Ősképesítés
(...vagy elfogadni és nyomot hagyni?) Nagy József: Entracte
Pap Gábor
08.12.29.
Ottszületés
100 tű hossza - Nagy József Regionális Kreatív Műhely, Magyarkanizsa Biennále - A külhoni magyarok kulturális fesztiválja
Pap Gábor
09.10.21.
Útközben
Woyzeck avagy a szédület karcolata
„Az út soha sem egy eljárás.”Martin HeideggerKicsi leányom, amikor még óvodás volt, nagyon fontos dologra tanított meg engem. Felfedeztette velem, hogy a világ rendje nem feltétlenül azonos azzal, amit én annak vélek. Az történt ugyanis, hogy egyszer napi zongoraleckéjének menetét kissé megváltoztatta ahhoz képest, ahogy azt tanárnője megszabta neki, és ahogy én is elvártam tőle. Bartók egyik kétsoros Mikrokozmoszát kellett a következő órára megtanulnia, ám kezdettől fogva hibátlanul blattolta, hamarosan pedig már kotta nélkül is kiválóan játszotta. Még majdnem egy hét volt hátra a következő óráig, de már nem volt mit tanulni, a napi penzumot mégis teljesítenie kellett. Egy napon azt mondtam neki, játssza el még néhányszor, a gyakorlás hátra levő idejében pedig komponáljon. Úgy is tett, kitalált egy dallamot, és le is írta. Félköríves szivárványszínű vonalakra rajzolt színes pöttyöket, amit ezután mindig ugyanúgy játszott. Ekkor kezdtem gondolkodni azon, hogy a kottát, amit én fekete egyenes vonalaknak látok számomra alig követhető jelekkel, ő színes és egyszerű formának érzékeli. Néhány nappal a következő zongoraóra előtt pedig elkezdte a Mikrokozmosz már megtanult darabját visszafelé játszani, amit a zongoraórán hibátlanul be is mutatott.
Várszegi Tibor
08.08.04.
A táj hívása
Beszélgetés Nagy Józseffel
Sándor L. István
08.10.11.