Cím szerint a táncmű négy nőről szól, ám a szórólap ennél tágabbat sejtet: egy nőről vagy négyről, vagy sok nőről, vagy a nőkről, ahogy „mi férfiak elképzeljük”. Nimfa, ősanya szerető, társ sellő, párka, isten, test, érzelem, értelem, szépség, idol – sőt, több?

De valójában egyedül a férfi az, akivel a történet zajlik, egyedül az ő útját kísérjük szemmel, miközben a nők szinte csak lebegnek, s talán csak kivetülnek a férfiképzelet ifjonti, tiszta falára. Mert az is megeshet akár, hogy nincsenek is itt testben, merő révület és álom mind…

Fotó: Dusa Gábor

Még mielőtt a nőkkel, illetve a nők által megtestesített eszményekkel találkoznánk, robban az őstermészet, indul a kezdet. Erős hanghatás a sötétben a Kezdet, az Ősrobbanás érzetével árnyalja a nyitást: a városi mókuskerékben teperő, személytelen Nevesincs futva indul útján, melyen aztán női entitásokkal találkozik és – reagál. A mindenkori Férfi épp egy életciklus kezdetén jár, és találkoznia kell mindazzal, ami átvezeti őt a tapasztalás erdején: a szépség, a finomság, a bujaság, a hűvös csáb, a lázas szerelem s még sok más minőség és állapot keveréke és egyvelege, mely mind-mind a nők figurájában mutatkozik meg, és színes árnyékot fest hősünk arcára, alakjára.

De vajon hová vezetik őt e nimfák? Természetes módon fontos lehet neki a dualitás, a reláció, mivel nyitottsággal és eredendő kíváncsisággal reagál minden egyes kihívásra, impulzusra, mégis, némiképp rejtve marad előttünk, hogy a szépségekkel való kapcsolódás után voltaképpen miért marad végül egyedül, és hagyja árnyakká szelídülni őket, s mindent, amit általuk megismert.

Talán egyfajta apoteózison ment keresztül, megtisztult és levetkőzte a nőhöz való kapcsolódás szükségességét és vágyát? Netán csillapíthatatlanul éhes maradt, mert nem találta meg semmiben és senkiben a totálisat, a tökéleteset, és önként vállalta a magányt?

Akárhogyan is van, magányból indul, és magányba érkezik, s csak remélni tudjuk, hogy bejárt útja, lepergett ciklusa révén átalakult, megváltozott, új minőségekkel gazdagodva néz új kezdetek elé.

Vele ellentétben a nők többet mutatnak meg magukból, árnyaltabb és konkrétabb a minőségük, mint a férfié, színben- formában-mozgásban gazdagabban és kifejezőbben megalkotottak, ugyanakkor karakterük statikusabb, tablószerűbb, és a valóságtól elemeltebb forma. Megformálásukban tetten érhető a muchai belle époque hatása, a szecesszió indázó, girlandos és csupa-báj szépségideálja, de drámaiságot, történetiséget, kvázi jellemfejlődést nem mutat egyikük sem. Bár eltérő minőségek, egyenrangú figurák: egyformán árnyékból lépnek elő, időlegesen kapcsolódnak a Vándorhoz, majd árnyakként távoznak tőle. Noha jelenlétük hangsúlyos, látványos, mégsem önmagukról, hanem a férfiról szól. Hozzá tartoznak, őt mozgatják, őt árnyalják, neki adják kincseiket, s ha nem is maradnak vele, ha letűnnek is, általa tovább léteznek. Ősi minőségek, amelyeknek nem is kell változniuk, ahogy az évszakoknak vagy a színeknek, vagy az érzéseknek sem. A férfin talán eme minőségek hatását véljük látni, illetve ezek hiányát érzékelhetjük.

A táncmű szerkezete és vizualitása érett logikáról és jó egyensúlyérzékről árulkodik. Nem lóg ki semmi, egységes és kerek jelenetekből építkezik, dinamikája precíz, ideje kimért, centire stimmel. Táncnyelvének receptúrája nemzeti konyhán érlelt és globalizációban kitenyésztett kortárs elemekre egyaránt épít: virtuóz néptáncos lábtechnika és pörgetés, balettes emelések és forgások, kontakt-improvizációs gördülékenység és absztrakció, sajátos izolációs technika és eklektika jellemző rá. Talán még nincs műfaji elnevezése e kortárs-folk-balettnek, de azt érezni, hogy az alkotók jó mélyre nyúltak, és csakúgy jártak el, mint az egyszeri ember: asszimilálták a meglévőbe, amivel csak találkoztak. Mint egykor a néptánc, illetve a balló, jelen táncmű sem tesz mást, mint beépít és használ minden olyan elemet, amit a piacon talál, jó alaposan fölrázva és megsékelve az alapanyagokat.  Ifj. Zsuráfszki, a táncosai és a látványért, hangért felelős művészek ízléses, kiegyensúlyozott, gondolatiságában kerek, összhatásában élvezetes táncdarabot alkottak, melynek mélyén a hagyomány gyökerezik, ám rügyeiben új gyümölcs lapul.

Kívánunk nekik szép, érlelő nyarat!

ifj. Zsuráfszki Zoltán: 4Nő

Bartók Táncszínház, Dunaújváros

Jelmez: Libor Katalin

Zene: Gera Gábor

Koreográfus-rendező: ifj. Zsuráfszki Zoltán

Előadók: Kiss Alexandra, Járay Anikó, Szauer Szilvia, Tóth Boglárka, Móri Csaba

Helyszín: Nemzeti Táncszínház Refektórium