is csak kevés helyen csúsznak el. A dramaturgiai feszültséget mindvégig megtartják, ez részben abból is következik, hogy a táncosok az előadás során rezzenéstelenül, egymásra sem pillantva táncolnak. A feloldás másképp következik be: a Pszichogramma táncosai a darab végén kiegészítik egymást, összeér a kezük, ahogy egymás mögé állnak, a Gyújtópont táncosainak azonban folytatódik rivalizálása, a terem két végébe távolodnak el egymástól.
Az idei közönségdíj részben egybeesett a zsűri döntésével, a közönség duó-díját a Gyújtópont alkotói, Gaurean Ottília és Simkó Beatrix nyerték el. A közönség szólódíjazottja nekem némi csalódást okozott; persze Brian Tjon Tjauw Liem nem rossz előadó, csak éppen az „aha-érzés" maradt el számomra darabjából. Szívesebben láttam volna a listán közönségdíjasként Szamosi Judit komplex előadását, a Medusa születését (melynek koreográfusa Berger Gyula) vagy a cseh Lucie Charouzovát, aki pusztán a kezeivel táncolt (Un/Kontakt) vagy Helena Stavová a csend hangjaira előadott, szenvedélyes Memento Mori-ját. A sok induló között persze mindenkinek akadt egy kedvence, s csak remélhetjük, hogy ez jövőre is így lesz...
Díjazottak:
Legjobb szólótánc produkció
The last day (PL)
Koreográfia, előadó: Aleksandra Dziurosz
Legjobb duótánc produkció
BEBE LA SUS (IL)
Koreográfia: Mor Shani
Előadók: Ron Amit, Mor Shani
Dramaturgia: Anne Marry van de Brassler
Szóló produkciók:
Mások vittek rossz utakra
Koreográfia, előadó: Arany Virág
Prenatalis (CZ)
Koreográfia, előadó: Monika Častková
Duó produkciók:
Amíg én (CZ)
Koreográfia: Ondřej Krejčí
Előadók: Pavla Vařáková, Ondřej Krejčí
Gyújtópont / Focus (H)
Koreográfia, előadók: Gaurean Ottilia, Simkó Beatrix
Jelmez: Badacsonyi Brigitta
A közönség díjai
Valami... én és köztem (NL)
Koreográfia, előadó: Brian Tjon Tjauw Liem
Gyújtópont
Koreográfia, előadók: Gaurean Ottilia, Simkó Beatrix
Jelmez: Badacsonyi Brigitta
Az Orkesztika Alapítvány különdíjában részesült - a mozdulatművészethez legközelebb álló mű díja:
Angyalszárny... volt
Koreográfia, előadó: Fülöp Ágnes
Különdíjak:
Marie Janečková, Helena Šťávová, Monika Částková. A különdíjat a Pszichogramma előadásukkal nyerték el.
