Egy csokor virág a nézőtéren helyet foglaló, a Pécsi Baletthez régről több szálon kötődő születésnapos Lőrinc Katalinnak. Egy csokor virág a táncosként színpadon utoljára fellépő, a Variációk egy témára című szólót hihetetlen perfekcionizmussal tolmácsoló Massimo Molinarinak. És egy csokor virág a posztmodern tánc élő klasszikusának, a magyar származású társulatvezető-koreográfus Krisztina de Chatelnek. Ünnep, közvetlenség és professzionalizmus a hollandiai Dansgroep fellépésén a III. Nemzetközi Pécsi Tánctalálkozó zárófelvonásán.
Krisztina de Chatel és Massimo Molinari
De Chatel munkáinak stílusjegye részben persze a régi idiómákon nyugszik: a továbbra is biztos alapnak számító, gondosan ápolt Graham-technikán és a csak látszatra csekély számú és egyszerűnek tűnő mozdulatokból való végtelenül gazdag és rafinált építkezésen. Időközben viszont mintha egyre távolabb került volna a kezdetben szintén igen kultivált cunninghami esztétikától, a száraz, hidegen tálalt, programszerű fogalmazásmódtól. Táncnyelve ma sokkal választékosabb, nyitottabb, formailag érzékibb és kifejezőbb, mint ami induláskor jellemezte őt. Stílusa kikristályosodott, beérett, de nem megállapodott. Befogadó. Három évtizednyi szakmai és több mint kétszer annyi élettapasztalat birtokában művészete továbbra is új színekkel bővül.
S bár jóllehet de Chatel nagymama korú, lélekben úgyszólván örök kamasz. Képes volt 66 évesen lezárni egy 30 éves alkotókorszakot, és belevágni egy újba. A Dansgroep Krisztina de Chatel táncegyüttest így váltotta fel 2009 januárjában Itzik Galilivel szövetkezve az új formáció, a Dansgroep Amsterdam. S noha Galili nem tarthatott vele Pécsre, egyedül is megkapó szerénységgel válaszolt a pécsiek körében méltán népszerű, volt kiváló balerina, jelenleg táncpedagógus Uhrik Dóra jövőt és múltat firtató kérdéseire az előadás rövid technikai szüneteiben.
Variaties op een thema (Massimo Molinari)
Hatalmas, vastag talpú ezüst szandál, zebramintás nylonharisnya és szürkés kiskosztüm - no és a lényeg: póz nélküli, tiszta tekintet és hiteles szavak. Ez ma este nekünk személyesen Krisztina de Chatel. A férfiszóló után kedves, anyáskodó szeretettel kéri a mikrofonhoz és ünnepli megilletődötten színpadtól búcsúzó kiváló olasz táncosát, akiről utóbb kiderül, hogy 19 évesen került a társulathoz, és majd' ugyanennyi időt töltött el itt, továbbá hogy nem az együttestől távozik, csak a reflektorfényből, s de Chatel asszisztenseként dolgozik tovább. Emelkedett pillanat, amikor mester(nő) és (mesterré előlépő) tanítvány egymást köszöntve összeölelkeznek. Lehet, hogy máskor zavarna ez az ünnepélyes bennfentesség, itt és most és az ő esetükben viszont olyan magától értetődően őszinte és természetes, hogy kifejezetten jólesik.
Ha elfogadjuk, hogy a koreográfiák színpadi megjelenése szinte kizárólag az előadók teljesítményén múlik, akkor de Chatelnek kiváltképpen meg kell válogatnia a táncosait. Ezen a szinten ugyanis semmit nem lehet elcsaklizni a mozdulatokból, mert végzetes lehet. De megnyugtatok mindenkit: nemcsak Massimo Molinari zseniális, hanem a társulat többi tagja is. Francesca Monti például úgy áll helyt a Pulse-ban öt zsigeri férfitáncos gyűrűjében, hogyha nem néztem volna meg a színlapot, elsőre fel sem tűnne, hogy nő is táncol az előadók között. A Dansgroep jó felépítésű, kiválóan képzett, önfeláldozó és stílusos előadókból áll. Krisztina de Chatel büszkén kihúzhatja magát.
