Keresés:
| összetett keresés |
SZÍNHÁZ
Budapest
Vidék
Függetlenek
Határontúli magyar színházak
Világszínház
TÁNC
Állandó társulatok
Független együttesek
Önálló produkciók
Külföldi együttesek
GYEREKSZÍNHÁZAK
Bábszínház
Gyerekelőadások
Ifjúsági színház
Drámapedagógia
ÁTTŰNÉSEK
FESZTIVÁLOK
Színházi Fesztiválok
Táncfesztiválok
Alternatív Fesztiválok
Összművészeti fesztiválok
POSZT
FÓKUSZBAN
Duna Táncműhely
Együttlét
A csend szigetei – Duna Táncműhely
Két esetben válhat igazán nehézzé egy előadás reflexiójának megírása. Egyfelől, ha a mű kevésbé nyeri el a néző tetszését, másfelől pedig akkor, ha a befogadó valami kiemelkedő dolog megszületésének lehet tanúja. A Bethlen Téri Színházban bemutatott
A csend szigetei
esetében vitathatatlanul a második eshetőség áll fenn. A Duna Táncműhely új darabja kiemelkedő táncelőadás, és nem pusztán a kortárs színpadi néptánc elkötelezettjei számára.
András Felícia
13.04.11.
Dunában nyargaló férfifogat
Metszetek – Duna Táncműhely
Táncfarsang 2012 – Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
A Táncfarsang minden napjára egyetlen táncelőadás jut (kétnapnyi kivétel akad ugyan), így sem mindig egyszerű megtölteni nézővel a Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamaratermét. A negyedik napon Tasnádi Csaba igazgató kockáztatott: míg a Nagyszínpadon a beavató színházi foglalkozással előkészített és előadás utáni feldolgozó beszélgetéssel kísért
Shakespeare
mesék
ment a Közép-Európa Táncszínháztól, addig a kamarateremben a Duna Táncműhely adott elő.
Sándor Zita
12.02.16.
Ünnep-szindróma
Himnusz – Duna Táncműhely
Húsvétra Kinder tojás, szülinapra léggömbeső, karácsonyra öt nyelven beszélő girland – ünnepelünk. Kívül csinosan, belül pedig érdektelenül, pihenve a megszokásokban. A Duna Táncműhely remek időzítéssel, a decemberi nagybevásárlás közepette óva intő előadással mutatkozott be a Szépművészeti Múzeumban. Mi meghitt, és mi megjátszott? Vajon ki merünk nézni a pezsgőspohár mögül, amikor az újév nyitányaként felcsendül a Himnusz?
Szemessy Kinga
11.01.02.
Ünnep-szindróma
Himnusz – Duna Táncműhely
Húsvétra Kinder tojás, szülinapra léggömbeső, karácsonyra öt nyelven beszélő girland – ünnepelünk. Kívül csinosan, belül pedig érdektelenül, pihenve a megszokásokban. A Duna Táncműhely remek időzítéssel, a decemberi nagybevásárlás közepette óva intő előadással mutatkozott be a Szépművészeti Múzeumban. Mi meghitt, és mi megjátszott? Vajon ki merünk nézni a pezsgőspohár mögül, amikor az újév nyitányaként felcsendül a Himnusz?
Szemessy Kinga
11.01.02.
Táncoló árnyak, álmodó testek
Barlang - Duna Táncműhely
A tizedik évfordulóját ünneplő Duna Táncműhely egy trilógia harmadik darabjával tiszteleg saját jubileuma előtt. A hagyományos néptánc és a kortárs tánc elemeinek fúziójára épülő
Barlang
izgalmát ez a műfaji elegy adja.
Ádám Kata
10.03.22.
Múltidéző nemkeresés
Juhász Zsolt: Metszetek - Duna Táncműhely
Hiába tűnik kiismerhetetlennek a másik nem, saját nemünk még ennél is titokzatosabb - vonom le a következtetést a Duna Táncműhely legújabb darabjának premierje után. A
Metszetek
Juhász Zsolt korábbi darabjának, az örök nőiességet bemutató
Fosszíliák
nak a párja. De míg ez utóbbiban Juhász képes a múltba kalauzolni és egy hermetikusan zárt, szép világot alkotni, addig a
Metszetek
ben a férfiak „eredendő, titokzatos férfiasságát"
metszően élettelenül inszcenálja.
Barta Edit
08.12.12.
Kortárs néptánc?
Juhász Zsolt: A tizedik vőlegény – Duna Táncműhely
A zenészek a színpadtér jobb oldalán elhelyezkedve, hangolás közben vörösbort iszogatnak. Máris otthonos a hangulat. (Egy pohárkával biz’ nekünk is jólesne!) Borospincében vagyunk – jelzik a színhelyet a félsötétből előderengő hordók, amelyek mélyéből kalapos, nyalka férfiak bukkannak fel, öltönyben, nyakkendősen, ahogy a kivételes eseményhez dukál. Mert legénybúcsúra gyűltek össze a barátok. Előbb csak felsőtestükkel “járják”, aztán jobb lábukat a hordó oldalához csapva, dinamikusan tekerik, csavarják az erdélyi legényes motívumait.
Szúdy Eszter
08.08.05.
Virtuális Könyvtár
Magyar bábszínházak
Magyar bábszínházak
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Magyar gyerekszínházak
Magyar gyerekszínházak
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
2012/6.
Korlátok között?
Tartalom
Terjesztés, előfizetés
Summary
Impresszum
ARCHÍVUM
2012/5.
2012/4.
2012/3.
2012/2.
Archívum
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
1999
1998
1997
1996