Turborevü

Budapesti Tavaszi Fesztivál, Nemzetközi Színházi Fesztivál: Turbo Folk - Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház (Rijeka)

Az előadás nyitójelenetében a tréningruhába-atlétába öltözött színészek a színpad előterében sorakozó székeken ülve egyenként bemutatkoznak. Saját nevüket használják, ám fiktív (vagy félig fiktív) életutakat mesélnek el, hiszen valójában nem tanárok, fitness-edzők vagy vállalkozók, hanem mind hivatásos színészek, a rijekai Horvát Nemzeti Színház művészei.
Nánay Fanni | 10. 03. 30.

A zárójelenetben ismét leülnek a nézőkkel szemben, és elmondják, szerintük milyen előadást láttunk - egy olyan előadást, ami a horvátokról szól, ami a toleranciáról és intoleranciáról szól, a Horvát Nemzeti Színház művészeti koncepciójának megerőszakolásáról szól, ami átveri a nézőket stb. -, végső konklúzióként levonva, hogy egy olyan előadást láttunk, amiben mindenki a saját nevén szerepel. A kvázi-autenticitást hangsúlyozandó mindenki saját nevét használva elmondja, hogy az előadás őróla szól.

Oliver Frljić a turbofolkról rendezett előadást. A kifejezést a montenegrói születésű énekes, Rambo Amadeus használta először (ironikusan) saját dalaira a nyolcvanas évek második felében, ám a kilencvenes években, a balkáni háború időszakában e szerb népzenei alapú populáris zenei műfaj erős politikai és nacionalista felhangot kapott - ehhez nagyban hozzájárult, hogy a turbofolk legnagyobb sztárja, Ceca feleségül ment a szerb háborús bűnös Željko Arkan Ražnatović-hoz. A rendező szerint bár a hivatalos kulturális diskurzus úgy tekinti, mintha a turbofolk a kilencvenes évek végén eltűnt volna a köztudatból, az egy cseppet sem veszített népszerűségéből, sőt a zene a fiatalabb generációkat is meghódítja. Frljić egyfajta „intellektuális és lelki degenerációnak" tartja a turbofolkot, s előadásában arra keresi a választ, hogy e zene miért lelkesít annyi fiatalt, akik nem csupán hallgatják azt, hanem azonosulnak is a dalok által közvetített tartalommal, ami „vulgáris és giccses, dicsőíti a bűnözést, a morális korrupciót és az idegengyűlöletet".

 

 

turbo-folk1

 

Az előadás formája revüszerű: rendkívül rövid, minimál-narrációt követő jelenetekből épül fel, amelyeket mindvégig aláfest az édeskés, giccses, ritmikusan pulzáló turbofolk zene. Bőségesen láthatunk mű-veszekedéseket és mű-verekedéseket, valamint pisztollyal való fenyegetőzést, egész pereputty előtt levezetett szülést és erőszakos halált. Vannak „pikánsabb" jelenetek is: lányok csókolóznak lányokkal, fiúk fiúkkal, egy vagina és egy pénisz (valójában enyhén skizofrénnek tűnő „tulajdonosaik") beszélget egymással, a szereplők majonézes virslikkel imitálják az orális szexet. Az előadást a kritikák merésznek kiáltották ki, ám „in-your-face" szexualitása túl öncélú ahhoz, hogy valóban merész legyen.

A rendező bosnyák származású, a szereplők között pedig (legalábbis az előadást kezdő rövid bemutatkozásuk alapján) egyformán vannak horvát, szerb és montenegrói születésű színészek. A résztvevők többnemzetiségű összetételét csupán emlegetik az előadásban, ám egyáltalán nem születik színpadi szituáció e (fiktív vagy nem fiktív) körülményből. A közelmúltban dúló háborúra mégis utal egy jelenet: amikor kórházi ágyakon fekvő sebesülteket tolnak be a színre - ám ekkor is nagyobb hangsúlyt kap az, hogy a betegek melyik testrésze sebesült meg (természetesen a férfiasságuk).

A méltató kritikák szerint az előadás megdönti a horvát színházban (pláne a Nemzeti Színházban) uralkodó tabukat. Kétségkívül beszél róluk: szexualitásról, nemzeti és etnikai ellentétekről, homofóbiáról, erőszakról. A rendezés a klasszikus színházi formákat és eszközöket szintén elveti: az üres térben és a dübörgő zene mellett a (kvázi) magukat alakító színészek egyetlen eszköze saját fizikalitásuk marad. Az előadás közepe táján a szereplők „megszakítják" az előadást, és egymás után kifakadnak a rendező ellen. Válogatott káromkodásokkal tűzdelve vetik a szemére, hogy hülyét csinál belőlük a színpadon, tajtékzanak, hogy ez nem színház, sőt még a budapesti Nemzeti Színház vezetőségét is elátkozzák, hogy meghívták őket. Ám e jelenetek - akár tartalmi, akár formai szempontból próbálnak meg kitörni bizonyos keretekből - egy adott ponton megakadnak, következmények nélkül maradnak.

Bár a rendező a turbofolk hatásmechanizmusának és a népszerűség okainak felderítését ígéri, ez talán éppen azért nem történik meg, mert - ahogy ezt az előadás ismertetőjében is írja - „a Turbofolk nem a turbofolkról szóló darab, hanem maga a turbofolk". Márpedig az önmagára utaló jel csupán önmagára utal.

 

 

Turbo Folk

 

 

Díszlet és zenei összeállítás: Oliver Frljić

Jelmez: Modni studio artiđana

Fény: Boris Blidar

Dramaturg: Borut Šeparović

Rendező: Oliver Frljić

Előadók: Anastazija Balaž Lečić, Olivera Baljak, Jelena Lopatić, Andreja Blagojević, Tanja Smoje, Alen Liverić, Jasmin Mekić, Damir Orlić, Dražen Mikulić

 

Helyszín: Nemzeti Színház

Időpontok: 2010. március 22., 23.

 

 


Más írás ugyanerről:

Kelemen Éva: Teljes folkfogyatkozás

Miklós Melánia: Turbo, folk

valuska lászló: A vörös Vágyacska feltárja önmagát