Az augusztusi Shakespeare-bemutató után a Krétakör Színház szeptember elején újabb előadással jelentkezett. A háromszereplős Hamlettel szemben a Pestiesti című produkcióban majdnem az egész társulat részt veszt, sőt még vendégek is szerepelnek benne. A színházi cuvéée-nek titulált estet Nagy Fruzsina jelmeztervező és Láng Annamária színész rendezte. Az előadást bemutató cikk teljes terjedelemben az Ellenfény 2007/8-9. számában olvasható.
A Pesti Estben megjelenő információhalmaz a budapesti élet sajátos foglalata: mozi, zene, szórakozóhelyek, étel-ital, apró – ha végiglapozzuk, képzeletbeli utazást tehetünk a pesti éjszakában. A Krétakör legújabb előadását a programmagazin ihlette: virtuális kalandozást kínál az éjszakai városban, mintha tetszőlegesen felütnénk egy-egy oldalt a lap hasábjain. Az előadás egymáshoz lazán kapcsolódó jelenetei e tematika mentén létrejövő improvizációk alapján születtek, ami az előadók személyes reflexióihoz is alapul szolgált: saját színészi helyzetüket értékelik, és a Krétakör társulat körül kialakult bizonytalanságból fakadó érzéseiket is belekeverik az előadás szövetébe, melyből saját szavaikkal élve cuvée keletkezik.
A különböző borok házasításából keletkező borfajta bizonyos szempontból találó kifejezés a Pesti Esti kapcsán: zenés, táncos és prózai jelenetek kerültek egymás mellé, asszociatív módon, jól és kevésbé jól kidolgozott ötletek halmazaként. A jeleneteket valamelyest keretbe helyezi és összefogja, így narratív szálként működik Terhes Sándor és Scherer Péter kettőse a Trafó előtt parkoló sárga taxiban, amit a nézők kivetítőn követhetnek nyomon. Terhes taxit rendel, céltalan bolyongást tervez az éjszakában, szándéka az, hogy teljesen kiüsse magát, szeretne elfelejteni mindent, múltat, jelent, saját nevét is. A taxi képzeletben körbejárja a várost, a „színpadi” jelenetek után mindig visszatérünk hozzá, folyamatosan követjük az egy helyben történő utazást, amelyhez különféle szerepekben, utasokként csatlakoznak a társulat tagjai. A kaland a Terhes által megjelenített figura személyiségének szétesésével zárul, csak saját karikatúrája marad ott a kocsi ablakán, mielőtt mindent elfelejtendő aludni térne. Míg Terhes önmagától megszabadulni igyekszik, a taxist játszó Scherer arról monologizál, hogy szembe kell végre néznie önmagával. Fél éve arra ébred, hogy itt kéne hagyni ezt az egészet, és azon elmélkedik, hogy a kutatók szerint hétévente kicserélődnek az ember sejtjei, vagyis az ember hétévente egész más emberré válik.
Az előadás jelenetei alapvetően két motívum vagy szervezőelv mentén kapcsolhatók össze. A Pesti Estiben a színészi önreflexió különböző variációit láthatjuk, az előadók saját egyénisége és elképzelése szerint, több-kevesebb iróniával. Láng Annamária egy emelvényen, a magasban ül meztelen felsőtesttel, és olyan mozdulatot tesz, mintha egy késsel felszakítaná mellkasát, mindeközben testét kék festékkel mázolja be. A festékfoltok helyén gyermekkori képek, különféle társulati fotók jelennek meg a kivetítőn. Tilo Werner magányos dala – mielőtt elhagyja a játékteret az előadás egyik utolsó jelenetében –, a ki vagy te? kérdéssel zárul. Ugyancsak a színész helyzetét feszegeti Rába Roland az öltözőben készült, videóról bejátszott, humoros magánszámmá alakuló mélyinterjújában. Az apróhirdetések ihlette szextelefon-jelenetben a vonal végén duruzsoló, fehér térdzoknit és szürke kosztümöt viselő lányról, Tóth Orsiról kiderül, hogy azelőtt színésznő volt. Szomorú kiszolgáltatottságban társalog az őt hívó trolibuszvezetővel, Mucsi Zoltánnal, de mielőtt megpróbálnák közösen elénekelni a Mennyből az angyalt, a diszpécser, Csákányi Eszter agresszívan kapcsolja a következő klienst.
Pestiesti Krétakör SzínházSzöveg: Peer Krisztián (vers), Vinnai András (próza)
Díszlet: Ágh Márton
Jelmez: Nagy Fruzsina
VJ: Juhász András
Zene: Bozsóki Imre
DJ: Vajna Balázs
Mozgás: Spala Korinna
Dramaturg: Veress Anna
Produkciós vezető: Gáspár Máté
Rendező: Nagy Fruzsina (külső), Láng Annamária (belső)
Szereplők: Bánki Gergely, Csákányi Eszter, Gyabronka József, Katona László, Láng Annamária, Mucsi Zoltán, Ötvös András, Péterfy Borbála, Rába Roland, Sárosdi Lilla, Scherer Péter, Sivak Drazen (HR), Specht-Ronique Verena (D), Terhes Sándor, Tóth Attila, Tóth Orsi, Tilo Werner (D), Yang Li (CHN)
Helyszín: Trafó