A díszlet, a szcenika, a színpadi tárgyhasználat és atmoszféra egyszerűen szemet gyönyörködtető. Hófehér, hideg tér, csupa-csupa porcelánból. Porceláncsészék halomban mindenütt. Porcelán-formák függönnyé fűzve keretben és forgó kerek emelvények körül. Porcelán tárgytorzók, formátlan porcelángömbök lógnak, forognak a térben. A hófehér amorf porcelánszobrok halványszürke árnyékot vetnek a tejfehér hátteret alkotó textilparavánokra. Mesebeli, igen. Grace-Ellen Barkey koreográfiája pedig egyszerre akarja életre kelteni és kifordítani ezt a porcelán mesét. Bizarr ötórai tea a Porcelain Project szürreális csodaországában.

Barkey számára nyilvánvalóan erős inspirációt jelentett a belga művész, Lot Lemm által tervezett díszlet és a porcelán maga mint anyag, mint minőség, mint atmoszférateremtő látványelem, valamint a porcelánszobrokból formálódó tér képzőművészeti jellege, amely alapvetően nem a darab kedvéért készült - korábban, részleteiben szobor-kiállítás és installáció formájában létezett. Maga a koreográfia pedig afféle porcelán bábszínház: tárgyak és testek találkozása folyton változó viszonyban és hierarchiában. Hol a porcelán tárgyakat mozgatják a szereplők, hol úgy tűnik őket, a figurákat „instruálja" a porcelán tér maga. 

Sűrített, vizuálisan megoldott ars poetica a nyitókép fehér csendjét követő földrengés-imitáció. A díszlet mögött valaki vadul rázni kezdi a színpad bal sarkában álló, porcelán tárgyakkal telepakolt polcot, amiről csattanva, koccanva, törve zuhan lefelé a darabok. Csempe-zaj, törékeny idill. Hasonlóképp funkcionál Julien Faure szatírfigurája, aki különösen brutálisnak, hús-vér módon szőrösnek-izzadtnak, szinte visszataszítóan emberinek hat a porcelán sterilitás világában, mégis irányít. Koordinálja, zsonglőrszerűen mozgatja, egyszerre veszélyezteti és uralja, kísérletezőn „inzultálja" a porcelánvilágot. Meg olykor a két élénkszínű selyemszoknyában illegő-billegő, tökéletes testű és mozgású, porcelán hatású táncosnőt. Maga a megtestesült mozgásatrocitás a magasfényű nipp-univerzumban.

Ám ha elfogadjuk, hogy a darab középpontjában az illúziórombolás, a porcelán textúrájú szépség törékenységének és felszínes hamisságának hangsúlyozása áll, és a cél valamiféle tudatos amivalenciateremtés...nos, akkor még több kérdés merül fel a művészi öncél, a dramaturgiai ív problémája kapcsán. A Porcelain Project töredékes szerkezetű: ezen a szinten világos a rendezői szándék. A tér ebben a koncepcióban - elméletben - sosem válik puszta díszletté, formailag, eszköz-szinten mindig kézzelfogható inspirációt nyújt a táncosoknak. A térelemek mind alakjukban, mind textúrájukban, sőt a belőlük előcsalható hanghatások tekintetében is a koreográfia alaprétegét képezik. A koreográfia és dramaturgia egyenetlenségei azonban nem magyarázhatók és indokolhatók egyszerűen a műfaji határátlépés gesztusával, installáció és koreográfia műfajközi találkozásával.

A mesebeli bolond-figurák, animális fél-lények és hercegek-királyok genetikai mixtúrái a férfi karakterek: mozgásukban több a színházi, mint a koreográfiai elem, mozdulataik karikatúraszerűek és pontatlanok, improvizáció hatású burleszk jelenetek váltják egymást. Visszatérő motívum a torz artikulációjú szövegmondásba csomagolt groteszk király-monológ. „I am a King, with one leg on the Moon." Ám ez a verbális sík mintha valamiféle pótcselekvés volna csak, elfedendő és hangsúlyozandó a homoszexuális hangulatú bolond-király duettek bizarr univerzuma és a többi szereplő feszes, balerina-mozgása és hideg, karakter nélküli jelenléte közti disszonanciát. Izgalmas lehetne a játék - itt a figurák közti ellentét, a narratívaképzés kapcsán is - a tárgyhasználattal. A legtöbb figurát ugyanis valamilyen porcelán protézis vagy apró-óriás, színes selyemabroncs (mutáns tütü) akadályozza és inspirálja a mozgásban, egyéníti, pontosabban egyénítené és rajzolná jellegzetessé. Porcelán orrok, porcelán sapkák, porcelán horgászbotok, porcelán péniszek és fallosz alakú csőrök, könyökvédőként funkcionáló tárgyak, porcelán mellek alakítják kerámia-hús hibridekké a szereplőket. Ám hiányzik az egyéniségük. Üresek. Bábszerűek. Törékeny-furcsa figurák - porcelán őzikék és virágszedő kislányok helyett szexuálisan túlfűtött uralkodók és kiszolgáltatott robot-játékbabák. Jellem- vagy mozgásfejlődés nincs a darab során, és ez utóbbi a zavaró. Ez azonban nagyon. A porcelán protézisek, porcelán extravégtagok és játékba vont díszletelemek összességében, néhány jól eltalált, kiegyensúlyozott pillanat kivételével nem befolyásolják, nem formálják a koreográfiai matériát, nem születik meg a már említett valódi interakció tér és test között. A mozgásanyag, bár láthatóan megkomponált, mégis esetlegesnek tűnik olykor. Hiszen a tárgyak asszociatív használata nagyrészt a legfelszínesebb forma-jelentés párhuzam mentén mozog... De az, hogy voltaképp minden tárgy felhasználható egy hatalmas porcelán-péniszként, nos, még ironikus olvasatban sem túl termékeny-mély színpadi gondolat. De még csak különösebben szórakoztatónak sem mondanám. A konstans orgiába hajló koreográfia, mint színpadi világ-metafora(?) bizarr ugyan, de nagyon kézenfekvő módon az. Nincs mit megfejteni és továbbgondolni.