A színlapon gyászjelentés: szól elvesztettről és elveszítőről; komikus hirtelenségről, ágybavizelésről és nyomaink maradandóságáról, leolvashatóságáról. Az elmúlás után „szegényebb lett a szegény világ, és még csak észre sem veszi”. A Gyász című előadás az elmúlás kérdését a művészet halálának és a művészek gyászának szempontjából teszi fel. És humorosan megvillantja a művészet nélküli szegény világ képét.

Azokat az óvodásokat, akiket „új mozdulatművészeti mesejátékot” látni hoztak a Nemzeti Táncszínházba, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat csúnyán becsapta. A Répa, retek, mogyoróban nincs se mese, se művészet. Mozdulat is éppen hogy. Amit elénk tálaltak, nem volt más, mint egy tévéshow gyatra imitálása.

A világirodalom klasszikusait szép fokozatosan bekebelező Horváth Csaba és társulata ezúttal két Beckett-darabot (Ó, azok a szép napok! Godot-ra várva) transzformált át a Forte előadásait jegyző fizikai színház nyelvére. A Figyeljük csöndben a mozgását! alcímet viselő Beckett-est első napján (Ó, azok a szép napok!) Marilyn Monroe-hasonmások vörösre rúzsozott szájából visszhangoznak a lét égető, nagy kérdései a kietlen tengerparti sétányon, másnap az országutat szegélyező leállósávban bermudagatyás utcagyerekek diskurálnak a két latorról. (Godot-ra várva)

A Bozsik Yvette Társulat egy szatirikus, mégis számos elemében lírai, olykor groteszk, derűs, dramaturgiailag indokolatlannak tűnő pontokon egyenesen felkavaró lendületű előadással tért vissza négy év után a Trafó színpadára. Sorolhatnám az Újravágva című színpadi játék jelzőit, műfajait, hangulatait, - ahogyan azt a társulat tagjai tették az előadás nyitányaként - de talán épp az a lényege ennek a játéknak, hogy ha már a skatulyáktól nem szabadulhat az ember, akkor legalább várat építsen belőlük.

A Tünet Együttes legújabb előadása semmilyen szempontból nem túl eredeti alkotás. Témája: az élet értelme és értelmetlensége, a magány és a halál, a véletlen, a „mit tettél le az asztalra" problémája az eddigi előadásaikban mind-mind megjelent már. Formája: a fülhallgató alkalmazása, csatornát és előadót váltogató befogadása szintén nem új keletű technikai ötlet. Ám Az élet értelme nem az eredetiségében, hanem az egyediségében rejlik!

Amikor Milorad Krstić konstruktivista letisztultságú minimáldíszletében Blaskó Borbála afféle narrátorként elkezdi darálni a helyszínt leíró dürrenmatti szerzői utasításokat, azonnal világossá válik, hogy a kibontakozó előadás a színházi érzékletek szétszálazására tör. A Horváth Csaba által vezényelt analízis során felfüggesztődik mindaz, amire a megszokástól vezérelve támaszkodhatunk, s az alkotók a szétszerelt elemek új összefüggésbe helyezésével remélik felmutatni azok valódi jelentőségét.