Fotó: Schiller Kata
Koltai ezt a történetet jól láthatóan parabolaként kezeli, de semmi tolakodó nincs abban, ahogy ezt a tudomásunkra hozza. A manipuláció természetéről beszél, gátlástalan technikáiról, amorális működéséről, emberi következményeiről. De nem didaktikus felismeréseket keres. Inkább egy kiábrándítóan célratörő világ komor képét vázolja fel.
Ezenközben természetesen kortárs figurákat teremt az előadás. (Ebben segítenek Vereckei Rita archaizálást kerülő öltözékei is.) Huszár Zsolt Odüsszeusza egy mai politikus jellemrajza: számító taktikázással, céltudatos kíméletlenséggel irányítja az eseményeket. De sosem kérdezi meg, hogy miféle célokat szolgál. Kovács Krisztián Neoptolemosza jobb sorsra érdemes ifjú, aki most szembesül a világ mozgató erőivel, többek között a hazugság hatalmával, s benne önmaga súlyával.
Mucsi Zoltán a szenvedésben minden mértékét elvesztett embernek mutatja Philoktétészt. Állandó fizikai fájdalma csak ráerősített arra a lelki kínra, amit feloldozhatatlanul hordoz magában: tartja magát valamire (hisz nála vannak például Héraklész csodafegyverei), mégis kitaszított senki. Szenvedélye, amely egy szerencsésebb világban kreatív energiává válhatna, itt csak tomboló, pusztító őserőként működik.
Menszátor Héresz Attila távolságtartó, ironikus bölcsességgel figyeli mindezt. Előbb mint kívülálló kórus, aki a nagyok dolgától félrehúzódva közömbösen figyel. (Pontosabban a kézimunkájába mélyed.) Aztán kelletlen csodatevőként lép be a történetbe. Tudja, akárhány feltámasztás is, ennek a világnak nincs mentsége.
Szophoklész: Philoktétész
Stúdió „K”
Heiner Müller és John Jesurun szövegeinek felhasználásával
Díszlet, jelmez: Vereczkei Rita
Fény: Fodor Gergely
Dramaturg: Sediánszky Nóra
Rendező: Koltai M. Gábor
Szereplők: Mucsi Zoltán, Huszár Zsolt, Kovács Krisztián, Menszátor Héresz Attila