Rítus és ritmus
Carmina Burana – Szegedi Kortárs Balett
Kétségkívül nagy erőket mozgató és látványos mű Juronics Tamásnak és társulatának új opusa, az Orff zenéjére készült Carmina Burana, melyet az áprilisi szegedi bemutató után Budapesten, a Tháliában is hatalmas ovációval fogadott a közönség. A darab kritikai fogadtatása már nem ennyire egyértelmű, méltató és elmarasztaló cikkek egyaránt olvashatók a sajtóban és az interneten. A táncmű a 20. sz. egyik legnagyobb karriert befutott zenéjének az illusztrálására vállalkozik. Juronics Tamás egy viszonylag “szöveghű” interpretáció mellett dönt. A színpadkép és a jelmezek középkorias vadságot sugallnak, a koreográfia pedig laza, epizodisztikus szerkezetű dramaturgia mentén építkezik. A felvillanó képekben többek között borozgató férfiakat és fürdőző asszonyokat, haláltáncot lejtő sokaságot és lírai szerelmi kettősöket láthatunk. Az egymás mellé rendelt jelenetek közé szőve egy lineáris történet is fut; egy idegen, a közösségben helyét kereső, de nem találó lányt láthatunk, aki a darab végére végképp magára marad, s meghal.
Kaposi Viktória
08.08.05.
Ne csak nézz, láss!
Sztravinszkij: Orpheus; Bartók: A fából faragott királyfi – Szegedi Kortárs Balett
Kovács Emese
12.04.23.
Ne csak nézz, láss!
Sztravinszkij: Orpheus; Bartók: A fából faragott királyfi – Szegedi Kortárs Balett
Kovács Emese
12.04.23.
Szegedi változások avagy mi történt az igazgatóváltás után?
“Megéltünk itt ezer vezetőváltást, botrányt, balhét, válságot. Keményen álltuk a sarat, és folyamatosan fejlődtünk. De azért jó lenne már ezen túllenni. Azt szeretnénk, ha nem kellene újra és újra azt bizonygatnunk, amit csak azok nem látnak, akik éppen idecsöppennek a fejünk fölé! Hogy ez a rátermett vezetők által irányított, tehetséges csapat igenis értéke a városnak. Azt szeretnénk, ha a város ezt az értéket ‚védetté nyilvánítaná’. Hogy ne lehessen többé ugyanúgy politikafüggő a létezésünk, mint ahogyan politikafüggő, hogy ki lesz a direktor. Aki aztán maga akar megítélni minket, és a legtöbbje úgy ítéli, hogy ez a 13 fős csoport a színház legkisebb egysége, vagyis a nagykutyákhoz – próza, opera, igazgatóság – képest nem tényező. Nem fontos. Mivel azt látjuk, hogy a művészi értéket itt kilóra, számokban mérik, évek óta az a szándékunk, hogy a művészi önállóság mellé megszerezzük a gazdálkodási, és ha kell, a szervezeti önállóságot is. Dobálóznak a tagozatgazdálkodás szóval, mióta csak itt vagyok, ezt hallom, de senki sem tudja: mi az? Mindegyik tagozat túlkölt, csak mi nem. Megcsináltuk az alapítványunkat, hogy aki bennünket akar támogatni, ne menjen a pénze a feneketlen közös kalapba, de milliókat fizetünk be a színházi kasszába az alapítványi pénzből, ha szűk a produkciós keret. Egymást érik az átszervezések, néha úgy érzem, itt csak a szervezés az, ami folyamatos. Az egymást váltó vezetők szemében a szeméttel-szarral egyenlő, ami az elődjük alatt itt létrejött, első dolguk, hogy az utolsó morzsáig lapátra tegyék, és kidobják. Teljes a morális csőd, mindenki a saját karrierjével-pénzével foglalkozik, és a legutolsó, hogy mi történik a színpadon. Ebből a helyzetből menekülnénk. Senki sem ellenzi, de senki sem tesz egyetlen lépést sem a mi önállóságunk ügyében. Pedig mindenki jól járna, ha egy gazdasági ember kidolgozná a feltételeket... A színház megszabadulna ettől az erőszakos hangomtól, mi pedig végre azt csinálhatnánk, amihez értünk: kortárs táncműveket adnánk elő a színpadon.” (1)
Sulyok Erzsébet
08.08.04.
