A gálaest aperitifeként a tavalyi győztesek friss szólóit láthattuk. Elsőként Monika Častková Twinkle című koreográfiája mutatkozott be – egy kevéssé tudományos, viszont annál líraibb hangvételű csillagvizsgálat. A cím a Twinkle, twinkle little star dalocskára asszociáltatott, a struktúra (sorozatos fürdés és töltődés a spotlámpa fényében) gyermekkorom foszforeszkáló bolygó-matricáit idézte meg, a vetített galaxis-animáció pedig konkrétan egy csillag agóniáját ábrázolta. A korábban a prágai Duncan Center Conservatoryban, jelenleg New Yorkban tanuló Častková mozgása zömmel térdelő ülésben, izoláltan, kézfej-centrikusan történt – tenyerének kimunkált, esszenciális játéka néha a homok pergésére, néha a televíziós energetizáló gurukra emlékeztetett. Ki-be nyúlkált az egyesével feltűnő fénynyalábokba, csente a foton molekulákat. Mégis – talán a fülsértően vágott és amúgy is elcsépelt Für Alina dallama, talán a hölgy arcának modorossága okozta, de – nem találtam sem emóciós nyomatékot, sem sok intellektuális kapaszkodót az előadásban. Stabil, de tartalék fűtőanyag híján lassan kihunyó műnek mondanám – a csillagászok nyelvén: fehér törpe.

Cansu Ergin - Fotó: Dusa Gábor

A török származású, de hajdan szintén prágai táncnövendék, Cansu Ergin bemutatója a Reservoire, tükörfordításban a „Víztartály” volt. Ennek előtagját szimbolizálta récekék ruhája, valamint a kékre derített tér. A földön repetitíve hempergőző nőhöz kis idővel Matthuie Ehrlacher, a lenémított szaxofon gazdája társult. A titokzatos, szőke hajzuhataga mögé rejtőző Ergin szekvenciálisan ismétlődő, puha, köríveket leíró mozdulatai sokáig csak közönnyel, párhuzamosan folytak Matthuie Ehrlacher mikrofonba köpködő és farmert dörzsölő hangkulisszáival, majd óvatos felelgetésbe csaptak. Mindeközben a fényfestés sivatagiba fordult, háttérben Ergin magasodó árnyékával. Egy kaleidoszkópszerű, illogikus, ehhez mérten mégis gyér személyes vallomásba/látomásba vontak be minket, amire végül az (ereszkedő) dallamára talált, árva hangszer tett pontot.

Az ezt követő szünetet az Anna Piotrowska-féle (PL) Mindyourbody workshop-résztvevői (pécsi és miskolci művészetis diákok) múlatták, ami már csak a fesztivál kísérőprogramokkal egyre telítődő profilját is fémjelzi. A prezentáció során a MU színháztermébe vezető lépcsőházat vették birtokba – fél csapat délceg fekete seregként fentről, fél csapat tarka-barka tréningruhában, nézői Achilles-inakat markolászva lentről érkezett. Csúszdáztak a fokokon, párnákat hajigáltak, a függönnyel duetteztek, majd szanaszét fetrengve apokaliptikus véget értek. Ugyanitt tisztem megemlíteni az Ork_Kota_Platform (3.0), vagyis az egyperces táncfilmek versenyének két győztesét is: a zsűri az INSoundOUT gazdájának, Jurányi Patricknak, a közönség pedig Ferencz Krisztinának RGB című alkotásáért ítélte meg az első helyezést.

A második etap első duója a zsűri (Fenyves Márk, Gaál Mariann, Szabó Kristóf) és a közönség díját egyaránt – joggal – bezsebelő Tim Behrens és Florian Patschovsky volt. Az artistapáros puritán, elborogatott székekkel teremtett miliőt, továbbá a jelmezük is igen beszédesnek bizonyult: egyikük koszlott kockás alsóban és fehér atlétatrikóban, míg társa sötét szmoking nadrágban és ingben szerepelt. Az életundorral telt proli és zsoké termetű (képzeletbeli) cimborája, aki tömör ötpercnyi kézen álló, szaltózó, csukafejeses attrakcióval hozta rá a ború utáni derűt – félkomoly, pajtásos civakodás, incselkedés szemtanúi lehettünk. Kivitelezésben maradéktalanul profik, előadásmódban jólesően mértéktartóak voltak – általuk az új cirkusz műfaja is bekopogtatott a versenyre.

Juhász Zsolt – megosztottan szintén győztes – koreográfiája, a Reláció egy férfi és egy nő (Vincze Levente Gergely és Bednai Nikolett), valamint a marionett-illegetés és a folklór viszonyát vizslatta – az éles kontraszt segédletével aránylag humorosan, bár szűkszavúan. A mozgásanyag és a fényezés is a színtér középpontját tette főszereplővé, ugyanakkor a népzenei, néptáncos epizódoknál mindig kinyílt az addig távolságtartó, gyönyörködtető centrum – köszönhetően a szereplők széles, felszabadult mosolyának, a szabályokat rögvest hátrahagyó táncos attitűdjének. E szabadság, a muzsika lüktetésére születő improvizáció nézett farkasszemet a merev diszciplínával, a geometrikus végtagokkal. Sőt: nyert.

Újvári Milán - Fotó: Dusa Gábor

A szintén cseh színekben induló Anežka Stráníková-féle Találkozás Michelangelóval egy markáns kérdést hagyott bennem: hol lapul Michelangelo? A szálkás izomzatú, aszkéta alkatú Stráníková szólójában temérdek heroikus, illetve szorongó gesztust tett; néha katonásan, máskor törött szárnyú verébként vonult fel-alá. Arca egy izgalmas, összetett női karakterről árulkodott, míg testéből az aszexualitás áradt; ruháját – egy agyoncsomózott sötétkék zsák-gúnyát – pedig a legtöbb koldus megirigyelte volna. Összhatásában sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a híres reneszánsz festő helyett Jeanne d’Arc volt a meghívott erre a bizonyos randevúra.

A végig jampeckodó, „esztétikus és korántsem fárasztó” mozgásokat, vetődéseket és fekvenyomásokat prezentáló Újvári Milán arról regélt, 1952-ben mi fán termett az, hogy „csörögni”. Gyeneses Rudolf és Kovács Klára A keringőtől a mambóig című munkáját olvasta fel, illetve a hip-hopos, különféle báltermi táncokból és Michael Jacksontól kölcsönzött lépésekkel illusztrálta azt. A deklarátum-etűd az áthangszerelt Pink Floyd nyelven szólva azt hirdette, hogy „we don’t need no education”, azaz mindenkinek saját szívügye, mit kezd a gravitációval. Újvári Milán remek dramaturgiai érzékkel tördelte mondandóját, ezzel – és távozásul brillíros grand jeté-jével – vad hahotát és „2 in 1” fődíjat csalva ki az est vendégeiből.

Szembetűnő, hogy a koreográfusok többsége besorolható két szüzsé-választási kategóriába: az egyik tábor kifejező, intim, belső fantazmagóriákról ködösen regélő költeményeket próbál színre vinni, míg a többiek az önreflexió, az eszköztáruk tudatos és gúnyos puffogtatását, a novellisztikus, csattanós formát részesítik előnyben. Az agytekervények csikorogtatása, az irodalmi aláágyazás, az experimentális megoldások még vagy már, de parlagon hevernek. Vajon mit hoz 2013?

A zsűri szakmai értékelésének szempontrendszere

Twinkle

Koreográfia, előadó: Monika Častková (CZ)

Zene: Arvo Pärt

Reservoire  

Koreográfia, szöveg: Sadiye Cansu Ergin

Jelmez: S. Cansu Ergin

Előadók: Matthuie Ehrlacher, Cansu Ergin (TR-P)

Zene: Matthuie Ehrlacher, Cansu Ergin

(Hogy lehet) Majdnem ott lenni / (How to be) Almost There

Koreográfia: Anne Hirth, Maya Lipsker, Tim Behrens, Florian Patschovsky (Kompanie HeadFeedHands) (D, IL)

Előadók: Tim Behrens, Florian Patschovsky

Reláció / Relation

Koreográfia: Juhász Zsolt

Előadók: Bednai Nikolett, Vincze Levente Gergely

Találkozás Michelangelóval / Meeting with Michelangelo

Koreográfia, előadó: Anežka Stráníková (CZ)

A keringőtől a mambóig / From the waltz till the mambo

Koreográfia, előadó: Újvári Milán