A Duna Művészegyüttes új bemutatója ennek a két világnak a párbeszéde, villódzása, egymásra tükrözése, netán találkozása. Olyan találkozás ez, ahol mindkét világ megőrizi a saját lényegét, de minden sajátosságával és attribútumával – kölcsönösen és egyformán – hat a másikra.

A selymek, a zsinórok, a rokolyák, a mellények és paszományok meleg-fényű, pompás, ünnepi, sőt, báli hangulatot varázsolnak a színre, és ezt a fénytervező meg is erősíti vöröses, narancsos és napsugaras árnyalatokkal, amelyet a hosszú, ragyogó függöny-lábakkal határolt arénára és a benne táncolókra vetít.

Az előadás elején borral köszöntik az ünneplők egymást és a nézőket is, és a végén borral búcsúznak majd el. Mámoruk nemes, kiegyensúlyozott, egyenletes, de elragadó is egyben. Lágy, dagadó és édes, mint a fonott kalács, de fenségesen erős is, mint az óbor. Akár a Göncöl zenekar, akár Vivaldi adja a talpalávalót, a tánc maga olykor pörgő-forgolódó, máskor suhanó és könnyed, és legyen bár ritmusverő vagy lengő-úszó motívum, akár sétáló vagy álló a póz, olybá tűnik, hogy minden a helyi univerzum rendje szerint való.

Fotó: Dusa Gábor

Az esztétika igen erős oldala a Dunának: össztáncos tablók, szimultán szólók, több-páros csoportok váltakoznak arányos rendben beszivárgó vagy épp kisétáló háttértáncosokkal és tömegekkel. Látunk csoportos áttűnéseket, előkerülő párokat, sorokba, sor-párba, csigavonalba, körbe, illetve tekeredő láncba szerveződő alakzatokat. És látjuk ezek nagyszámú variációit is. A tánc-mű ciklikus szerkezete szabályos, egyforma, kerek egész tömbök váltakoztatására fűzi a darabot, s benne az aranyszálat a barokk, illetve a népi muzsika összesodrott fonadéka adja. A koreográfia nyelve alapvetően a magyar, csángó, szász és román népi hagyomány artikulációja, sajátos udvari barokk hangszínnel árnyalva. A táncelemek formai törekvése egy kifinomultabb, ornamentálisabb, rendezettebb vagy szabályosabb, ugyanakkor rendszerelvűbb és visszafogottabb mederbe terelik a „mámorosokat”, a meg-nem szédülő táncosokat.

A fenti írás előzetes reflexiókat tartalmaz egy készülő elemzéshez, mely az Ellenfény egyik következő számában jelenik meg majd.

Barocco Rustico - A négy évszak

Duna Művészegyüttes

Zene: Antonio Vivaldi, Ökrös Csaba

Díszlet, jelmez: Túri Erzsébet

Fény: Lendvai Károly

Koreográfus: Orza Calin, Juhász Zsolt

Rendező: Juhász Zsolt

Közreműködik: Göncöl zenekar

További írások az interneten:

Halász Tamás: Vivaldi a fonóban