A Trafó színpadán ezen az áprilisi estén egy szinte klasszicizáló, csupa finomságot, csupa kellemes arányt, csupa harmóniát közvetítő előadást láthattunk. Az AfterLight („Fényután”) címet viselő kollázs egy megrendelésre készült szóló gördülékenyen továbbgondolt, háromfős változata. Csakis hálásak lehetünk a londoni Sadler’s Wells színháznak, melynek vezetősége 2009-ben, a Gyagilev-féle Orosz Balett 100 éves jubileumán kérte fel – többek között – Maliphantot egy témába vágó mű elkészítésére. A klasszikus balett képzettségű, ám hamar „dezertáló” táncos egy izgalmasan szépséges szólót készített Vaclav Nyizsinszkij rajzai, valamint a róla készült híres táncfotók  hatása alatt. Kép és mozgás ihletett találkozása azután nem véletlenül késztette továbbgondolkodásra a művészt. Nem csupán egyetlen lehetőség bújt meg abban, hogy a Nyizsinszkij rajzain megjelenő körkörösséget, fotóin megörökített gesztusainak szecessziós finomságát összekösse a folyamatos mozgással, valamint a fény, a világítás folyamatos mozgatásával, de a munka folyamán újabb, s újabb lehetőségekre bukkant.

A cím „titka”: a hagyományos színpadi világítás („light”) helyébe, annak „tetejébe” lép napjainkra („after”…) a vetített, mozgó világítás…

A szólista (Daniel Proietto) bámulatra méltó biztonsággal, mégis selymes finomsággal forog-hajlik-dől-hullámzik a mozdulataival ellentétes irányban pörgő fénycsatornában: olyan, mintha konkrétan forogna vele a föld – s így a világ: a látvány, miközben harmonikus, egyben szédítő is. Proietto egyetlen pillanatban sem billen ki (meggyőződésem, hogy a nézők között ülő táncosok mindegyikének fejében megfordult a gondolat, vajon képes lennék-e erre: így tartani a súlypontomat ebben az elvarázsolt-kastély-szituációban?…); miközben fényköre egyre tágul, egyre nagyobb a rávetített, gomolygó fekete-fehér felhőterítő.

Adott ponton teljesen szétterül körötte a fény, leveszi ingjét, sapkáját, mozgásának volumene egyre szélesebb, befogva a teljes színpadot, hogy aztán szólója végére ismét teste köré sűrűsödjön, koncentrálódjon a fény-tér.

Két lány jelenetével indul a második rész; párhuzamos mozgásukkal tökéletes harmóniát és egyensúlyt hoznak a színpadra. Laza, finoman lengő görögös tunikájuk Nyizsinszkij világából üzen, s a férfi megjelenése sem bontja meg az említett harmóniát, sőt! A hármas forma is csupa egyensúly, a csodálatos Proietto folytatja a szólójából már ismerős örvényeit, melyekbe bevonja hol egyik, hol másik lányt; át- és áttekerésre kerül egy hófehér és egy piros fátyol-lepel (Egy faun délutánja, Sehezerádé: idesereglenek a Ballet Russe reminiszcenciák), csupa finom játék. Silvina Cortes, valamint a nálunk már Rui Horta előadásaiban látott Olga Cobos mozdulatain megint csak egyértelműen jelentkezik a megbízható technikai tudás (úgy a klasszikus, mint a kortársi elvárásoknak megfelelő), jelenlétük erős és esztétikus.

Nincs azonban hiányérzetünk, amikor az utolsó, a harmadik tételben ismét eltűnnek: az egyedül maradó Proietto körött ismét beszűkül a fény-tér: teljes erővel rácsavarodik a felhős fénytömeg, szinte rászorul, s így szükségszerűen el is tűnnek együtt a semmibe.

Van valami monoton és fárasztó ebben a szépség-gomolyban, melynek éber befogadását helyenként tovább nehezítette a hosszan félsötétben tartott látvány; még ha ez a koncepció szempontjából indokolt és érthető volt is.

A zenei alapréteg Eric Satie híres Gnossiennes-je: ez az elégikus, szintén folyamatokra és körkörös „sóhajtásokra” épülő andante (Andy Cowton zenéivel kiegészülve) kiváló bázisául szolgál a mű finomra hangoltságának.

Végül azonban mégis a legjelentékenyebb alkotótársat, Michael Hulls-t kell kiemelnünk, aki a fény és vetítés koncepcióját – felhasználva Jan Urbanowski és James Chorley animációit – a koreográfiával egyenrangú elemmé varázsolta. Maliphant állandó munkatársaként Hulls teljességgel azonosul azzal, amit a koreográfus képzel: szinte „együtt látnak” alkotói együttműködésük során.

Az élményt talán úgy foglalhatnánk egybe a legrövidebben: Vaclav Nyizsinszkij ürügyén a körkörösség multidiszciplináris színpadi megfogalmazásának lehettünk tanúi ezen az estén…

Russell Maliphant: AfterLight

Jelmez: Stevie Stewart

Fény: Michael Hulls

Videó: Jan Urbanowski

Zene: Erik Satie, Andy Cowton

Koreográfus: Russell Maliphant

Előadók: Daniel Proietto, Silvina Cortes, Olga Cobos

Zongora: Dustin Gledhill

Helyszín: Trafó

Idő: 2011. április 14–15.

Videó:

http://www.youtube.com/watch?v=gB7HnxmeDfo

http://www.youtube.com/watch?v=bEkV8DrjW64&feature=related