Gergye Krisztián és Újvári Milán nem kímélték a MU Terminál táncos-növendékeit. A műhely idei harmadik, C estje azonban nemcsak a táncosokat tette próbára, hanem a közönséget is. De megérte megküzdeni a feladattal. Nekik is, és a közönségnek is.
Pedig lazán indultunk neki az estének, előjáték: egy szerelmi háromszög feszültségeit bemutató koreográfia Kiss Róberttől. Az egykori terminálos KET-es táncos most debütált koreográfusként, és ez a mű kezdetnek nem rossz. A rövid mozgássor mögött jó elgondolás sejthető, a produkció azonban érezhetően nem ért össze, mielőtt a közönség elé került, a táncosok energiáit láthatólag lekötötte a technikai pontosságra való koncentráció, így a kombinációk üresek maradtak.
A közönségre nem túl sok feladatot hárító munka után valósággal berobban a néző agyába, retinájába és leginkább hallójáratába Újvári Milán cím nélküli koreográfiája. Mire az ember magához tér az irdatlan hangerővel hirtelen megszólaló zajzene okozta sokkból, a MU Terminál öt táncosa (Frigy Ádám, Mádi László, Hoffmann Adrienn, Horváth Adrienn, Dorota Łęcka) a koreográfussal kiegészülve már birtokba is vette a fekete táncteret, sőt már ki is hasított abból egy darabot. A fekete padlón előzőleg elhelyezett fekete ragasztószalag feltépésével ugyanis egy fehér csík keletkezett a padlón. Akár egy rajtvonal, ami mögött startra készen sorakoznak fel a táncosok. A rajtvonal képe egyébként már csak azért is felidéződik, mert a szereplők fekete-fehérben, sortban, trikóban vannak, mintha tornaórára öltöztek volna fel. Tény, hogy komoly erőpróba előtt állnak ők is és a közönség is.
Előjáték - Fotó: Dusa Gábor
A zenei aláfestés, Masami Akita minden rendszert nélkülöző zajzenéje semmi fogódzót nem ad a táncosoknak, egy idő után és bizonyos hangerő felett pedig szinte ráül az ember agyára, igencsak megnehezítve a néző számára a befogadást. Pedig a látvány megértéséhez elkél a koncentráció. Újvári Milán „frenákos" és cirque du soleil-es tapasztalatokkal a háta mögött nem meglepő módon egy nagyon dinamikus, akrobatikus elemekkel teletűzdelt koreográfiát tanított be a terminálosoknak, melyet azok figyelemre méltó lendülettel „darálnak le". Száraz, szándékoltan lelketlen koreográfia, melyben a táncos csak a testét használja, személyiségét elrejti. Akár a zene, irracionális a mozgás is. A táncosok kiszámíthatatlanul szóródnak szét, futnak körbe-körbe, váratlanul és csak rövid pillanatokra alkotnak párokat, triókat, aztán szinte lepattannak egymásról, az adott térfelületről, és máshol táncolnak tovább. Az előadás előrehaladtával újabb és újabb fehér csíkokat fednek fel a fekete ragasztószalagok felszakításával. Ezek a vízszintes, függőleges és haránt irányú csíkok jelölik ki a táncosok számára az aktuális táncteret.
A sok irracionálisnak tűnő hatás (zene és tánc) után aztán a zárlatban, úgy tűnik, értelmet kap minden: amikor az utolsó csíkokat is feltépik, a fekete padlón a fehérrel írt WHITE felirat olvasható. Az ötletesség vitathatatlan, de nem tudom elhessegetni az érzést, hogy tulajdonképpen nem a táncból következett a felirat, hanem inkább a végső felirathoz készült el egy mozgássor, mintha az egész negyedóra az utolsó három másodperc kedvéért született volna meg. Mintha az egész előadás erre a slusszpoénra lenne felépítve.
Cím nélkül - Fotó: Dusa Gábor
Gergye Krisztián koreográfiája nem a végére tartogatja a lényeget. A cím Danse Makabre, ennek megfelelően alighogy elkezdődik a produkció, máris besétál két kaszás - Frigy Ádám és Mádi László. A tánctér leghátsó felében egymástól azonos távolságra, felváltva állnak meg a lányok és a kaszát kezükben tartó fiúk. Hátulról megvilágított, fekete ruhás alakjukból leginkább csak sziluettjük bontakozik ki, kétdimenziós sormintának tűnnek, úgy festenek, akár egy középkori falfestmény. A három női alak ceremoniálisan a társastánc kéztartását imitálja, kimérten, körbeállva kezdenek táncolni a két kaszás figurával. A szertartásos művelet szándékosan mesterkélt, kimódolt, mintha legalábbis francia négyest járnának. Az előadás negyven percen keresztül komótosan, ünnepélyes tempóban halad előre Schnittke, Saint-Saens és Liszt komor hangulatú zenéire. Eközben a táncosok által kifejezett érzelmek és hangulatok széles skálán mozognak a drámaitól kezdve a pajzánon keresztül a groteszkig. Látunk halált és feltámadást, a táncosok egyszer megzabolázhatatlan ösztönlények, máskor reszkető testű, törékeny alakok. Sokféleképp használja fel az előadás a két kaszát is. Ahogy hatalmas köröket írnak le vele, forgatják őket, míg körülöttük a táncosok a földre zuhannak, bevillan az agyamba az „arat a halál", illetve a „halál malma" kifejezések. A baljós hangulatot pedig tovább növelik a kaszás alakok plafonig nyúló árnyékai a falakon. Máskor a szerszám, frivol értelemben is szerszámmá válik, hiszen a kasza felfelé kunkorodó fogóját a két fiú saját ágyékához illeszti.
A koreográfia számos eleme ismerős lehet Gergye Krisztián korábbi munkáiból. A táncosok eltúlzott vigyort ragasztanak arcukra, vagy lassan nagyra tátják szájukat és úgy merednek a közönségre. Kezüket ökölbe szorítják, és középső ujjukat kiegyenesítve mutatnak egymásra vagy magukra. A lányok hosszú hajukat kezükkel az arcukba fésülik, hajukat szájukba tömik. De ugyancsak korábbi Gergye-koreográfiákat idéznek azok a jelenetek, amikor két vagy három szereplő úgy kapcsolódik egymáshoz, hogy alakjuk egyetlen mitologikus, félig ember-félig állat lénnyé olvad össze.
A Gergye-előadásba csöppent terminálosoknak nincs könnyű dolga, hiszen az egyedi mozgáskódokat használó alkotó koreográfiáit nem elég csak eltáncolni. Hozzá kell adni azt a kisugárzást, színpadi jelenlétet, színészi erőt, amitől a furcsa mozgássorok életre kelnek és jelentést kapnak. A MU terminálosok tisztességesen megküzdöttek a feladattal, mindazonáltal ezzel a nehezen megfogható mögöttes tartalommal nem mindig sikerült feltölteniük a mozdulatokat.
Érdekes az az ellentét, ami a két darabot jellemzi. Újvári Milán százaz, szikár koreográfiája a tiszta fizikumról, míg Gergye Krisztián allegorikus munkája a mozdulatok által létrehozott misztériumról, a metafizikusról szól. A MU Terminál negyedik évfolyama pedig mindkét feladatot olyan színvonalon oldotta meg, hogy a néző azzal az érzéssel távozhat, hogy ők öten ha most még nem is kész táncosok, már nagyon közel járnak ahhoz, hogy azok legyenek.
MU Terminál IV. évfolyam - C est
Előtánc: Azonosság
Koreográfus: Kiss Róbert
Előadók: Ács Adrienn Réka, Horváth Melinda, Kiss Róbert
Cím nélkül
Zene: Merzbow
Koreográfus: Újvári Milán
Előadók: Horváth Adrienn, Hoffman Adrienn, Dorota Lecka, Mádi László, Frigy Ádám, Újvári Milán
Danse Makabre
Zene: Alfred Schnittke, Liszt Ferenc, Saint-Saens
Jelmez: Béres Móni
Koreográfus, rendező, látvány: Gergye Krisztián
Előadók: Frigy Ádám, Mádi László, Hoffmann Adrienn, Horváth Adrienn, Dorota Łęcka
Helyszín: MU Színház
Időpont: 2008. május 23-24.
Halász Tamás: Volt benne anyag
Tóth Ágnes Veronika: Fekete-fehér
