Ünnep az ünnepben

Harmadik nap: VI. Magyar Táncfesztivál

Ha a VI. Magyar Táncfesztivál egészében is ünnep, akkor mit mondhatunk a tegnapi napról: ünnep az ünnepben, a legpirosabb betűs esemény a hét nap alatt? Igen! Meg lehet ugyanis különböztetni az Experidance fellépését a többi együttes fellépésétől, bármilyen jók, színvonalasak, minőségiek legyenek is azok egyébként. Meg is történt a megkülönböztetés. Nem a hazai vizeken evező Győri Balett kapott lehetőséget a repetára - nem a Duna Művészegyüttes, vagy Bozsik Yvette Társulata, nem Juronics Tamás, Mihályi Gábor koreográfiai - hanem Román Sándor. Nem véletlenül.
Hegedűs Sándor | 08. 06. 24.

Ha nem ment volna kétszer - emelt helyárakkal délután 3-kor is, meg este 7-kor - a szóban forgó Esszencia című előadás, úgy benyomásom szerint nem lehetne 4. nap, mert a győriek valószínűleg lebontották - szétverték - volna saját színházukat. Példátlan tehát az a zajos siker - bárhol is lépjenek fel -, amivel az Experidance büszkélkedhet. Joggal nevezhetjük kapitányát és harcedzett legénységét a magyar táncművészet zászlóshajójának, előretolt helyőrségének, hisz ők azok, akik a széles nagyközönséggel leginkább kapcsolatot tartanak: bizony sok néző (gyanútlan áldozat?) jutott általuk, rajtuk keresztül a táncművészet közvetlen közelébe. Hogy hogy közelébe, miért nem bele, magába? Netalántán azt akarja ez jelenteni, hogy e sorok írója - az említett sokakkal szemben - nem tartja „igazi" művészetnek ezt a sikert sikerre halmozó, energikus működést? Oh, dehogynem! Mint ahogy nem ellenkezik akkor sem, ha bárki, valaki „művészetnek" hívja a Cirque du Soleil-t, Csollány Szilveszter gyűrű-gyakorlatát, vagy az orosz vizibalettes lányok lélegzetelállító mutatványait. A szó tág értelmében (a szigorúan normatív jelentés erodálódásával) sok minden lehet ma már „művészi", ha esztétikus, átlag feletti teljesítményt takar, vagy ritkaság-számba menő, különleges attrakció. Az Experidance pedig a maga módján nagyon is különleges. A szakmában senki sincs, aki konkurálni próbálna velük, bármiféle ellenerőt akarna képezni. Egyedül vannak tehát a piacon, aratnak is rendesen. De hát mit vetettek, ami ilyen bőséges termést hozott, s hoz jelenleg is, hozni fog minden időben? Mi a titkuk, receptjük: honnan a vetőmag, a garantáltan sikerre vivő?


Esszencia (Experidance)

Nincs titok, ami ne lenne bárki számára tudható, sem recept, mely különleges jogi védelemre (copyright-ra) szorulna. Hogy mennyire nincs, arról épp ők maguk, a saját (nagyon is közérthető) nyelvükön beszélnek „esszenciális" produkciójukban. Hiba lenne ezt nem komolyan venni. A cím - Esszencia - akarva, akaratlanul is árulkodó esetünkben, hiszen egy olyan előadás tematikai centrumát nevezi néven, mely lényegi összefoglalása az eddig megtett útnak, vallomás arról, hogy kik vagyunk, hol járunk, mi a lényegünk. Összefoglalást látunk tehát a színpadon, retrospektív önértelmezést, műtétet, melyben kísérlet történik az eddigi darabok szubsztanciális (lényegi) és akcidentális (járulékos, esetleges) momentumainak pontos szétválasztására. Amolyan ön-élveboncolás ez természetesen, nem kevés tanulsággal, na és persze a koncentrált siker ígéretével. Hogyne! Így még azok is felhőtlenül szerethetik őket, tapsolhatnak önfeledten, akik valamilyen oknál fogva - mondjuk a magyar történelem elmúlt ezer évének (ne szégyelljük kimondani: minősíthetetlen) ábrázolása miatt - nem örültek nekik oly nagyon. Most egyértelműen kiderülhetett számukra, hogy súlyos félreértés áldozatai: a narratív szál ugyanis az előadás szövetében semmiféle fontossággal nem bír, felettébb esetleges, elhanyagolható tehát, nincs esszenciális tartalma. Jó, tudtuk persze ezt eddig is, de most már azt is biztosan tudjuk, hogy az alkotók maguk is így gondolják. Hogy mit gondolnak még, milyen egyéb áldozatokkal jár az „esszencia" felmutatása? Meglepő, de a látványelemekről is az derül ki, hogy járulék csupán, nem a lényeghez tartozik. Sem a drága kosztümök, jelmezek, de még a díszlet sem, vagy a világítás sem tekinthető igazán egy Experidance produkció lényegismérvének, nélkülözhetetlen sajátjának! (Szükség van rájuk persze, hiszen a csillogás-villogás, a látványelemek gazdagsága, a vizuális hatások segítik a produkció fogyaszthatóságát, táplálják azt a nézői illúziót, hogy valami nagyszabású, valami igazán fontos dolog történik, de a lényeg, mégsem ezekben van. Hát akkor miben? Miről szólnak ezek az előadások immár nyolc éve? Mi osztatlan sikerük záloga?

Tapasztalatom szerint - s a tegnap látott Esszencia című előadás feketén-fehéren nyilvánvalóvá teszi ezt -, ritmuséhségünknek köszönhető sikerük. Elemi szükséglete ez a nagyvárosi embernek, s bizony nagyon kielégítetlen. Nincs ugyanis megfelelő ritmusa életünknek: az „életvilág", ahogy hétköznapjainkat becézni szoktuk, inkább prózára hangolt, mintsem zenére. Ezért voltaképpen mindegy is, hogy milyen az a ritmus, amit kapunk: egyszerű, vagy komplikált, testhangokból épülő, vagy sztepp-cipő produkálta, halandzsa-szövegben vagy karmozdulatokban adatott, örömünk határtalan lesz, hisz egy transzcendens, érzéki erő jelenik meg általa én-, vagy inkább test-centrumunkban. Nem tudunk ellenállni neki...

Hosszan lehetne még elemezni az Experidance sikerének befogadás-lélektani sajátosságait, hiszen ez közel sem csak esztétikai kérdés. Ami biztos: hiánytalanul kiszolgálják a nagyérdeműt.

Gyorshír: az előző napi előadás után - ünnepélyes körülmények között vehette át Román Sándor és tehetséges, energikus csapata a „Magyar Művészetért" díjat a közönség lelkes vastapsa közepette.

 

Véletlen (Tünet együttes)

A tegnap este másik előadását - a Kisfaludy terem intim terében - Szabó Réka, illetve együttese (a Tünet Együttes) produkálta. Sajnos egyeztetési gondok miatt egy nagyon régi, immár hat éves előadással jelentkeztek. „Véletlen" - ez volt a címe akkor, s ez ma is, nyilván nem véletlenül. Tudományos ismeretterjesztő táncjátéknak készült ugyanis, tematikai középpontjában a „véletlennel". Történeti értékei vitathatatlanul vannak a produkciónak, de ma már egyre kevésbé képes eleven hatásra. A verbális és nonverbális elemek nem alkotnak egy műegészt, kifejezetten zavarják egymást. Az a mozgásanyag, mely illusztrálni hivatott a nem is tudom mit, kifejezetten gyenge, hiába erőlködnek a jó táncosok, a matematikai értekezés pedig felettébb unalmas. Ideje lenne már, hogy kikerüljön a Véletlen a repertoárból. Szabó Réka ugyanis hosszú, sikeres utat futott be eme kezdetek óta, nem feltétlenül kell őrizni a bölcsőt, melyben született. Apropó születés! A tegnapi előadásnak hallatlan bájt, szépséget adott, hogy Réka előrehaladottan áldott állapotban résztvevője volt az előadásnak. Olyan szépen, várakozón simogatta nagyra nőtt pociját, olyan erővel, kisugárzással volt jelen a színpadon, hogy feledtette velünk esetleges rosszallásunkat. - Említést érdemel még a szabadtéri előadás: a Cordella Táncegyüttest Olaszországból örömmel fogadta a győri közönség, megérték tehát a „pénzüket"!