Hajdu Szabolcs filmjeiben is megjelenő toposzok és stílusjegyek (a lakótelep, a szerelmi macerák, ujjak köré csavart érzelmek, Kovács Kati dalai) mind megjelennek az előadásban. Ám ezt a rendkívül játékos világot ezúttal nemcsak az érzelmi dráma fanyarítja, hanem egy ködös, film noir-szerű hangulat is. „Stricik, kurvák és hermafroditák" világa ez. A szocreál panelrengeteg sivárságába valamiféle idegen ízű, jazzes, elegánsabb lázadás vegyül.
A film noir hangulatát elsősorban a díszlet, a fények és a zenék teremtik meg. A színészek jókora műanyag falakat, téglatest alakú elemeket mozogatnak. Ezek a falak panellakásokat mintáznak fekete alapon fehér, fehér alapon fekete négyzethálós vakablakaikkal. Érdekes és kifejező az a koreográfia, amit az elemek lejtenek. Hol bútorokat, ablakot, ajtót, börtönrácsot formálnak az elemek, hol takarást biztosítanak a jelenetcseréhez, láthatatlanná (hangosbemondós igazoltató közeg), vagy éppen láthatóvá (apró emberke kivonulása a színpadról) varázsolják a szereplőket. Mobilitásukat úgy használja a színházi rendező, mint a filmrendező az ollót: plánok, jelenetek, helyszínek váltakoznak.
Általában jó tempójú jeleneteket látunk, többnyire két ember remekül megformált diskurzusát, máskor viszont percekre hallgatnak a szereplők, kivárnak, bambulnak, nem történik semmi. Erre a formai furcsaságra, a tempó amplitúdójának ingadozására is abszurd módon reflektál a színpad. Egy alkalommal Simkó Katalin ül egy széken, és egy Kovács Kati dalt hallgat, de nem történik semmi. Majd két és fél perc után vége lesz a számnak. Ekkor Simkó lassan feláll, a lejátszóhoz megy, és újra elindítja a dalt. Csak az ment meg minket a repetától, hogy kopognak az „ajtón".
Sipos Vera - Fotó: Dusa Gábor
Az előadás fénykezelése szintén a film noiros expresszivitást erősíti. A férfiak fekete kalapja - amit legtöbbször még félmeztelenül is hordanak, az arcukba hajtanak - szintén műfaji idézet. Akárcsak a zenék: Hajdu Szabolcs egy zongoránál ül, és swinges, jazzes dallamokkal kíséri rendezését. Ugyanakkor Sipos Vera, az előadás női főszereplője egy harsonával a kezében sodródik egyik jelenetből a másikba. Ez a hangszer is egy füstös New York-i klub hangulatát sugározza. Olykor úgy használja a színésznő a pozant, mint egy bohóctréfában, máskor a magyar himnuszt fújja bánatosan.
A történet szintén a filmes műfaj sémáira épül, egy nyomozás áll a középpontjában, még ha ezúttal nem is egy magánnyomozóval van dolgunk, csak egy névtelen sráccal (Kádas József), aki visszatér a városba megkeresni egykori szerelmét (Sipos Vera), akit saját maga is őrültnek és veszélyesnek tart. Ám nem ez a nő az egyetlen femme fatale a történetben, a maga módján az összes nő romlásba dönt, a madame-ot alakító Földeáki Nóra és még a hithű katolikus, frusztráltan szemérmes Simkó Katalin is a férfiak vesztét okozza. Valamennyi szereplő névtelen figura, mindegyikük csupán egy jól működő séma: gesztusok, ismétlődő mondatok vagy attribútumok jellemzik őket. A sematikusság ellenére rendkívül érdekes ez az abszurd humorral felépített világ. Főképp a Kriszik és Simkó alakította páros emlékezetes. Andrássy Máté az összes kibogozhatatlanul egybemosott szerepében jó. Sipos Vera és Kádas József figurái külön-külön szintén érdekesek, de kapcsolatuk, se veled, se nélküled viszonyuk még nem eléggé kidolgozott.
A színvonalas színészi játék, a jó ritmusú dialógusok, a szerethető figurák alapján azt reméljük, hogy a társulat és Hajdu Szabolcs folytatja még az előadással a munkát.
Ne kíméld, akiket szeretsz!
Forte Társulat
Írta és rendezte: Hajdu Szabolcs
Szereplők: Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Földeáki Nóra, Kádas József, Kriszik Csaba, Simkó Katalin, Sipos Vera
Helyszín: Zsámbéki Színházi Bázis
Kutszegi Csaba: Sátántangó Dögvillben
Miklós Melánia: Esernyővel a nagyvárosban
Molnár T. Judit: Otthagytak meg-szorongatva
sisso: Táncoló fekete lakótelep
Zappe lászló: Sarkítva és gömbölyítve
