A megbocsátás színjátéka

Shakespeare utolsó darabját rendezte Fodor Tamás, pontosabban annak Szeredás András készítette stúdióváltozatát. Ez utóbbi elsősorban markánsan húzott szövegváltozatot jelent, amelyben áttekinthetőbbek, kevésbé burjánzók a Prospero szigetén zajló események. A darabban is szétválnak a különféle emberi és világszinteket képviselő történetek. Ezeket Szeredás változata plasztikusabbá tette, élesebben elválasztotta őket egymástól, ugyanakkor világosabbá tette az egyes szinteken megjelenő szándékokat, az ebből bonyolódó eseményeket. Itt nincsenek hosszan kibontott tréfák, közönségmulattató évődések, itt nincsenek gazdag anekdotakincsből felépített háttértörténetek, itt nincsenek öncélú részletezések és hatásos szó-mutatványok. Azt is mondhatnánk, minden szinten a lényegi történésekre, a meghatározó folyamatokra koncentrálnak az alkotók. És ennek eredményeként kevesebbet is, koncentráltabban is beszélnek a szereplők, mint ahogy azt a Shakespeare-romanceban megszoktuk.

Prospero (Horváth Zsuzsanna) kevesebb és kevésbé varázslatos varázslásokkal bízza meg Arielt (Nyakó Júlia), akit épp ezért nem is a mágiái miatt, hanem odaadó figyelme miatt őriz meg az emlékezet. Nyakó olyan szellemet formál, aki áhítatosan figyeli
a szigeten tévelygő embereket, mintha az átható tekintete önmagában is elég lenne a világ rendjének (a sziget nyugalmának) megőrzéséhez, és csak nagy ritkán kell a valóság szintjein átnyúlva igazgatnia az eseményeket.

Prospero - mivel nem kell állandó utasításokkal ellátnia Arielt - a legtöbbet a lányára figyel. Arra, hogy visszavezesse Mirandát (Rusznák Adrienn) az emberek közé, bevezesse őt a szerelem világába. Látszólag távol akarja tartani Ferdinandtól (Büki Marcell), hogy egyre közelebb hozza egymáshoz a fiatalokat. Próbatételt ró rájuk, amelyek valójában egymás megismerésének, megértésének stációivá válnak.

Egy másik szinten a hatalmi játszmák sűrítménye jelenik meg: Antonio (Géczi Zoltán), aki Prosperótól bitorolja Milánó trónját, rá akarja bírni Sebastiant (Téglás Márton), hogy - az alkalmat kihasználva - emeljen kezet bátyjára, és szerezze meg Alonsótól (Tamási Zoltán) Nápoly trónját. És hogy tanú se maradjon - mert épp rosszkor volt rossz helyen -, öljék meg Gonzalo tanácsost is (Fodor Tamás). Szerencsére Ariel résen van, és zajjal riasztja az álmodókat.

Egy újabb szinten a politikai játszmák paródiája jelenik meg. Kaliban (Hannus Zoltán) történetéről lenyesegették a szövegváltozat készítő a mellékszálakat (itt nincsenek suru összecsapások Prosperóval, de Kaliban Miranda utáni vágyából sem bontakozik ki külön történet), a "vad embernek" most elsősorban az a dolga, hogy Stephanóval (Maday Gábor) és Trinculóval (Lovas Dániel) komikus triászt alkotva - sok-sok mulatságos pillanatot szerezve - a hatalomért való ágálás hiábavalóságáról beszéljenek.

Szerelem és hatalom, ha úgy tetszik: magánéleti és közemberi játszmák - így koncentrálja a Vihar szerteágazóbb tematikáját a stúdióváltozat, amely nemcsak leegyszerusít, hanem árnyal is. Így kerülnek például Ferdinand szájába Büchner szavai a Leonce és Lénából, ahol is a herceg arról beszél, hogy "hány nő kell ahhoz, hogy a szerelem egész skáláját végigénekeljük?" Ha ezt mondja, már nem nézhetünk naiv fiatalemberként Ferdinandra, aki csak most ismerkedik a szerelemmel, azt gondolva, hogy ennek teljes átéléséhez akár egyetlen kapcsolat is elég.

A szövegváltozat újítása az, hogy csak a darab első része játszódik Prospero szigetén, ahol afféle "laboratóriumi körülmények között" a szereplők koncentráltabban, célirányosabban élhetik át azt, ami egyébként is jellemzi, irányítja az életüket. Végül minden út Prosperóhoz vezet, aki szembesít és mérlegel, jutalmaz és büntet. De ennek aktusa nem itt, hanem a világba visszatérve történik meg.

A darab második része Nápolyban zajlik, afféle állami ünnepség keretében. Csak az alcímre figyelve ("a bűnbocsánat színjátéka") azt hihetné az ember, hogy a birtokos jelzős szintagma első tagján van a hangsúly: a Vihar a bűnbocsánat színdarabja, amelyben nemcsak a világszintek találkozása lehetséges, hanem az is, hogy emberek végre színről színre lássák egymást, és lerakhassák egymás elé vétkeiket, amelyeket oly reménytelenül cipeltek akár egy életen át. Az alcím mintha azt sugallná, hogy van tágasabb létezés és őszintébb, teljesebb élet.

Szeredás András szövegváltozata és Fodor Tamás rendezése azonban épp ellenkező irányba módosítja a Vihar világát. Ők a bűnbocsánat helyett a színjátékra helyezték a hangsúlyt: itt minden csak alakoskodás, manipuláció, őszintétlenség. A záró kép egyikében mintegy kivégzésre vezetik elő a bűnösöket: Antoniót, Prospero öccsét, a milánói trón bitorlóját; Alonsót, a szövetségesét, a jónéhány évvel ezelőtti Prospero elleni puccs egyik támogatóját; ennek öccsét, Sebastiant, illetve Gonzalo tanácsost, akiről tulajdonképpen most sem tudni igazán, hogy hol is áll. Prospero elé egy mikrofonállványt helyeznek, amely többszörösen visszahangozza a szavait. De még beszélni sem kezd, már zúg a tömeg: le vele, mondjon le!

Prosperónak most olyan beszédet kell rögtönöznie, amely megnyugtat és újrakezdésre sarkall. Így ajánlja fel nagy nyilvánosan a kivégzést a riválisainak, akik lassan ocsúdnak a megfélemlítésből, de ha-mar rájönnek, hogy néhány jól irányzott közhellyel menthetik a bőrüket. Sorra megszólalnak hát, záporoznak a közhelyek, mindenki alakoskodik és a túlélésért játszik. Talán a közvéleményt megnyugtatja ez a nagy összeborulás, miközben csakis hamis hangok szólnak.

Aztán afféle második zárlatként következik talán a bankett. A "politikusok" kis lámpákkal vonulnak be, fürkészik a helyüket, keresik a fiatalokat. A másik szobából szeretkezés zajai szűrődnek be. Innen érkezik Miranda és Ferdinand - zavartan és ártatlanul. Ők talán más világot képesek építeni. Nekik még nincs közük a színjátékhoz. Náluk még test, szerelem, szellem az, aminek mutatja magát.

Miközben az előadás második fele a politika teremtette őszintétlen színjátékok morális csődjét feszegeti, nem feledkezik el a darab mélyebb, moralitást idéző szerkezetéről sem. A teljes ember tevődik itt is mérlegre. Ezt jelzi a szövegváltozat. A kivégzési jelenet előtt Stephano és Trinculo, mint afféle alkalmi hóhérok, a Hamlet sírásó jelenetének néhány mondatát idézik, az ember léten innen és nem léten túli teljes sorsát híva viszonyítási pontnak.

Fodor Tamás világos, pontos előadást rendezett a Viharból. Néha segítenek a színpadra épített kellékek, elsősorban a bőröndöt, vitorlát és kerekes kutat idéző szerkezet (arra való, hogy vizet hívjanak elő vele a mélyből), amelyhez kötözve robotol Kaliban, később pedig Ferdinánd). De többnyire a kapcsolatok szikár rajza uralja az előadást. Így hát nem az egyéni alakításokra, hanem az összjátékra kerül a hangsúly.

Így is kiemelkedik az előadásból Nyakó Juli sejtelmes mosolyú, odaadó figyelmű Arielje. Izgalmas Horváth Zsuzsa Prosperója. Előbb csak annyit sejteni róla, hogy titkai vannak. Varázserején túl valami emberi erőt is birtokol. Ennek legfőbb tartalma a lányához való ragaszkodás. Hazatérve visszavedlik nővé. Már nincs szükség rejtőzködésre? Vagy most kezdődik az Igazi színjáték? Nagyszerű Fodor Tamás fürkész Gonzalója, ez a vén tanácsnok már annyi tapasztalatot összegyűjtött, hogy most sem okoz gondot neki a helyezkedés. Tamási Zoltán Alonsója túl sok terhet cipel magával, hogy akárcsak magával is könnyen elszámolhatna. Egy fiatal pragmatikus nemzedék képviselőjének tetszik Géczi Zoltán Antoniója és Téglás Márton Sebastianja. Ôk nyilván mindig azt fogják tenni, amit az érdekeik diktálnak. Hannus Zoltán Kalibanját igazán nem a barbársága, hanem a fortyogó indulatai teszik vademberré. Maday Gáborral és Lovas Dániellel kiegészítve remek komikus triót alkotnak. Rusznák Adrienn és Büki Marcell szerelmes párja kamaszhevületek és csalódások mámorában él.

Shakespeare:
Vihar, avagy a
bűnbocsánat színjátéka

STÚDIÓ "K" Változat Szeredás András szerkesztésében, Babits Mihály és Tandori Dezső fordításának valamint Büchner, Marlowe, Shakespeare szövegeinek felhasználásával
Díszlet: Szegő György
Jelmez: Németh Ilona
Zene: Monori András
Rendező: Fodor Tamás
Szereplők: Tamási Zoltán, Téglás Márton, Büki Marcell, Fodor Tamás, Horváth Zsuzsa, Géczi Zoltán, Rusznák Adrienn, Maday Gábor, Lovas Dániel, Hannus Zoltán, Nyakó Júlia