Aki egyszer fent, elég hamar lent is. A vadászkutya, mire kiszimatolja gazdája számára a vadat, észreveszi, hogy a sörétes puskát pont az ő két szeme közé szegezik. A betört ló titkon jól tudja, hogy hiába rángatják a zablát a szájában és rúgják lyukasra az oldalát, még mindig ő diktálja az ütemet, ő van nyeregben. Gergye Krisztián új, trafóbeli bemutatójában a nő férfi, a hajcsár rabszolga, a nyuszi közlekedési rendőr és mindez vice versa. Négy táncos elföldelt ösztöneik és felöltött maszkjaik mindennapos dulakodásáról, rokon lelkeik koccanásáról vall.
A próbák indító momentumaként minden szereplő mentális boncasztalra feküdt, alávetve magát három pszichológiai kísérletnek (Szondi-, Metamorfózis- és Rorschach-teszt). Ezek kiértékelése, azaz a táncosok zsigeriségének, rejtett indulatainak, halványodó vagy épphogy harsányan lüktető-éltető vágyálmainak, felvett szerepszemélyiségeiknek elegyét mutatja az előadás. Alapvetően asszociatív képek láncolata görgeti előre ezt az orvosi-színházi leletet, dramaturgiailag mégis két nagy egységre oszlik a produkció. Az első részben Gergye Krisztián, Virág Melinda, Gresó Nikoletta és Téri Gáspár szólói külön-külön, mintegy számvető, öndemonstráló sorként vonulnak fel. A második negyven percben már ezen alkotók „veszedelmes viszonyait", hasonlóságukat és különbözőségüket, élhető és élhetetlen harmóniájukat festik le a kórusmozgások, azok kánonszerű torzítása, a térformák szimmetriájának leheletnyi megtörése.
A cím Heiner Müller Kvartett című drámáját idézi, bár egy sor se hangzik el belőle. A Valmont és Merteuil közti, halálba torkolló halhatatlan függés a táncosok esetében is adott. Ahogy a csalogató szinopszis mondta, „semmi nem véletlenül történik, vagyis nincs véletlen. Minden eleve elrendeltetett", így az ő találkozásuk is a fátumnak köszönhető, elengedni nem tudják egymást. Közös tőről fakadnak - bűnös és áldozat, irányító és irányított, nemek és szexualitás kérdése izgatja mindőjüket. Testiség mint a boldogság záloga? A szerelem bestiális, illetve konvencionális mivolta - avagy az ember lehet egyszerre „feneketlen romlás" és „merő lélek"? A felmutatott probléma-gócpontok a szövegben és a táncban egyaránt jelen vannak, ugyanakkor a létszám a szöveghez képest itt bővült. Minden szereplőhöz tartozik egy pár, az ACCORD Quartet vonósnégyes egy-egy zenésze. Az erőviszonyok azonosak - váltótámadásos módon előbb a mozgás illeszkedik az aktuális Schubert-, Ligeti-, Sosztakovics- vagy improvizatív dallamhoz, aztán egy láblendítés vált dúrról mollra. Rajtuk kívül - a térnek köszönhetően - padlón lévő tükörképeik, illetve feketébe burkolt árnyalakok (Domokos Flóra, Frigy Ádám, Hoffmann Adrienn, Szabó Gábor) alkotnak további fantomokat, arcmásokat - habár ez utóbbiak a második részre indokolatlanul eltűnnek.
Gergye Krisztián - Fotó: Dusa Gábor
A halmozott elnyomás-érzetet az előadás állatcentrikus motívumrendszere fogja össze. Egyrészt felsorakozik farkas, vaddisznó, nyúl, kutya, óriáspók stb., mint potenciális zsákmány a vadásszal szemben, másrészt a jelmezekben és kellékekben az iskolalovaglás szerszámai és uniformisai dominálnak. A megzabolázott ló ugyanabban a helyzetben van, mint az animalitását elnyomó, környezete idomította ember, így nem meglepő, hogy egy nyereg a hátára billentve vaginává változik, amibe egy lovaspálca ímmel-ámmal célba talál. Béres Móni jelmezei is élesen leképezik ezt a párhuzamot: a színek a Rorschach-féle piros és fekete tintavilágot juttatják eszünkbe, más aspektusból nézve pedig az elit lovas divat, a fekete frakk, kobak és lábszárvédő alatt minden fehérnemű levételéért könyörgőn vöröslik. A rétegzettséget a már emlegetett, Árvai György tervezte díszleten megjelenő víz-videó is erősíti - a mélyben állandóak az örvények, még ha a felszín békésnek is mutatkozik.
Hasonló nyugodtság önti el a nézőket is. Azzal ugyanis, hogy Gergyéék magukról monologizálnak, kijelentik, hogy a hosszas én-mese nem közügy, pusztán néhány lelki szemetesláda kerül ürítésre. A játék súlyát és tétjét veszti, ha tudom, hogy elsősorban nem nekem, hanem nekik létkérdés az előadás. Olyan a struktúrája, mint magának a Rorschach-tesztnek: nincs rossz válasz, minden felfedezés és gondolat értékes, sőt a hallgatás is jó felelet. Ezen felül a produkcióra hamar kiül a monotonitás. Nincs benne egyről a kettőre ügetés. Mi csak távolról lessük az alkotók „én is úgy, mint te" megállapításának szüntelen forgását a maguk körkarámjában. De Gergye kezdő tánca is túl erős és túl sokatmondó felütés. Szólójába belepréseli az előadás legtöbb témáját, beemeli a tárgyak és szimbólumok zömét, lelövi a poénokat, meghatároz egy egzakt formanyelvet. Az utána következő etűdök csak őt ismétlik kevés - pl. kentauros, ürülékes, agancsos - kiegészítéssel. Nem négy egyéniség táncát, hanem egyetlen farkasokkal táncolót, 'variációk egy Gergye-témára' poroszkálását látjuk. Maratoni patadobogás, ami nem ver fel sok port.
Quartet
Gergye Krisztián Társulat
Video: Laczkó Juli
Díszlet: Árvai György
Jelmez: Béres Móni
Smink, maszk: Károlyi Balázs
Zenei szerkesztő: Philipp György
Dramaturg: Miklós Melánia
Rendező-koreográfus: Gergye Krisztián
Előadók: Gergye Krisztián, Gresó Nikoletta, Téri Gáspár, Virág Melinda
További szereplők: Domokos Flóra, Frigy Ádám, Hoffmann Adrienn, Szabó Gábor
Közreműködik: ACCORD Quartet
Helyszín: Trafó
Bemutató: 2010. február 4-5.
Horeczky krisztina: A stílus maga Gergye
Szoboszlai Annamária: Négy nyeregencek
