Michał Zadara 2004-ben robbant be a hazai színházi életbe nagy lengyel klasszikus szerzők (Słowacki, Wyspiański) meredeken újító értelmezéseivel, s egy csapásra igen foglalkoztatott rendező lett. A színházat a „művészi szabadság terének" tekinti, s e közhelyes fogalmat sikerül is tartalommal megtöltenie. Rendezései mind tematikailag, mind formailag rendkívül karakteresek, gyakran reflektálnak egymásra, egy-egy téma, kérdés vagy színpadi megoldás előadásról előadásra visszatér.

Zadara a szöveget „kész tárgyként" vagy „talált tárgyként" kezeli, amelyet manipulációnak vet alá. Az irodalmi művet nem értelmezi, hanem „felhasználja", a szöveget - bár rendezéseinek repertoárja az Akárkitől Viripajevig terjed - apropónak tekinti, hogy a máról szóljon. A Pál utcai fiúk esetében is szigorúan adaptációról beszélhetünk - bár a rendező a legkonzervatívabb alkotásának tartja ezt az előadást, a lengyel klasszikusok színrevitelekor jóval messzebbre merészkedik. Zadara megtartotta a regény eseményeinek eredeti sorrendjét, Molnár szövegét azonban némiképp „korszerűsítette", valamint tág teret hagyott a színészeknek az improvizációra. Sőt a törökmézárus és az egyik fiú incidensének kezdőjelenete után, vagyis alig hogy elkezdődött az előadás, a színészek (Nemecseket kivéve) kilépnek a - szinte még magukra sem vett - szerepekből, és improvizálni, sztorizni kezdenek. A történetek nagyrészt a lebontásra ítélt Kisszínház körül forognak, s bár azokat áthatja némi melankólia, inkább a humor dominál bennük (mint amikor egy halotti toron vicces anekdotákat mesélnek az elhunytról).

Forrás: narodowy.pl

A produkcióban elhangzik a lengyel Zorán, Jacek Kaczmarski Osztályunk c. dala, amely elsorolja, mi történt a volt osztálytársakkal. Maga a dal ordító giccs, de az előadásba beemeli az osztálytalálkozó témáját, annak kettősségével együtt: amikor egyrészt a diákkori emlékeket felelevenítő felnőtt férfiak „visszainfantilizálódnak" saját gyermekkori önmagukhoz, ugyanakkor beigazolódik, hogy a kisiskolásokban mennyire benne rejlett a későbbi felnőtt jelleme. A Nemecseket alakító Wojciech Solarz „idegen elem" ebben a közegben, izgágasága és bizonyítási kényszere (ami Molnár főhősének is alapvonása) élesen elüt az idősödő férfiak cinikus passzivitásától. Az ellentétet a rendező pár szép színpadi eszközzel is jelzi: pl. az első jelenetek egyikében a szereplők a magas deszkapalánk tetejére könyökölve ülnek, és onnan parancsolgatnak az „alattuk" álló Nemecseknek. Ugyanakkor Nemecsek az egyetlen, aki végig „szerepben van", és csak ő visel hagyományos értelemben vett jelmezt (rövidnadrág, kötött mellény, magasszárú bőrcipő), a többi színész öltözéke „civil", decens ing-nyakkendő-öltönynadrág összeállítás. Solarz a történetnek megfelelően háromszor is megfürdik a színpad közepén álló medencében, vagyis gyakorlatilag az előadás egész ideje alatt vizes ruhában „cuppog", didereg a színpadon, s ez még inkább kihangsúlyozza kiszolgáltatottságát. Az előadás metateatrális szintjén is megismétlődik az említett szembenállás, amikor az anekdotázó színészek lenéző jóindulattal beszélnek „fiatal kollégájuk" próbálkozásairól.

Forrás: narodowy.pl

Ezen alaphelyzetből kiindulva nem meglepő, hogy a színpadon nem kerül sor valódi harcra, a grundért folytatott csata csupán a deszkakerítés réseiben mozdulatlanul álló szereplők mondatfoszlányaiból bontakozik ki. Valójában a Pál utcai fiúk és a vörösingesek között nincs is tényleges különbség (mintha az osztálytalálkozó résztvevőinek emlékeiben már összefolyna, ki melyik csapatba tartozott), az Áts Ferit és a Bokát játszó színészeket leszámítva a „fiúk" ugyanazok, csak a kellékek jelzik, hogy éppen a Pál utcaiakhoz (zöld sapka) vagy a vörösingesekhez (kard) tartoznak. A csata (nem)fontosságát érzékletesen jelzi, ahogy Boka szenvtelen hangon megjegyzi: „Megszerezték a grundunkat. Kár. Kell találnunk egy másikat."

Zadara tehát nem színpadra állítja Molnár regényét, hanem eszközként használja azt, hogy az őt makacsul foglalkoztató problémákról szóljon. Előadásaiban ugyanis bizonyos témák újra és újra visszatérnek, összekapcsolódnak egymással, s így rendkívül összetett (ám nem feltétlenül megválaszolandó és megválaszolt) kérdéseket vetnek fel. A leggyakrabban felbukkanó téma talán a „lengyelség", a lengyel (ön)tudat kérdése - ami a rendező esetében annál is érdekesebb és fontosabb, mivel 25 éves koráig Ausztriában és az Egyesület Államokban élt. A lengyelség témájával szorosan összefügg a történelemhez való viszony kérdése (beleértve a kommunizmus éveit is, hiszen a rendező korosztálya azt az időszakot már történelemnek látja). Ugyanakkor Zadara előadásainak rendkívül fontos szálát alkotja az (individuális és kollektív) emlékezés és felejtés kérdése.

Forrás: narodowy.pl

E három alaptémát azonban a rendező rendkívül távolságtartóan és nagy adag iróniával kezeli. A lengyelség témája ez esetben valójában „magyarságként" jelenik meg, ugyanakkor a Pál utcai és a lengyel zászló azonosításán keresztül a grund megvédése óhatatlanul a haza megvédésévé „magasztosul" - ami azonban ugyanúgy csak szóban történik meg, ahogy Wyspiański Menyegzőjében is csupán beszélnek a hazafiságról, ám semmit nem tesznek e fennkölt eszme nevében.

Zadara előadásai formai szempontból is reflektálnak egymásra, s így A Pál utcai fiúkban visszatérnek a rendező más alkotásaiból ismert színházi „fogások", amelyek közül egyértelműen a metateatralitás, a színpadi illúzió kerülése és a színházi előadás „működésének" felfedése tekinthető a legfontosabbnak. A Pál utcai fiúkban mindvégig színpadon van az ügyelő / súgó, aki egyszerre látja el „színházi" feladatát, ugyanakkor szereplővé is válik, amikor bekapcsolódik a golyózásba vagy a csatába. A rendező nem riad vissza a giccs és a klisék használatától sem. Molnár regényének azon mondatából, miszerint „Nemecsek örömében egy csendes kis csárdást táncolt, hogy ez egyszer nem őt írják be a könyvbe", Zadara kiragadja az egyik leggyakoribb „magyar-klisét", s Nemecsek valóban eltáncol egy banális csárdásféleséget a színpadon. A giccsre legékesebb példát az előadásban elhangzó zenei betétek nyújtják: az említett Kaczmarski-opusz mellett felcsendül Verdi Nabucco-jának Va pensiero-kórusa (mint a Pál utcai fiúk indulója), az előadást pedig az élet múlandóságát halmozott metaforákkal és képzavarokkal megéneklő Éljen a bál c. szirupos lengyel dal zárja.

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

Varsói Nemzeti Színház

Színpadra alkalmazta: Michał Zadara

Lengyelre fordította: Tadeusz Olszański

Díszlet: Magdalena Musiał

Jelmez: Julia Kornacka

Koreográfia: Tomasz Wygoda

Fény: Ewa Garniec

Rendező: Michał Zadara

Szereplők: Marek Barbasiewicz, Andrzej Blumenfeld, Emilian Kamiński, Waldemar Kownacki, Maciej Kozłowski, Wojciech Solarz, Henryk Talar, Krzysztof Wakuliński 

Budapesti Tavaszi Fesztivál, Nemzetközi Színházi Fesztivál

Helyszín: Nemzeti Színház

Időpontok: 2009. április 4., 5.

További írások az előadásról az interneten:

Karsai György: Nemecsek és a gyöngyhajú lány

Interjú Michał Zadarával:

Az egész világ háborút játszó fiúkról szól