Konzekvens pályaív áll az alkotóművész mögött: 1978-tól hozza létre koreográfiáit, az első másfél évtizedben gyakorlatilag csak szólóműveket, melyeket ő maga ad elő. Chouinard 1990-ben, Montrealban alapította társulatát, s elkezdte kipróbálni magát többszereplős táncalkotásokban, s egyáltalán: mások irányításában, más testek mozgatásában. Az 1990-es évek közepén felhagy a táncosi pályával, magára komponált, világhírt hozó szólóit társulatának két oszlopos tagjára, az egyként kiváló, amúgy karakterben egymástól (hogy Chouinard-tól is, azt sajnos, közvetlen tapasztalás híján nem tudhatom) erősen elütő Lucie Mongrainre és Carol Prieurre bízza, hagyományozza. Innentől kedve csak koreografál: munkáit egyáltalán nem ontja (igaz vannak feltűnően termékeny évei, mint az 1980-as, mely során nyolc szólót hoz létre) – készít újabb szólókat és sokszereplős kreációkat. A Compagnie Marie Chouinard mai repertoárja az elmúlt huszonnyolc év munkáiból válogat, ám a máig megtartani érdemesített rövid szólók, egészestés, többszereplős munkák keletkezési dátumai között nem ritkák a fél évtizedes lyukak. Chouinard nem termel: megengedi, megengedheti magának a szemlélődés, a töltekezés, a befogadás luxusát. Korábbi éveiben sokat utazott, hosszan élt „idegenben”: töltekezése, kutatásai, tanulmányai helyszíneiről, nepáli, bali, burmai, indiai, berlini útjairól, éveiről még legkivonatosabb életrajzaiban sem felejt el említést tenni.

Chopin: 24 Prelűd

Ritkaság, hogy egy hozzá hasonló formátumú kortárstánc-óriás munkásságáról ennyire átfogó képet kaphasson a hazai néző: a Chouinard-társulat jelenlegi repertoárjának több mint kétharmada színre került már Budapesten. 1999-ben, a magyarországi bemutatkozó vendégjáték alkalmával a húsz év rövid szólómunkáit, tizenegy alkotást felvonultató est, a Les Solos 1978-1998 volt látható a Trafóban, a társulat másik, sokszereplős, egész estés produkciója, a Tavaszi áldozat (1993) pedig a Tháliában. 2002-ben a Trafó CoinciDance című vendégjáték-összeállításának keretében járt itt az együttes, ekkor programjukban a Világsikoly (Le Cri du Monde – 2000), illetve a Chopin 24 prelűdje (1999) című alkotások szerepeltek. 2004-ben Chouinard egy új oldaláról mutatkozott be a magyar közönség előtt: Cantique no. 1 című, tizenöt perces táncfilmje (2003) a vele azonos évben született háromnegyed órás, tízszereplős koreográfiával, a Chorale-lal osztozott azonos estén.
A kanadai koreográfus az elmúlt hét év négy alkalma során egy nagy és egy kis retrospektívvel szolgált magyar közönsége számára. Tizenhat évet fognak át nálunk felvonultatott, többszereplős alkotásai, míg az 1999-ben bemutatkozásként idehozott szólói kereken két évtizedet. Valamennyi érintett munka „gondozott”, tehát nem remake, rekonstrukció, hanem a folyamatos műsoron tartással egyszersmind frissen is tartott munka, eleven előzmény, az egyetlen és egységes művészi jelen idő része, alkotóeleme. Voltaképp nem csupán magyar viszonylatban számít kuriózumnak az, hogy egy neves koreográfus társulata repertoárján húsz-huszonöt évvel korábbi, pályája korai szakaszából származó – s jelenéhez alapvetően, szervesen illeszkedő – alkotásait is megőrizze.
Az együttes 2006-os, három művet felvonultató budapesti vizitjén Chouinard új munkája, a bODY_rEMIX/gOLDBERG_vARIATIONS volt látható elsőként. A 2005-ös Velencei Biennále nemzetközi kortárstánc-fesztiváljára elkészült a szokatlanul terjedelmes, nyolcvanöt perces, kétfelvonásos táncmű, ami J. S. Bach alkotásának rendhagyó feldolgozására született. Ugyancsak egy nagy klasszikus – téma, s nem zenemű, de erről később – sajátos újraértelmezésével találkozhatunk az Egy faun délutánja című koreográfiában, mely a vendégjáték második programjában került színre. A klasszikus, közel két évtizedes szólóalkotás már nem ismeretlen a magyar közönség számára: a tizenhat perces kreáció szerepel ugyanis a Les Solos 1978-1998 programjában is. Ám, ha emlékezetem nem csal, a válogatás-estben látható Faun csak részlet: az amúgy is nyúlfarknyi koreográfia egy töredéke. A klasszikus darab mellé egy 2001-ben létrehozott, friss szóló rendeltetett: az Étude no.1 a 2001-es bécsi ImpulsTanzra született.
Marie Chouinard tág horizonton láttat rá eddigi alkotói pályájára: a kép rendkívül összetett, a maga módján egyszerre homogén és roppant sokszínű. Számos példa, a ma „forgalmazott” produkciók zömének ismeretében lehetőségünk nyílhat egyfajta összefoglaló alkotói kép élvezetére és elemzésére.

Tavaszi áldozat

Ősi és groteszk – első nekifutásból e két szóval jellemezhető Chouinard világa: hősei egy nem létező, ám számtalan, azonosítható forrásból táplálkozó, archaikus vagy archaizáló civilizáció alakjai, nem halandzsa-alakok azonban. Roppant nagyszabású látványvilággal operáló, horribilis költségvetésből létrehozott sci-fi kasszasikerek alakjait szemlélve kapja magát az ember minduntalan azon, hogy aszerint elemez, leltároz, hogy honnan „lopták össze” azokat. Globalizáció-kritikus mosollyal nyugtáz, mikor azonosít egy mongol pásztorviseletet mint űrharcos egyenruhát, egy japán fejdíszt mint kozmikus koronát. Chouinard, a világutazó nem panoptikumot helyez színpadára, hanem sokféle hagyományt ötvöz egyetlen, archaikus, közös rendszerré. Gyakran jellegzetes test- vagy arcfestést viselő figurái mintha egyetlen, ősi kultúrához tartoznának, a meghökkentő jelmezek, a különös mozdulatok némelyikében fel-felsejlik azonban a konkrét eredet. A koreográfus a létező tapasztalatán, megismerésén alapuló, fiktív rendszert teremt, számtalan régi ismeretében épít fel sokarcú, pompásan sokféle, soknézetű újat. Új ősiséget, ismeretlen, mégis számos töredékében ismerős archaikust. Ütköztet és keresztez, meglepő szögekből szemlél és láttat. Újraértelmezi a hagyományt, a kollektív, emberi gyökereket, pompás, sokféle helyről bányászott, tökéletesre formált építőkockákból húzza fel építményeit. Lecsiszol, elfed, lecsupaszít és újrafest, kiemel és felmutat.
Nála Chopin 24 prelűdjére irokéz-tarajos, gumitestű kar mozog élő hangjegyekként, Sztravinszkij Tavaszi áldozatát hatalmas karmokkal díszített, mélytengeri virágállatok, két lábon járó korallok interpretálják. Chouinard választott zenéjét gyakran szinte felismerhetetlenné dolgozza-dolgoztatja át. Bach Goldberg-variációkját Glenn Gould halhatatlan tolmácsolásában hallhattuk archív, történelmi jelentőségű felvételről: a zongoraciklus részletei szilánkokban csendülnek fel, szaggatottan, széttagoltan, töredékeikben ismételten. Az előadás zenei anyagát Gould eredeti, angol nyelvű műértelmező kommentárjai tagolják.

A teljes cikk itt olvasható:

Újabb táncok Atlantiszról