„Mindenkit elhagy a teste""

Szűcs Edit és a Természetes Vészek Kollektíva: Bőr-hártya

Absztrakt divat, látványszínház - szól a meghatározás a Természetes Vészek Kollektíva legújabb bemutatója, a Bőr-hártya kapcsán. A hangsúly azonban Szűcs Editen van - ruhatervező, 2000-től a TVK tagja -, e projekt középpontjában az ő ruhakölteményei, vagy ha tetszik kosztüm-fikciói állnak. Mindkét szó önmagában hordozza annak a látványnak a bonyolult és metaforikus világát, mely átlépi saját határvonalait, és így több lesz puszta vizualitásnál.
Sors Vera | 09. 10. 8.

A színpadon egy négyzethálós tér terül el, három fehér sáv fut a földből kiemelkedően előre, és három fut keresztbe (elöl, középen és hátul). Felettük két nagy plazmatévén folyamatosan képek úsznak egymás után, ezek azonban a színpadi látványhoz képest ingerszegények, így végig a háttérben maradnak, az előadás végén, akárcsak egy filmben, főcím fut rajtuk. A sávok négy kisebb aknát eredményeznek, melyekben elsőre nehezen kivehető fehér, amorf, felfelé csúcsosodó képződmények vannak. Kettő ezek közül az előadás folyamán lassan mozogni kezd, később egy-egy női alak születik belőlük. A klasszikus(nak tűnő) kifutóknak  megfelelően az előadás divatbemutatót idézően kezdődik: a szereplők (csupa nő) dinamikusan lépnek elő a fekete kulisszák mögül. Előre, a közönség felé haladnak gyors léptekkel, többségük csak testszínű alsóneműt visel, mellüket karjuk takarja, arcukat ujjaik kapaszkodása torzítja el. Akik már itt, az előadás elején is ruhában vannak, lassan, megtörten mozognak. Az ellentét adja magát, hiszen azok, akik a már előre főszereplőnek kikiáltott ruhákat viselik a divatbemutató műfajának teljesen ellentmondóan mozognak. És innentől kezdve ez lesz jellemző, gyakorlatilag semmi sem emlékeztet egy klasszikus divatbemutatóra. De színházra sem: csak felcsillan a színház lehetősége, de végül nem történik meg.

 

 

borhartya-szucs-edit1

Fotó: Dusa Gábor

 

 

Három komponensből tevődik össze az előadás: a ruhák (a nagyjából negyven darabot külön erre a produkcióra készítette a tervező) a szereplők által, mozgásuk által elevenednek meg, miközben a bizonyos időközönként felhangzó, Tóth Krisztina szövegeiből, verseiből kiindulva született szövegek tematizálják az egész előadást. A Bőr-hártya központi problematikája így már világosan áll előttünk: a női test megöregedése, lassú és állandó pusztulása. A szereplők duókban és triókban, néha egyedül jelennek meg, de mindig ugyanannak a tablónak a képei lesznek, a női test tablójának. Az elhangzó szövegek is ennek a képnek a részei, képszerűek, se önmagukban, se együtt nem alkotnak dramatikus szöveget. És bár az egyes képek ideje különbözik, mégsem válnak linearissá.

Az előadás ritmusa a divatbemutatók felfokozott tempójával ellentétes, ahol a ruhák mintegy futószalagon kerülnek a néző szeme elé, akinek nincs ideje elmélyülni bennük, éppen hogy csak benyomást tud szerezni róluk. Itt megadatik az idő, az előadás lassan hömpölyög, ennek a hömpölygésnek nincs érzékelhető fokozása vagy csúcspontja. De Szűcs Edit ruhái a maguk anyag- és látványbeli összetettségükkel megkövetelik maguknak az időt. A (személyiséget adó) arc nélküli női alakok mozgása mindig igazodik az adott képhez, mozgásuk töredező és töredezett, kaotikusnak ható, mégis folyamatosan egy határozott irányba haladó. A koreográfus, Gergye Krisztián még az előadás kezdetén a kifutók mellett elegáns öltözékben előre jön, és beül a nézőtér második sorába középre. Mikrofont vesz a kezébe, hátranéz a világosítóra, hogy az készen áll-e, és „Nézőtér sötét". Gergye önmagát, a koreográfust alakítja, aki bizonyos helyeken a kifutón megjelenő, tekeredő lányoknak ad - többször nehezen hallható - olyan instrukciókat, mint az „erősebben" vagy a „gyere-gyere". És az alakok követik. Szándékoltan vagy sem, ezek az instrukciók kifejezetten ironikusan és eltávolítólag működnek az elsősorban komoly, a lassú pusztulás esztétikájával játszó ruhák, mozdulatok és szavak sűrűjében.

 

 

borhartya-szucs-edit2

Fotó: Dusa Gábor

 

Kétségtelenül a mozgás a leggyengébb pontja az előadásnak. A ruhák és a szöveg önmagukban és együtt is nagyon erősen hatnak, ezzel szemben a tánc önmagában nehezen értelmezhető, rá van kényszerítve a másik két elemre, csak velük együtt képes jelentést adni. Márpedig a Bőr-hártya hatását éppen a megjelenő diszciplínák ereje adja, az, ahogyan önmagukon túlmutatva felerősítik egymást az egyes kifejezési módok. Szűcs Edit ruháinak - melyek befogadásához a divatbemutató műfajával szemben szükséges a kifutó és a nézőtér közötti fizikai távolság - textúrája nagyon összetett, a klasszikus anyagoktól a fóliáig és a plasztik képződményekig furcsa, szokatlan kombinációkkal találkozunk, melyek a testeken egységgé állnak össze. Tóth Krisztina szövegei lenyűgözően erősek - sokkal erőteljesebben hatnak az előadásban akkor, amikor mindenféle effekt és manír nélkül, önmagukban szólalnak meg. E két komponenshez csatlakozik a mozgás, mely kétségtelenül új jelentésréteget hoz magával, de ez csak úgy képes megmutatkozni és hatni, hogy valamelyik másik két elemhez kapcsolódik: segít értelmezni azokat, de önmagában nem hordoz jelentést. A ruhák, az elhangzó szövegek és a szereplők mozgása együtt komplex értelmi szövetet hoznak létre: az elöregedő női test valóságát.

Majdnem női darab a Bőr-hártya: középpontjában a női test áll, női szöveggel (Tóth Krisztina), női látásmóddal (Szűcs Edit) és szereplőkkel dolgozik. A férfi koreográfust azonban gyakorlati értelemben (is) kiemeli az előadás teréből, a nézők közé ülteti, hangját felerősíti, hallhatóvá teszi. A színházban a természetesen működő voyeur pozíciót erősíti fel és mondja ki ezáltal, márpedig ez a pozíció hagyományosan (patriarchális értelemben vett) hatalmi pozíció. Az ebből a pozícióból megszólaló hang elveszi a kifutón összhangban létező nők, bőr-ruhájuk és a szöveg egységének komoly élét, és így komolykodóvá silányul. Az egyetlen férfi szereplő megbontja a színpadi diskurzust.

 

 

 

 

Bőr-hártya...a test felszínén lebegő égi s földi dolgokról!

 

Ruhák: Szűcs Edit

Szöveg: Tóth Krisztina

Koncepció: Árvai György

Smink: Károlyi Balázs

Haj: Kenyeres Attila

Fény, technika: Szirtes Attila

Zene: COIL (GB)

Koreográfus: Gergye Krisztián

Etűd tervező: Havancsák Teréz

Dramaturg: Imre Zoltán

Előadók: Boudny Lídia Ágnes, Dombi Katalin, Dorota Łęcka, Gresó Nikoletta, Hoffmann Adrienn, Kántor Katalin, Lőrinc Katalin, Madák Zsuzsanna, Tárnok Marica, Tonhaizer Tünde, Nagy Andrea, Vadas Zsófia Tamara

 

Helyszín: Trafó

Idő: 2009. október 2.

 

 

 

További írások az interneten az előadásról:

Rádai Andrea: Test-ruha

Szoboszlai Annamária: A ruha él

Tóth Ágnes Veronika: Virgonc múmiák