Horváth Csaba 2006-os távozása után - akinek koreográfusi pályája összefonódott a táncszínház utóbbi tíz évével, mi több, egyet jelentett vele - a KET-ben nemcsak arculatváltás, hanem generációváltás is következett. Szögi Csaba (aki az alapítás óta a táncszínház társulatvezetője) fiatal koreográfusoknak és még fiatalabb táncosoknak adott helyet a Bethlen téri központ barokkos színháztermében. (Ma a régi táncosok közül csak Blaskó Borbála, Fodor Katalin és Bora Gábor a KET tagja.)

 „Fennállásának 20 éve alatt több mint 30 koreográfus dolgozott a folyton megújuló társulattal. Olyan művészeket hívtunk, hívunk meg rendszeresen, akik művészi elképzeléseiket nem a bevált és biztonságos formák mozgásnyelvi kliséiben valósítják meg, hanem a járatlan út veszélyeit is vállalva bátor, sajátos kifejezési eszközökkel hozzák létre táncszínházi előadásainkat" - olvashatjuk a táncszínház internetes oldalán. Ezt a kísérletező, új formáknak helyet adó ars poeticát emeli ki Péter Márta is, a színház utóbbi húsz évét fényképekben összegyűjtő kiadvány előszavában. „A kevésbé ismert, esetleg egészen kezdő koreográfusokban való bizodalom meg a nevessé lett alkotók nemegyszer meglepő stílusváltásainak hű pártolása őrizte meg ezt a műhelyt vagy inkább műhelyiséget."

Az utóbbi két évben e nyitott táncműhelyben Duda Éva, Gergye Krisztián, Hámor József és Réti Anna inspirációit követhettük figyelemmel, a születésnapi bemutatóval újabb két alkotó került a KET koreográfusi panoptikumába. Kettejük közül Virág Melinda már több éve részt vesz előadói és koreográfusi munkásságával a KET életében. (Altera Pars című duettje 2007 decemberében került bemutatásra, s tavaly ott szerepelt a Lábán-díjra nomináltak listáján.

Pataky Klára (Valami történ(e)t - Fotó: Dusa Gábor

Az este első felében a táncszínház legújabb „felfedezettjének", Pataky Klárinak a munkáját láthattuk, akinek koreográfiái a magyar táncélet elmúlt éveiben erős (és rendkívül pozitív) sajtóvisszhangot kaptak; részben az előadásainak dramaturgiai csiszoltsága, részben az alkotó különleges lépéskombinációi és hangulatteremtő képessége miatt. Míg Pataky tehát egy számára ismeretlen alkotói közösségbe érkezett, addig Virág Melinda saját társai számára készítette koreográfiáját. (A hat táncos: Asztalos Dóra, Hargitai Mariann, Katonka Zoltán, Kiss Róbert, Major László, Palcsó Nóra)

Mint Pataky több korábbi darabját, a Valami történ(e)t szerkezetét is a filmes vágástechnika és a zenei szerkesztés jellemzi, zenei választása (zeneszerzői: Henryk Góreczki és Michael Galasso) lenyűgöző. „A történet szereplői megszállottan keresik azt a fordulópontot, amikor valaminek történnie kellett. De minek? Van-e egyáltalán ilyen fordulópont?" - olvashatjuk az előadás színlapján. A darab kettős címe utal a folytonosságra, amely a szereplők életét jellemzi - s amit nemes egyszerűséggel életnek nevezünk - s arra a diszpozícióra, amellyel saját életü(n)khöz viszonyulnak/viszonyulunk. Mintha a táncosok klasszikus, egyszerű vonalvezetésű fekete-fehér ruhája is azt az érzelmi zűrt akarná ellenpontozni (vagy kompenzálni), ami a szereplők lelkének mélyén lapul. Miközben arra is utal, hogy mind ilyenek vagyunk.

Pataky történetébe tehát in medias res kapcsolódunk be, a szereplők saját, érzelmekkel telített életüket élik, melyben vannak töréspontok és továbblépések, a közöttük lévő viszonyok pedig folyamatosan átalakulnak és rendeződnek. Valami mindig történik. A párok variálódnak, olykor van, aki egyedül marad, míg mások hármasban folytatják. Finom érintkezések alakulnak ki a táncosok között, a karok könnyed hullámzása egy-egy beburkoló, óvó, magába záró mozdulatba megy át. A nők olykor padlóra kerülnek, a férfiak körbeszaglásszák, vagy felhúzzák őket, néha mást választanak.

Ebbe az egymásba csimpaszkodó, olykor hoppon maradó, mégis légies világba ordítanak bele egyszer csak a szájak. A táncosok teste hiába beszél a fényben, az igazságot a hangjuk mondja ki a sötétben. Furcsa felállás egy táncszínházi darabban - Frenáktól, Fehér Ferenctől már „megszoktuk"- meglepő, kissé zavarbaejtő keménység ez Pataky Kláritól.

Aki látta Virág Melinda korábbi szerepeit és koreográfiáit, annak számára egy kemény, szikár előadóművész körvonalazódott alakjában; a táncosnő feltárulkozásai sokszor kíméletlenül őszintének hatnak. A Szájbanforgó, Virág Melinda első csoportos koreográfiája éppen ezért váratlan és jelentős fordulat. Kifejezetten jót tett a koreográfusnak, hogy ezúttal több táncosban gondolkodhatott, sokrétűbbé vált az a nyelv, amit az Altera Pars és a Vedlésmonológból (Monotánc Fesztivál) már megismerhettünk tőle.

Virág melinda: Szájbanforgó - Fotó: Dusa Gábor

Koreográfiája tele van egyszerű, mégis hatásos, átgondolt ötletekkel. A táncosok teste helyett Virág sokszor a kellékeket szólaltatja meg, erőteljes színpadi képei pedig magukért beszélnek. A színpad hátsó részén egy hatalmas asztal, két végén egy-egy szék van elhelyezve. Ezeken ül egy férfi és egy nő (Hargitai Mariann és Katonka Zoltán), a szereplők közötti hatalmas űrre irányítva azonnal a figyelmet. Egy táncos (Kiss Róbert) lehajtott fejjel, nyakán tányérokkal egyensúlyozva mászkál fel-alá, majd tányércsörgést hallunk, s Asztalos Dóra érkezik a színpadra, keresztbefont lábbal, törökülésben, ölében tányérok kocognak. A tányérpörgetés és cipelés vizuális és akusztikai elemként mindvégig gazdagítja az előadást.

Szürreális képek sora következik ezután. A táncosok (Major László és Kiss Róbert) egymásnak adják át a tányérokat, olykor a nyakukon, máskor a szájukban cipelve azt. Egyikük kiül a színpad jobb szélére, lehajtott fejjel, nyakán tányérokkal, mintha egy buddhista tanmese megelevenedett szereplője lenne, aki mérhetetlen higgadtsággal várja ki sor(s)át. Mások az asztal alá bújnak, fejüket lefelé hajtva várakoznak. Palcsó Nóra krétaporos ruhában lebeg végig a színpadon, amint megmozdul, száll mindenfelé a por, mintha egy régi padlásszobából, pókhálók fogságából rebbent volna közénk. Testét vékony, száradó gipszréteg borítja; a táncosnő fokozatosan veti le magáról a testét fogságba záró terhet. (Alakja Virág a már említett Vedlésmonológját idézi meg, ott ő viselt hasonló ruhát.)

Szigorú rend jellemzi a szereplők mozgását, és sokkal inkább a statikusság, az egy-egy helyzetbe való belemerevedés jellemzi a darabot, mely éppen ettől válik feszültségtelivé. A Szájbanforgó világában a némaság forog szájról szájra. Amikor a rend megbomlik, az asztalnál ülők elhagyják helyüket, a székek felborulnak, jön némi feloldás. A tányérok zenélni kezdenek, egymás után pörögnek a krétaportól és gipszdaraboktól fehérre kenődött színpadon. A némaság oszladozni kezd, a víz egyik táncos szájából csurog a másikéba, és így tovább, szájból szájba. A szereplők között létrejön egy reális, fizikai és intim kapcsolat.

Pataky Klári és Virág Melinda intelligens és érzékeny darabjain keresztül a Közép-Európa Táncszínház legújabb periódusába pillanthattunk bele, ami reméljük, hogy éppoly izgalmas koreográfiákkal gazdagodik majd a következő években, mint az elmúlt két évtizedben.

A Közép-Európa Táncszínház jubileumi estje

Valami történ(e)t

Jelmez: Szeibert Katalin

Fény: Szirtes Attila

Koreográfus: Pataky Klári

 

Szájbanforgó

Jelmez: Juhász Dóra

Fény: Szirtes Attila

Zene: Sőrés Zsolt, Nagy Ágoston

Konzultáns: Téri Gáspár

Koreográfus: Virág Melinda

Mindkét előadást táncolja: Asztalos Dóra, Hargitai Mariann, Katonka Zoltán, Kiss Róbert, Major László, Palcsó Nóra  

Helyszín: Trafó

Az előadásról olvasható másfajta megközelítés is az interneten:

Tóth Ágnes Veronika: Balladától thrillerig

Jubileumi beszélgetés Szögi Csabával

Sokszínűség és műhelymunka