Időben

Kovács Gerzson Péter immár húsz éve tartja társulat nélküli társulatát a kortárs magyar táncművészet élvonalában. Kötetünk erről az időben megtett útról szól.

Színházban vagyunk?
Tranz Danz: Ideiglenes cím (1993)
eseli

Fesztelenül lépnek be mind az öten, civilként, mintha nem is egy színházi előad s kezdődne ezzel a gesztussal. Körbeállják a térbe belógatott csupasz villanykörtét, egymásra néznek, de mintha csak magukban beszélnének. Mondatokat ismételnek más-más hangon, annyira sokféleképpen, amennyire ők maguk is különböznek.

De egyre bizonyosabb  válik, van néhány szó, amit megtaláltak közösen, és amit majd kihallunk mi is a duruzsolásukból: "Minden csak látszat, minden ember játszhat" - ismétlik végül egyre felismerhetőbben azt a mondatot, ami előhívja belőlük, játszókból mindazt, ami megtörténik a színpadon, és amiért mi is figyeljük őket nézőtérről.

Valójában azonban ezen az estén nincs kitüntetett szerepe a beszédnek. A mondatok is zenévé oldódnak, a szavak is ritmussá csupaszodnak. Ami a Tranz Danz előadásában fontos, az a szavakon innen és túl van. Mégis visszatalálnak végül a kezdőmondathoz az előadás végén, ahogy újra körbeállják villanykörtét, mielőtt kisétálnának a színházi térből – éppoly fesztelenül, ahogy érkeztek. Sokfelől jöttek, sokfelé távoznak. Mást-mást hoztak magukkal, és másképpen élik meg ezt a hangköltészeti produkciót, szabad zenei és táncos improvizációt és eksztatikus rituálét kiszámíthatatlansággal és furcsa kimértséggel elegyítő előadást. Mindannyiukból más-más szakad ki, ahogy magukra maradva improvizálnak, és más módon figyelik, kísérik játékukkal valamely társukat, ahogy aláereszkedik kultúrájának megformálatlan, artikulálatlan rétegeibe. A színész (Dóczy Péter) artikulációja egyre inkább elválik a szavak értelmétől, a lélegzéssel vagy az üvöltéssel egyenértékűvé megszólalás szélső értékei között ingázva telnek meg mondatai emocionális és indulati értékekkel. A táncos (Kovács Gerzson) eleinte néptáncot idéző mozdulatai is egyre vadabbak és formátlanabbak lesznek, de egyre több energiával telítődnek. A határokat és meghatározottságokat megszüntető extázis ez vagy a semminek feszülő hiábavaló erő? A zenészek (Dresch Mihály, Lőrinszky Attila, Gerőly Tamás) is kiszabadulnak a formák kötöttségeiből, és időről időre elérkeznek oda, ami a zene alatt vagy a zenén túl van.

"Élni annyi, mint a szabadulást keresni" - üvölti a fehér arcú narrátor, de nem tudni pontosan merre is vezet út a szabadsághoz. Alámerülni kell, a mélybe ereszkedni, megtudni, hogy milyen üzeneteket rejt a tudatalatti, vagy csak ki kell lépni a helyzetek kötöttségeiből, és iróniával tekinteni mindenre, amiben szereplők vagyunk. Talán ezért törik meg időnként a Tranz Danz előadásának profán rituáléja, ezért állnak le lihegve a játszók - csapzottan és csodálkozva magukra mutatva: tehát csak színházban vagyunk? (1993)

 

koreográfus:  
Kovács Gerzson Péter
táncos: Kovács Gerzson Péter
zeneszerző: Dresch Dudás Mihály
zenészek: Dresch Dudás Mihály
Gerőly Tamás
Lőrinszki Attila
színész: Dóczy Péter
jelmeztervező: Kovács Emese
fénytervező: Kovács Gerzson Péter
10. 08. 13. | Nyomtatás |