Magyar gyerekszínházak

Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.

Mesehősök
A Stúdió „K” gyerekelőadásai
Mátyás Edina
A Stúdió „K” gyerekelőadásait – amelyek különleges minőséget képviselnek a műfaj hazai történetében – nagyon sok szempontból lehetne elemezni (mint ahogy terveink szerint később ezt meg is tesszük). Elsőként Mosonyi Aliz két Stúdió „K” számára készített gyerekszínházi adaptációjának dramaturgiai jellegzetességeit vizsgálja Mátyás Edina, elsősorban arra a kérdésre keresve a választ, hogy a jelenleg is a társulat repertoárján szereplő átiratok miképp viszonyulnak az alapanyagul választott meséhez.

 

Nem karácsonyi gyerekszínház

 

Nincs karácsony Diótörő nélkül: minden decemberben több színházban (többféle változatban) is látható a történet. A német romantika jelentős elbeszélőjének, E. T. A. Hoffmann-nak 1816-ban megjelent kisregénye elsősorban Csajkovszkij 1892-ben bemutatott balettjében él tovább, de gyakoriak a (másfajta muzsikát használó) zenés feldolgozások, sőt a prózai bemutatók is. Ebben az évről évre megismétlődő „Diótörő-dömpingben” különleges színt képvisel a Stúdió „K” előadása. Bár ezt a produkciót is karácsony előtt mutatták be (2006 decemberében), mégsincs semmi köze a karácsonyi gyerekszínházhoz. Egy elhasznált szüzsét ismét újra felfedezhető emberi történetként jelenít meg.

Ez nagyrészt az új szövegkönyvnek köszönhető, melyet Mosonyi Aliz írt. A Csajkovszkij-balett librettója egyrészt a kisregény alaphelyzetét veszi át (karácsonyeste Stahlbaum főtanácsoséknál, a gyerekek ajándékokat kapnak, köztük egy diótörőt is), másrészt a Marika fantáziájában megelevenedő történet utolsó fázisát bontja ki, amikor – már mindenen túl, az egerek legyőzése után – Diótörő elviszi a kislányt Babaországba, ahol hosszas utazást tesznek, és sokféle babával megismerkednek. (Csajkovszkijt bizonyára a kisregénynek ez a mondata ihlethette meg: „Alig ült le [Marika], a pásztorok és pásztorlánykák kedves balettre perdültek, a vadászok meg szépen fuvoláztak…”) Így sikerül a Hoffmann-történetnek nemcsak a legdrámaiatlanabb, hanem legszimplább (keményebben fogalmazva: leginkább cukormázas) rétegét beemelnie a polgári családok karácsonyi mitológiájába (hisz Babaországban minden cukorból van).

Fodor Tamás és Mosonyi Aliz azzal kezdték saját változatuk elkészítését, hogy karácsonytalanították a történetet (ebben a változatban nincs karácsony, és semmi nem is utal a családi ünnepre). Ugyanakkor visszatértek az eredeti Hoffmann műhöz, és az egyébként elég hullámzó színvonalon megírt kisregénynek a legizgalmasabb rétege köré építették a Stúdió „K” előadásnak szövegkönyvét. Ez pedig Drosselmeier keresztapa három részletben elmesélt (betétszerű története) Pirlipát királylányról, akit az egerek bosszúja elcsúfított. („Az aranyfürtű angyalfej helyett formátlan arc nézett szembe velük, s a szájacska fültől fülig ért.” „Kár volt a szalonna miatt Egérfül asszony minden nemzetségét elveszejtetni”.) A királylány visszaváltozásához meg kell találni a Krakatuk-diót és annak kemény héjának feltöréshez a diótörő ifjút. („Ezt a diót kell olyan valakinek szétharapnia a hercegnő jelenlétében, aki még nem borotválkozott, és sohasem viselt csizmát.”)

Ahhoz azonban, hogy ez a betétből fő motívummá emelt történet működőképessé váljon, újfajta kontextust kellett építeniük a Stúdió „K” változatát készítőknek. Nyilván abból indulhattak ki, hogy ha már Marika babaként bánik az ajándékba kapott Diótörővel, és ha már ők ketten Babaországba mennek az egerek legyőzése után (meg egyébként is: nemcsak a játékkatonák, hanem a babák is harcolnak a rágcsálók ellen), akkor ennek a történetnek valójában babák a főszereplői. Ezért Mosonyi Aliz átirata egy babakészítő műhelyben játszódik, és legnagyobb részében babák között történik, elsősorban az ő harcukat jeleníti meg az egerek ellen. Azért nagyrészt, mert a darab elején, közepén és végén szerepet kap egy ember-szereplő is: a játékkészítő ezermester (akit „Doktor, órásmester, játékfeltaláló”-nak aposztrofál a színlap). A figura ihletője (a különféle ügyes mechanikai szerkezeteket készítő) Drosselmeier keresztapa meséjében szereplő udvari órásmester és csodadoktor („akit éppen úgy hívtak, mint engem, azaz Drosselmeier Illésnek”), valamint az ő rokona, Drosselmeier Kristóf Zakariás bábuesztergályos, lakkozó és aranyozó. (Mindez azt is jelenti, hogy míg Hoffmann-nál seblázban fantáziálja Marika a történetet, Mosonyi Alíznál nincs semmi ilyesfajta áttétel, nála maga a fantáziavilág a valóság.)

Az átiratnak megfelelően az előadás tere műhelyt idéz. Balra hátul egy nagy satupad, amely a bábok számára inkább asztalként működik, amelyen teljes életet élhet a királyi udvar. Itt lakik a Király (Hannus Zoltán) és a Királyné (Nyakó Júlia), valamint legfőbb emberük, a Macskatanácsos (Téglás Márton). Később majd ide érkezik a királykisasszony-baba, Pirlipát (Kakasy Dóra) is. Jobb hátul egy festőállvány, amely a fából faragott Hű Ferenc legfőbb tartózkodási helye (Lovas Dániel). (Ő a „királyság” egyetlen harcra fogható hadfia, így ő az egyszemélyes hadsereg.) Mellette egy régi varrógépen lakik Mari, a rongybaba (Rusznák Adrienn). (A kisregény főszereplője, Stahlbaum Marika így nem beleálmodja magát egy történetbe, hanem eleve ennek a világnak a szereplője.) Emellett a térben szétszórva különféle tárgyak hevernek: vaskályha, háromkerekű gyerekbicikli, vásznafosztott napernyő stb. Az előadásban egyedül ezeknek a tárgyaknak régi, míves formái utalnak vissza a 18–19. század fordulójának szecessziós polgári világára, amelynek kultikus darabja lett a Diótörő.

Az előadás azzal kezdődik, hogy a Doktor (Tamási Zoltán) felhúzza mechanikus babáit, amelyek a történet folytatásában önkéntelenül is fellázadnak alkotójuk ellen. Mint az engedetlen gyerekek, mennek saját jókedvük után, meg sem hallják a „felnőtt” kéréseit, és észre sem veszik, hogy virgonc játékosságukban önkéntelenül is megbántják alkotójukat, aki aztán dühében ott is hagyja őket.

Ekkor kezdődik a bábok önálló élete. A Király azonnal uralkodói pozícióba helyezi magát, a Macskatanácsos biztosítja őt engedelmességéről, és a Királyné nyomban nekilát, hogy férje kedvére tegyen. Márpedig a király levest enne. „Uralkodjék még felséged egy kicsit…” – mondja, és főzni kezd. (Mosonyi Aliz rövid mondatos, pergő párbeszédei izgalmas nyelvi játékosságot teremtenek.)

De a bábok hirtelen elnyert szabadsága egyúttal védtelenségüket, kiszolgáltatottságukat is jelenti. Maguknak kell(ene) megvédeniük magukat. Például az egerek ellen, akik nyomban támadást intéznek a messziről megérzett szalonnáért. (Hoffmann-nál a hurkából, Mosonyi Alíznál a levesből lopják ki az egerek a szalonnát.) Egyedül Hű Ferenc, a fabábu száll szembe az egerekkel (ez a harc nyilván a Hoffmann-kisregény karácsony éjszaka álmodott összecsapásából került át, amely az egerek és bábok közt zajlik). Hű Ferenc megsérül a harcban, a bábok pedig tehetetlenül állnak az egérveszéllyel szemben.  Ekkor hívják vissza a Doktort, aki fel is találja a kedvükért az egérfogót (ami – a Király kifejezett kérésére – nyakazót is tartalmaz.)

Hoffmann-nál az egérfogó átmenetileg megoldja a problémát. („Drosselmeier Illés… kitalált egy kicsiny és ügyes gépezetet, amelybe fonálon lógó szalonnát helyeztek… Egérfül asszony sokkal okosabb volt, semhogy keresztül ne lásson a csalafintaságon, de intelme mit sem használt, a pörkölt szalonna kellemes illatától elcsábult Egérfül asszony mind a hét fia, és igen sok kedves, jó rokona is bement a Drosselmeier-féle gépecskébe…”) Mosonyi Alíznál viszont mire a doktor meghozza a szalonnát, addigra az egerek megneszelik a szerkezet veszélyét (amin nincs semmi, ami becsábítaná őket), ezért még időben elmenekülnek. De a lényeg mindkét meseszövésben ugyanaz az eredmény: az egerek hamarosan visszatérnek bosszút állni.

A Stúdió „K” előadásában a Doktor mintegy vigaszul adja át a Királynak és a Királynénak a gyönyörű babát, Pirlipátot, akit a darabban (a szöveg nyelvi játékosságát is jelezve) a Hoffmann-nál egyszer előforduló becenéven folyton Pirlipancinak hívnak. Az „ajándékba kapott gyermek” nemcsak a Király és a Királyné életét változtatja meg, hanem átrendezi a baba-kolónia belső viszonyait is. Így a Hoffmann-kisregény epikus alapanyaga drámai szituációkkal egészül ki. Ez az előadásnak az a részlete, amely utólagosan is egyértelművé teszi, hogy Fodor Tamás rendezése korábban sem történetet akart mesélni, hanem emberi karaktereket és viszonyokat megmutatni, amelyek az áttetsző helyzetekben is összetettnek tűnnek. Ez a lappangó sokértelműség Pirlipát megjelenése után bontakozik ki.

A lány maga is bonyodalmas jellem: vonzó külseje mindennel és mindenkivel elégedetlenkedő nyafkaságot takar. Ezzel azonban a környezetét is kibillenti abból a nyugalomból, amikor még egyértelműen megítélhetőek voltak a szereplők. Ez az előadás egyik paradoxona. A másikat már szinte szóba sem kell hozni: a bábok természetesen a legteljesebben antropomorf lények. A babaságuk csak „gyermeki” helyzetükre utal. Meg arra a bábos technikára, amelyre a Stúdió „K” gyerekelőadásai épülnek. És most is ez az előadás legfőbb erénye: az az intim, bensőséges viszony, amelyet a színészek az általuk mozgatott bábokhoz kialakítanak. Németh Ilona és tanítványainak bábjai egyébként is képzőművészeti remeklések, külön karakterrel rendelkező, groteszk, tehát többértelmű figurák. De mély emberi dimenziókkal az a viszony telíti őket, ahogy a színészek abszolút rájuk figyelve, rajtuk keresztül kommunikálnak. Színész és báb szoros viszonyán keresztül valósulnak meg a bábfigurák közötti összetett kapcsolatok is.

Pirlipát iránt nemcsak a Macskatanácsos mutat vonzalmat (aki macska létére leginkább retteg az egerektől), hanem Hű Ferenc is, aki így rendíthetetlen lovagiassága ellenére azonnal kétes helyzetbe kerül. Hisz ahhoz, hogy a királylány felé közelítsen, jó erősen be kell hunynia a szemét, hisz a vak is látja, hogy rajongva szereti őt Mari, a rongybaba. Számára a világ középpontja Hű Ferenc. Eddig csak féltette, most félni is kezd, hogy el is veszítheti őt.

De ismét közbelépnek az egerek (éjszaka, amikor minden baba alszik), és bosszúból összerontják Pirlipátot. Ekkor van szükség ismét a Doktor segítségére, aki helyre is hozza a babát. Már csak egy baj van vele: nem tud nevetni. Erre a problémára találja végül a játékkészítő (véletlenül adódó megoldás gyanánt) a Krakatuk-diót. És bár tudja, hogy a feltörése veszélyes, a feladatra azonnal jelentkezik Hű Ferenc. Hiába aggodalmaskodik Mari, rögvest munkához is lát. Itt Hoffmann többszörös áttételeken vezetett fordulatai igencsak leegyszerűsödnek. Mint ahogy megváltozik a történet vége is: Hoffmannál a diótörésre vállalkozó ifjú elvéti a varázslathoz szükséges szabályokat, és diótörővé változik.  („Most már azt is tudjátok, miért olyan csúnyák a diótörők.”) (Aztán a végén Marika szerelme megváltja őt, és visszaváltozik ifjú vőlegénnyé, Drosselmeier keresztapa unokaöccsévé.) Mosonyi Alíznál a rettenetes diótörés közben kiakad Hű Ferenc egyik csavara, és óriásra tátott száját mozdítani sem bírja. Ez persze visszafojthatatlan hahotázásra készteti Pirlipátot (mint ahogy a Hoffmann-mese királylánya is megundorodik az átváltozott megmentőjétől: „El innen, undorító diótörő!”) Ez kijózanítja a fabábot (aki a játékfeltalálótól megkapja a dicsőséges Diótörő Ferenc nevet), és úgy dönt, hogy új életet kezd Marival, az állhatatos rongybabával (akinek ő maga adja a Diótörő Ferencné nevet).

 

Hogy születik a szerelem?

 

A Csipkerózsika sok szempontból a Diótörő párdarabjának, illetve ellenpontjának tekinthető. Nemcsak azért, mert mindkét adaptációt Mosonyi Aliz készítette, hanem azért is, mert a történet mélyén – bármennyire meglepő is – hasonló szerkezet ismerhető fel. Ezt a Stúdió „K” előadása azzal is megerősíti, hogy hasonló szerepkörökben azonos színészeket léptet fel. Mindkét történet középpontjában egy királyi pár áll, és mindkét előadásban a királyt Hannus Zoltán, a királynét Nyakó Júlia játssza. A bonyodalom mindkét darabban a királyi pár lánya körül forog, akit mindkét előadásban Kakassy Dóra játszik (legalábbis 2003 óta, amikor átvette a szerepet Fazakas Júliától). Mindkét történetben a végső fordulatot a megmentő ifjú érkezése/jelentkezése adja. Itt azonban elválik a két történet egymástól, hisz a Diótörő egyszerű katonájával szemben (aki azért mégis a rongybabához illik jobban) a Csipkerózsikában valóban egy királyfi érkezik, aki méltó párja a lánynak. (Sajátos összecsengést jelent a két előadásban az is, hogy a szünet mindkettőben abból adódik, hogy elalszanak a szereplők, míg azonban a Csipkerózsikában ez a történet szerves része – a százéves álmot magától értetődő egy szünettel átugrani –, addig a Diótörőben ez inkább csak egy alkalmi ötlet, bár az egereknek az éjszakai nyugalom jó alkalmat teremt az újabb „támadásra”.)

Mindezen összecsengések ellenére – legalábbis dramaturgiai szempontból – mégis csak a különbségek a fontosabbak a két előadás között. Bár Mosonyi Aliz mindkét esetben merészen elszakad a kiindulópontként választott meséktől, de végeredményben eltérő „drámai anyagot” adott a Stúdió „K” színészei kezébe. A Diótörő jeleneteit elsősorban a közös tematika tartja össze (az egerek elleni harc), de az egymás után felvetődő különböző problémák és a hozzájuk kapcsolódó különféle motívumok egy laza szerkezetű darabot eredményeztek, amely sok szempontból még az epikus történetmesélés szerkezetét idézi. Ezzel szemben a Csipkerózsikában minden motívumban nagyon pontos helye van egy sűrűvé szőtt történetben. A pontos kapcsolódások és visszautalások egyértelműen drámai jellegűvé teszik a szövegkönyvet.

Mosonyi Aliz nem egyszerűen újrameséli Csipkerózsika történetét, hanem lényegében egy új történetet teremt. (Az újramesélést is megtette, 2007-ben jelent meg a Pagony klasszikusok sorozatban a Csipkerózsika című könyve, amely tulajdonképpen pontosan követi a Grimm-testvérek fabuláját, de szellemes-játékos nyelven újrafogalmazza azt. Ez a számtalan leleményt használó, fantáziadús nyelvhasználat a színpadi átiratnak is fontos erénye.)

A Stúdió „K” Csipkerózsika-változatának főszereplője Zsuzsi, a királyi boszorka (Homonnai Katalin) lesz, aki amellett, hogy takarít és rendet tart a királyi udvarban, még jóslással és varázslással is foglalkozik. A történet indításakor izgatottan beszélget kedvenc egerével (Nádasi László), aki nem szól semmit, de mindent ért és, mozdulataival sok mindent elmond. Zsuzsi az évről évre rendszeresen érkező királyi huszárt várja, hogy meghívják őt a királyné születésnapjára. A meghívás ezúttal elmarad, mert talán a király elfelejtette megírni, talán a királyné elfelejtette feladni a levelet. Zsuzsi erre sértettségében a királyi várba repül a seprűjével, ahol a mogorva Király és a zsörtölődő Királyné újabb önkéntelen sértésekkel tetézik a bajt. (Például vén boszorkának nevezik, pedig szerinte még egyáltalán nem vén, és azt mondják, hogy nem takarít rendesen, pedig a seprűjére igazán büszke.) Úgyhogy Zsuzsi mire megjósolja a királylány születését (amelyre itt is nyugtalanul vár a királyi pár), addigra meg is átkozza őt: 16 éves korában szúrja meg a kezét, és mikor kiserken a vére, aludjon el örökre. Mire ez kiszalad Zsuzsi száján, már meg is bánja, de hiába van lelkiismeret-furdalása ennek az emberséges boszorkánynak, nem tudja visszavonni az átkot. Ezen gyötrődik 16 éven keresztül, míg – ismét láthatatlanná változva – visszalovagol a seprűjén a palotába, hogy megnézze, mi történt.

Megnézi, de ő maga – konkrét értelemben – nem okozza Csipkerózsika vesztét. Bár Mosonyi Aliz prózai átiratában is – mint a legtöbb Csipkerózsika feldolgozásban – a szúrós orsót a lány kezébe adó anyóka maga az átkot osztó 13. boszorkány (az eredeti Grimm-mesében erről szó sincs), a színpadi változatban Zsuzsi boszorkány csak szemléli a végzetet, ami szükségszerűen bekövetkezik, mert mélyebb okai vannak annál, hogy mi szalad ki az ő száján. Ezt hihetetlenül szépen szőtt motívumháló érzékelteti. A születésnapján a Királyné a királyi vendégeitől különféle drágakövekkel díszített melltűket kap, az egyszerű néptől pedig egy egyszerű varrótűt (nem győzi udvariasan mindenkinek hangsúlyozni, hogy mindig is ilyesmire vágyott). A király azonban egy szép vörös rózsát nyújt át a feleségének. Az asszony természetesen örül a kedves ajándéknak, de váratlanul megszúrja a kezét az egyik tüske, és kiserken a vére. Ekkor jut eszükbe Zsuzsi, aki ilyenkor mindig tudja, hogy mit kell tenni.

A születésnapon történetek mintegy megelőlegezik a királylány későbbi sorsát.  Bár a szülei minden szúró és vágó szerszámot eltüntettek, de mióta Zsuzsi megsértődött és visszavonult, azóta nem takarítanak rendesen a palotában. Ez Csipkerózsikának is feltűnik, és – épp a boszorka seprűjével – takarítani kezd. Ezen persze Zsuzsi ismét megsértődhetne, mert épp az imént sepregetett össze, de most kisebb gondja is nagyobb ennél, hisz a rózsát kell valahogy eltüntetnie, amire a gondatlan szülők nem gondoltak, hogy az is bajt okozhat. De a kislány végül mégis megtalálja a virágot, és meg is szúrja a kezét a tüske, így nyomban el is alszik. Vele alszik az egész palota, még Zsuzsi boszorka is.

Mosonyi Aliz újjá formálja a történet végét is. Itt jobban kell izgulnia a nézőnek, hisz – hiába van lelkiismeret-furdalása az átkozódó boszorkának – nem hangzik el feloldó átok. Tehát valahogy másként kell feloldani a negatív sorsot. Ebben segít Zsuzsi „társalkodónője” és sakkpartnere, az egér, aki szépen elvezeti az alvó Csipkerózsikához a világot látott királyfit (aki már vissza is fordulna, hisz azt hitte, elérkezett a világ végére, nincs több ország). Zsuzsi – bár nem mondja ki – maga is izgul, hogy megtörténjen a varázslat. És amikor már-már baj történik, ő maga is közbelép. Mosonyi Aliz ugyanis megírja azt is, amiről midig elfeledkeznek a Csipkerózsika-történet újramesélői. Nevezetesen arról, hogy születik a szerelem. Ez a Grimm-testvéreknél sem kérdés. („– Ki vagy te? – A királyfi pedig azt felelte:  – Eljöttem hozzád, hogy fölébresszelek száz esztendős álmodból, és megkérjem a kezedet.”) Sőt Mosonyi Aliz prózai átirata is csak egy kedves motívummal bővíti ezt („Csipkerózsika… olyanszép volt, hogy a világot járt királyfi rögtön tudta, hogy őérte járta be a világot”). A színpadi változatban azonban helyzet lesz a találkozásból. Mindkét fiatal bizonytalan magában, ezért kétkedik a másikban. Csipkerózsika söprögetni kezd, hogy palástolja zavarát, a királyfi emiatt azt hiszi, nem figyel rá a királylány. Zsuzsinak kell közbelépnie, hogy a hirtelen szerelem zavarát eloszlassa, és ezzel eltöröljön minden átkot, ami ott rejtőzik az udvarban. Ugyanis királyi szülei azon veszekednek születése óta, hogy melyik királyfihoz adják a lányukat. Most jön Csipkerózsika, és közli a saját döntését. Innentől kezdve érvényét veszti minden megátalkodott rögeszme.

 

 

 

Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború

 

E. T. A. Hoffmann Diótörő c. műve motívumainak felhasználásával írta: Mosonyi Aliz

Díszlet, báb: André Gabi e. h., Bodor Kata e. h., Schuckert Gréta e. h.
Tervezőtanár: Németh Ilona 

Zene: Fekete Gyula

Munkatárs: Fodor Gergely, Kolics Ágota, Swierkiewicz Áron

Rendező: Fodor Tamás

Szereplők: Tamási Zoltán, Lovas Dániel, Rusznák Adrienn, Hannus Zoltán, Nyakó Júlia, Kakasy Dóra, Téglás Márton, Büki Marcell

Zenészek: Suha Kovács Attila (klarinét), Pécsi Balázs/Simon Attila (pianínó)

 

 

Csipkerózsika

 

A Grimm-testvérek meséje nyomán írta: Mosonyi Aliz

Díszlet: Csanádi Judit, Németh Ilona

Bábok: Németh Ilona

Zene: Szőke Szabolcs

Fény: Fodor Gergely

Rendező: Fodor Tamás

Szereplők: Homonnai Katalin, Tamási Zoltán, Nádasi László, Hannus Zoltán, Nyakó Júlia, Kakasy Dóra, Téglás Márton

Hangicsálók: Szőke Szabolcs, Spilák Lajos

 

11. 03. 1. | Nyomtatás |