Keresés:
| összetett keresés |
SZÍNHÁZ
Budapest
Vidék
Függetlenek
Határontúli magyar színházak
Világszínház
TÁNC
Állandó társulatok
Független együttesek
Önálló produkciók
Külföldi együttesek
GYEREKSZÍNHÁZAK
Bábszínház
Gyerekelőadások
Ifjúsági színház
Drámapedagógia
ÁTTŰNÉSEK
FESZTIVÁLOK
Színházi Fesztiválok
Táncfesztiválok
Alternatív Fesztiválok
Összművészeti fesztiválok
POSZT
FÓKUSZBAN
Pécsi Tánctalálkozó
Mérleg
II. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
Utolsó nap
A találkozó zárásaként a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában a Bozsik Yvette Társulat Traviata című bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők, vidéken első alkalommal. A szabadtéri programok befejezése, az Európai Tánc Karaván című mega folkshow volt.
Nübl Tamara
08.09.28.
Gyereknap
II. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
Ötödik nap
Ez a nap a folklóré és a gyerekeké volt a találkozón.
Nübl Tamara
08.09.27.
Klasszikus improvizációk
II. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
Harmadik nap
Végre részt tudtam venni a találkozó egy off-programján is, a
Pécsi Művészeti Szakközépiskola
táncművészeti tagozatának a Színház téren tartott bemutatóján. Az iskola volt növendékei és a tagozatvezető, Uhrik Dóra koreografáltak-tanítottak be a növendékeknek rövid etűdöket, melyeket ötletes átvezető részekkel fűztek össze egésszé. A tanulók némelyike kész művésznek tűnt, még a legfiatalabbak között is volt ilyen, de az egész műsorra a profizmus volt jellemző az iskolásság helyett. Talán érzékelte ezt az utca közönsége is, mert egyre többen lettek, sokan ott ragadtak. Talán legközelebb a színházba is váltanak jegyet balettelőadásra.
Nübl Tamara
08.09.26.
Virtuális Könyvtár
Magyar bábszínházak
Magyar bábszínházak
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Magyar gyerekszínházak
Magyar gyerekszínházak
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
2012/6.
Korlátok között?
Tartalom
Terjesztés, előfizetés
Summary
Impresszum
ARCHÍVUM
2012/5.
2012/4.
2012/3.
2012/2.
Archívum
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
1999
1998
1997
1996