Egy igazi hős?

Gorkij: Barbárok - Katona József Színház

Ritkán játszott darabot mutatott be a Katona József Színház. Gorkij Barbárok című művének csak egy magyarországi bemutatójáról tud az OSZMI adattára. (Horvai István 1974-ben a Vígszínházban rendezte a darabot.) Most Ascher Tamás készített belőle előadást. Egy (viszonylag) ismeretlen drámával (a Katona nézői számára) ismerős világot jelenített meg. Az előadás a POSZT-on is sikert aratott.
Sándor L. István | 09. 06. 13.

 Fodor Géza az előadás műsorfüzetében Gorkij darabjait a Csehov-drámákkal veti össze. A kézenfekvő párhuzam nyilván nem véletlenül kerül elő: Ascher Tamás és a társulat Csehov felől közelít a Barbárokhoz. Azt is mondhatnánk, hogy a Katona több mint negyedszázados történetének egyik legerősebb-legmarkánsabb törekvését folytatja a produkció, amely a legszínvonalasabban-legemlékezetesebben a Csehov-előadásokban jelent meg. Egy mozdulatlan, változtathatatlan világot látunk, ahol szinte nem történik semmi. De ezekben a (színpadon sokszínűen ábrázolt) felszín alatti alig történésekben életek tevődnek mérlegre, sorsok dőlnek el. Egy teljes világ mutatja meg a maga sokarcú reménytelenségét. A hétköznapok apró mozaikdarabjaiban mindennapi figurák jelennek meg, akik átlagosságuk vagy jelentéktelenségük ellenére is az ábrázolt valóság emblematikus figuráivá válnak - nem kis részben a kiváló színészi teljesítményeknek köszönhetően.

 

Dramaturgiai jellegzetességek

 

Gorkij Barbárokja mozaikos, kihagyásos szerkezetű életképsorozat, legfőbb szándéka, hogy egy eldugott, átlagos kisváros mindennapjait ábrázolja. Ezt az alcíme is egyértelműen jelzi: Jelenetek egy vidéki városból. Ahhoz, hogy az itteni mozdulatlan világ valamiképp megmutatkozzon, a benne élő tespedt figurák megmozduljanak, dramaturgiai mozgatóerőre van szükség. Gorkij egy gyakran használt drámai formához nyúl: az idegenek érkezése sémájához, akik felbolydítják, megmozdítják, némileg újrarendezik a beállt viszonyokat. Ebben a dramaturgiai szerkezetben az idegen(ek)hez való viszony az, amelyben megmutatkozhatnak az adott valóság arcai, mozgásirányai, erőviszonyai.

 

barbarok-katona6

Rajkai Zoltán, Kovács Ádám - Fotó: Sulyok László

 

A Barbárokban a felhasznált klisé egyúttal a darab tematikáját is kijelöli. Ebben a műben az idegenek vasútépítő mérnökök, akik az újat (a változást, a fejlődést hozzák) az elzárt kisvárosba. (Az elzártságot groteszk motívumok is megerősítik a darabban: a város nehezen megközelíthető, a híd is leszakadt, amit nem siet újjáépíttetni a polgármester, mert a komp az ő tulajdonában van. De az elmaradottságot egyéb harsány motívumok jelzik: az egyetlen szállodában poloskák laknak, a városka legfőbb nevezetessége - legalábbis egy nincstelen szerint - a rengeteg rák, amely a folyóban úszkál.)

A mozdulatlanság és a változás kettősségét, azaz az új megteremtésének lehetőségét szövegszerűen is hangsúlyozza Gorkij, ezzel nemcsak a darab tematikáját jelöli meg, hanem a (rejtett, kevésbé explicite megfogalmazott) drámai ívet is kijelöli. Ez teszi egyértelművé, hogy honnan hova tartanak az események (vagy épp hogy nem tartanak). Kezdet és vég nyilvánvalóvá tett határpontjai ezek, amelyek súlyozzák és értékelik (irányba állítják) a darabbeli eseményeket, amelyről egyébként az a néző benyomása, hogy esetlegesen, szinte véletlenszerűen rendelődnek egymás mellé.

Ez a szerkezetben és motívumokban megjelenő tematika egyértelműen a fiatalabb mérnököt, Cserkunt teszi főszereplővé. „Kis házak bújnak meg a fák között, mint a madárfészek. Olyan nyugalmas minden, hogy már fáj is. És olyan kedves, hogy már undorít..." - írja le a fiatal férfi a várost, ahova néhány perce érkezett. Majd hozzáteszi: „Nagyon szeretném feldúlni ezt az idillt." A darab végén Ligyija figyelmezteti Cserkunt kezdeti szavaira, illetve az azokat kísérő különféle gesztusaira. „Azt mondta, hogy a maga akarata új eszméket, új ízlést hoz ide... Szerzs bácsi [az idősebb mérnök, Ciganov] semmit sem mondott, de nézze meg, mennyi halott indult oszlásnak az ő szavai következtében... Nem látom, hogy az élet megújult volna az ön működése következtében... Ön pedig, úgy látom, egy kissé elszomorodott..."

Azaz - motivikusan is azt jelzi Gorkij - nem történt semmi: a kezdeti és a záró állapot ugyanaz, nem mozdult el a megújulás irányába semmi, csak összeroppantak az illúziók, felszínre kerültek a reménytelenség különféle formái, megroppantak az önáltató hazugságok tartópillérei, már nehezebb bárkinek is, aki itt él, elhinni, hogy élet az, ami csak vegetálás. És kiderült az új energiákat hozók tehetetlensége, sőt: romboló ereje. „Gorkij lerombolta az illúziókat: az az új, amelyet ezek a technokrata figurák képviselnek, emberi ürességet rejt, éppen az emberi kapcsolatok és életproblémák tekintetében az újat képviselő emberek minden helyzetben megbuknak, s úgyszólván csak rombolni képesek. Úgy viselkednek, mintha vadak földjére érkeztek volna - ők azonban Barbárok" - írja Fodor Géza.

Mindez utal a darab dramaturgiai jellegzetességire is: nevezetesen arra a kérdésre, hogy az elmaradottság-megújulás tematikai keretét (mint az életképek rendezőelvét) milyen problémák töltik fel olyan szándékokkal, késztetésekkel, amelyek az életképek ismétlődésében (azaz az „élet itt nap mint nap így megy" érzésében) egyedi-egyszeri cselekvéseket teremtenek. Másképpen fogalmazva: mi mozdítja el a háttérben felvázolt viszonyokat az egyszeri cselekvések irányába. Azaz miféle történet jelenik meg a Barbárokban? Élesebben kérdezve: a mozaikos életképsorozatból kibontakozik-e valamiféle cselekmény a darabban?

 

barbarok-katona2

Jordán Adél, Nagy Ervin, Ónodi Eszter - Fotó: Sulyok László

 

A cselekményhez való viszonyában is egyértelműen Csehov Gorkij mintája. Nem csak azért, mert cselekményalakító erőként nála is egyértelműen az emberi kapcsolatok, az érzelmek, legfőképpen a szerelmi vágyak jelennek meg. Hanem legfőképpen azért, mert ez a „cselekmény" inkább bujtatott, sok vonatkozásában kifejtetlen, rendre a kihagyásokban, a nem-történésekben zajlik le. Tehát Gorkijnál is - akárcsak Csehovnál - a jelenetezés nem a cselekmény kifejtésére, hanem inkább elrejtésére irányul. Sosem az áll a színpadi események fókuszában, mint ami a történet alakulása szempontjából a legfontosabb. Az életképi mozzanatok azért takarják el a cselekmény fordulatait, hogy a nézőnek az legyen a benyomása, hogy mi sem történik, miközben emberi sorsok dőlnek el. (A véletlenszerűség, esetlegesesség érzete erősödik ezzel, hogy még véletlenül se legyen az a benyomása a cselekmény szemlélőjének, hogy a darab szereplői a kezükben tartják a sorsukat. Inkább csak megesik velük mindaz, ami a darabban lezajlik.)

 

Cselekményrejtés

 

Ebben a cselekményrejtésben legfőképpen az a minta segít Gorkijnak, amit Csehov a négyfelvonásos drámaszerkezet felhasználásával alakított ki. Mindegyik felvonás egy-egy átfogó helyzetre épül, amely képes magába integrálni a különféle szándékokból következő cselekménymozzanatokat, miközben gazdag lehetőségeket teremtenek az életképi elemek megjelenésének. Csehov zártabb, pontosabban meghatározott szituációk köré rendezi a felvonásokat, ezzel nemcsak világosabb irányokat szab, hanem határozottabb tematikai szerkezetet is épít. Bár nyomokban ott van ez a Barbárokban is. Például az első felvonásban a mérnökök érkezése a tematikai középpont, és ez valóban világos irányokat és arányokat teremt a történésekben. A második felvonásban azonban nincs ilyen középpont. Ott csak egy álmos délutánt látunk a mérnökék által bérelt házban, ezért némileg esetlegesnek érezzük, ami ekkor történik. A harmadik felvonásban ismét jelezve van egy tematikai középpont: a házat a mérnököknek kiadó Bogajevszkaja ünnepli a születésnapját. De míg a Három nővérben Irina névnapja valóban cselekménybonyolító erő, a Barbárok harmadik felvonásában a születésnap inkább csak motívum, nem rendezi, tagolja az eseményeket. A negyedik felvonásban - akárcsak a nagy Csehov-drámákban - a búcsúzás a tematikai középpont, de Gorkijnál kevésbé feszített ez a szituáció: még inkább csak a készülődésről és nem az elindulásról van szó, ezért nem is érezzük annak a lüktető kényszerét, hogy végső stádiumukba jutottak volna az események. E Csehovnál lazább szerkesztés miatt írhatja Fodor Géza a Barbárokról azt, hogy „menete iránytalanabb, örvénylőbb, polifonikusabb."

De nemcsak ezért. Azért is, mert Gorkij jóval több cselekményszál lehetőségét veti fel, mint ami a Csehov-darabokban megjelenik, de természetesen ezek nagy része a Barbárokban kifejtetlen, csak jelzésszerű marad. De ezzel azt az érzetet kelti, amit Fodor Géza is megfogalmaz: „több emberi viszonylatot ölel fel, részletezőbb" a Csehov-daraboknál.

Nézzük tehát, hogy mik azok a cselekményszálak, amelyeket a Barbárok így vagy úgy kifejt! S melyek azok, amelyek inkább csak a felvetés szintjén maradnak? A pontosabb okfejtés érdekében érdemes megfogalmaznunk, hogy cselekményszálaknak a történet azon alkotórészeit nevezhetjük, amelyek meghatározott szereplőket arra késztetnek, hogy a szándékaik megvalósítása érdekében cselekedjenek. Ha világosan definiáljuk, hogy milyen szándékokból milyen emberi erőfeszítések következnek, akkor azt is egyértelműbben látjuk, hogy az egyes történetszálakban a különféle szereplők milyen funkciókat töltenek be. (Ugyanakkor azt is érdemes meghatároznunk, hogy kifejtett cselekményszálaknak azokat a mozzanatokat nevezhetjük, amelyek a jelenetekben is megjelennek, jelzésszerűeknek pedig azokat, amelyek csak a szereplők beszélgetéseikből derülnek ki, maguk nem válnak jelenetek témájává.)

 

Szerelmi bonyodalmak

 

Az egyértelműen kijelenthető, hogy a Barbárok cselekményének középpontjában a szerelmi bonyodalmak állnak, a szinte megszámlálhatatlan csúcsból álló szerelmi sokszögek.  Ciganov, az idősebb mérnök - bár a darab elején kijelenti, hogy nincs felesége, és soha nem is lesz - beleszeret Nagyezsda Polikarpovnába, Monahov adóellenőr feleségébe, olyannyira, hogy a darab végén ajánlatot is tesz neki, hogy feleségül veszi, ha elmegy vele Párizsba. Az asszony viszont nem szereti az idősödő férfit, mert ő azonnal beleszeretett a fiatalabb mérnökbe, Cserkunba. Közben doktor Makarov is szerelmes Nagyezsdába - régóta és folytonos elutasítások közepette, de állhatatosan -, ezért megfogadja, hogy egy esetleges vetélytársat le fog puffantani. A végén rá is emeli - merő vakságból - a pisztolyát Ciganovra.

 

barbarok-katona3

Cserkun: Nagy Ervin - Fotó: Sulyok László

 

Cserkun fiatal feleségével érkezik a városba. Anna szerelmes a férfiba, a megaláztatások ellenére is ragaszkodik hozzá, miközben Cserkun egyre ridegebb, sőt nyíltan elutasító vele szemben. Azt is közli vele, hogy a városba érkezésükkor beleszeretett a háztulajdonosnő unokahúgába, Ligyija Pavlovnába (akinek egy homályos utalás szerint van férje, de talán elvált tőle). Az asszony is vonzódik a férfihoz, de kapcsolatukból nem lesz semmi. Talán azért nem, mert a Cserkunt elhagyó Anna mégiscsak visszatér a férjéhez. (Anna vidékre költözése annyira a háttérben marad, hogy csak a szereplők utalásaiból derül ki, hogy két hónapot külön töltöttek, a viszonyokat ez egyáltalán nem bolydítja meg.) Végül Cserkun - pillanatnyi fellángolásból - kikezd az iránta mindvégig állhatatos rajongást mutató Nagyezsdával. Ennek szinte mindenki a tanúja lesz: Anna összeomlik, Monahov megrendül. Cserkun ekkor ridegen leszámol az asszonnyal („nem szeretem önt!), aki mindent józanul mérlegelve néhány perc múlva lepuffantja magát a színfalak mögött.

A cselekményrejtésben (az életkép mögé bújtatásban) nyilván az is közrejátszott, hogy a Barbárok fő cselekménye csupa melodramatikus és bohózati elemből áll, tehát nem igen bírná el azt a terhelést, hogy egy világról adjon teljes, átfogó képet, hogy a kiábrándító valóság érzetét közvetítse. Még akkor sem, ha a szerelmi sokszögek azt is jelzik, hogy ebben a világban nincsenek kölcsönös vonzódások, támasztékot jelentő, megtartó emberi kapcsolatok.                            

A fő szerelmi bonyodalmakat erősíti, illetve ellenpontozza két, csak töredékesen ábrázolt, viszony. Egyrészt megjelenik a mérnökék szomszédja, a 18 éves öntudatos Kátya, aki - a kerítésen túlról követve az eseményeket - azonnal beolvas Cserkunnak, és többször is látványosan a feleség, Anna mellé áll. Tehát drámai funkcióját tekintve ő inkább számonkérő rezonőr, a cselekménybe azzal vonódik be némiképp, hogy bontakozó barátság-szerelem alakul ki közte és a mérnökök szolgálatában álló Sztyepan diák között. A fiú Cserkun kiábrándulás-kiégés előtti alteregója: lelkes, de korántsem naiv fiatalember. („Adja oda ifjúságának két-három esztendejét azért, hogy az új életről álmodozzék, és ezekért az álmokért harcoljon. Dobja szívének egy részecskéjét a tiltakozás nagy máglyájába az aljasság és hazugság ellen" - biztatja a lányt, aki el is határozza, hogy elhagyja a kisvárost.)

Egy másik szerelmi történet a fő cselekményben megjelenő viszonyok kíméletlenségét erősíti: Pritkin kereskedő, miután gazdag felesége minden vagyonát magára írattatta, el akarja hagyni az asszonyt, és feleségül akarja venni a postamester fiatal lányát. Ez a szál inkább csak utalásszerűen jelenik meg, részben belefolyik az életképbe (Pritkina esetlen látogatása a mérnökéknél majd a háztulajdonosnőnél), részben egy másik cselekményszál színező elemeként hangsúlyozódik.

 

A régi és az új

 

Ez a másik cselekményszál egy nagyrészt kifejtetlenül hagyott történet, amely arról szól, hogy a vasútépítésből - főleg a talpfaszállítással - többen akarnak a városban hasznot húzni. Az üzlet végül Prtikiné lesz, aki nagyon ügyesen helyezkedik a mérnökök érkezésekor (több apró, de nem tolakodó szolgálattal kelt szimpátiát). De aztán végül az derül ki róla, hogy az üzletben sincsenek gátlásai, hisz több fiktív tételt is hozzáírt az elszámoláshoz. Természetesen kikéri magának, amikor ezt Sztyopa számon kéri rajta, mert vele nem lehet ujjat húzni, hisz hamarosan polgármester lesz.

 

barbarok-katona4

Grisa: Elek Ferenc - Fotó: Sulyok László

 

Az új világ ugyanolyan romlott, mint a régi, csak pitiánerebb - hangsúlyozza a darab a jelenlegi polgármester és az önjelölt új kontrasztjában. A várost régóta uraló polgármestert ugyanis szintén színre lép a darabban. Ő a másik potenciális jelölt a talpfák szállítására. Hatalma és tekintélye teljes tudatában jelenti be igényét az üzletre a mérnököknek. Cserkun első összetűzése vele van, még érkezésük órájában a folyóparton. És tulajdonképpen végig vele harcol a darabban. A régi és az új konfliktusát ez a szál tematizálná a Barbárokban, ha Gorkijnak sikerült volna cselekményt építenie belőle. De valamiért a két figura nyílt harcára nem kerül sor. Valamiért a szerző ezt el akarta kerülni, miközben tulajdonképpen ez zajlik a háttérben. A két erős ember konfliktusa a cselekményben csak mellékszálak formájában jelenik meg, amelyek nem is a történet, inkább az életkép alkotórészei maradnak. Egyrészt Redozubov fián, Grisán veszekszenek, akit a polgármester nyáron is bundában járat, hogy lefogyjon, és így ne kelljen katonának mennie. Cserkun viszont megfenyegeti az öreget, hogy csalás miatt feljelenti, és bíróság elé állítatja. (Grisa később is rendszeresen átjár a mérnökékhez, és buzgón chartreuse-t iszik.) A másik szál Kátya története, aki - nagyrészt Sztyopa hatására - elhagyni készül az apját.

Az említett cselekményszálak mellett további figurák jelennek meg a darabban, akikhez különféle motívumok kapcsolódnak. A Katona előadása csak egyetlen, jelentéktelen figurát hagyott ki. Így összesen 22 szereplő jelenik meg a színpadon, és mindegyikükhöz fontos motívumok, egyéni színek kapcsolódnak. A Barbárok szövegváltozata apró, de fontos változtatásokkal erősíti a darab erényeit (és teszi zárójelbe a fogyatékosságait). Egyrészt finom szövegátcsoportosításokkal több helyen plasztikusabbá válnak a szituációk, másrészt a beavatkozások eredményeként jobban mondható szöveg születik. (Például ahelyett, hogy a polgármester „kezében van az átkelés", az hangzik el: övé a komp. Vagy ahelyett, hogy „Tatyana Bogajevszkajánál kell lakást venniük" az hangzik el, hogy tőle kell szállást bérelni. Néha a szöveg egyértelműsít: amikor Ivakin eljátssza a hegedűjén Az őrült pap keringőjét, akkor nem azt mondja Pavlinnak, hogy „na most jön a bölcselkedés", hanem egyszerűen csak azt: most feljelentesz? Ugyanakkor természetesen eltűnik minden didaktikus és patetikus fordulat is a szövegből (nem sok volt belőlük). Az apró igazításokkal az derül ki Gábor Andor 1940-es években??? készült fordításáról, hogy ma is alkalmas előadásra.

 

Egy mozdulatlan világ képe

 

A darab mozgással kezdődik: az előadásból elhagyott szereplő, Jefim jön be a színpadra, de érkezik egy kétes alak is, akit a darab és a színlap is Dunya férjének nevez, holott valójában egy névtelen, lecsúszott senkiházi. (További dinamikát visz a darab felütésébe, hogy Jefimet valaki kívülről szólongatja, de nem derül ki, hogy kicsoda és miért.) Az előadás indításakor viszont nincs semmiféle mozgás. Ascher Tamás rendezésének első pillanatai egyértelművé teszik, hogy ez az előadás egy álmos, mozdulatlan, provinciális világról fog szólni. Amikor felmegy a függöny, már mindenki a színpadon van, a legtöbben azok közül is, akik a darab szerint csak később érkeznek. A fények és a gesztusok is azt jelzik, tikkasztó nyári nap van. Valamikor délidőben járhatunk, amikor mindenkinek nehezére esik akár egy fölösleges mozdulatot is tenni. Az atmoszférát Ascher hangkulisszával is erősíti: különféle zajokat hallunk, amelyek közül legerősebb a légyrajok dongása.     

 

 

barbarok-katona5

Kocsis Gergely, Szacsvay László - Fotó: Sulyok László

 

 Ráadásul több groteszk jelzés is azt érzékelteti, hogy egy taszító, kulturálatlan vidéket látunk. Például az előadást indító sokszereplős tablóképben rengetegen szotyoláznak, köpködik a héjakat. A színpad már tele a szétköpködött héjak kisebb-nagyobb kupacaival. (Ez az „aljzat" a második felvonás színpadképében is ott marad, de akkor az az asszociációnk támad, mintha az udvar szemetes lenne, mondjuk baromfiürülék borítaná.)

Ugyanakkor nemcsak a színpadkép koszos, hanem a legtöbb szereplő is izzadt, csatakos, csapzott. Sokak ruhája piszkos, elhanyagolt, előnytelen. A legvisszataszítóbb köztük a mocskos arcú, szakadt, koszos ruhájú senkiházi, „Dunya férje" (Rajkai Zoltán). De koszos a ruhája, piszkos a lába a mellette egy ládán üldögélő Matvejnek is (Kovács Ádám). A másik oldalon Ivakin (Szacsvay László) beszélget Pavlinnal (Bán János). Az előbbinek ugyan egy szalmakalap virít a fején, de fakó kockás inge alá, otromba hózentrágerral tartott bő nadrágja elé egy zöld kötényt gyűrt (mert ő itt a „kocsámáros", aki a méhsört méri a parton). Pavlin hanyagul szétgombolt ingén vedlett, ujjatlan szvettert visel. Hátul szinte a mozdulatlanságba dermedve horgászik Mohanov (Fekete Ernő) és doktor Makarov (Kocsis Gergely). Mellettük újsággal a kezében áll Pritkin (Takátsy Péter). Még az utóbbi öltözéke a legrendezettebb, a másik két férfi igencsak elhanyagoltnak látszik.

A hölgyek csinosabban öltözködnek még ezen az isten háta mögötti kisvárosban is. Mindannyian virágmintás ruhákat hordanak. Pritikin felesége (Pelsőczy Réka) sötétebb, barnás árnyalatút, a postamester lánya (Pálmai Anna) piros mintás szoknyát vesz élénk kék fürdődresszére (a kezdőképben a haját törölgeti, nyilván fürödni volt). Monahov felesége, Nagyezsda (Ónodi Eszter) kék alapárnyalatú ruhát visel, amelyen hatalmas szirmú piros és sárga virágok virítanak. Szakács Györgyi jelmezei (a későbbi felvonásokban is) markánsan jellemzik a viselőiket. De a játékötletek is sokat elárulnak a figurákról. Például amikor a két utóbbi hölgy egy-egy ártatlan helyzetben nyújtózik, felemeli a karját, akkor dús fekete szőrpamacsok válnak láthatóvá a hónuk alatt. (Ascher ezzel a groteszk ötlettel jelzi, hogy bár adnak magukra, mégis egy megrekedt valóságban élnek.)

 

Mintha élni kezdene

 

Az idegenek érkezésével valóban egy új világ jelenik meg az előadásban. Nemcsak azért, mert az új figurák ruhái elegánsabbak, ők maguk is ápoltabbak, hanem azért is, mert mozgás, dinamika támad a színpadon a színrelépésükkel. És az álmos unalom helyén először megjelenik a humor is, majd hamarosan feszültségek, indulatok is támadnak. Tehát mintha valóban élni kezdene ez a világ.

Az új színek már akkor megjelennek, amikor a háztulajdonosnő unokahúga, Ligyija (Jordán Adél) lép a színre. Virító fehér blúza, halványbarna lovaglónadrágja olyan nőt mutat, akinek nemcsak tartása, hanem egyéni ízlése is van. Ebből tolakodó, díszes fekete nadrágszíja is sejtet valamit. De határozottan látjuk azt a távolságtartást is, amellyel ahhoz a világhoz viszonyul, ahova vendégségbe érkezett. Unottan fogadja Nagyezsda bemutatkozását, szenvtelenül válaszol bókokkal a bókokra, majd nem tud mit kezdeni a vörös rózsával, amit neki nyújtott át Nagyezsda a dekoratív csokrából, így jobb híján végül a szájába veszi.

 

barbarok-katona1

Ciganov: Máté Gábor - Fotó: Sulyok László

 

A világos barna öltönyben, hetyke napszemüvegben megjelenő idősebb mérnök, Ciganov (Máté Gábor) fanyar, szarkasztikus életszemléletet, elnéző, némileg önironikus humort képvisel. A hasonló színekbe, de lazább ruhákba öltözött fiatalabb mérnök, Cserkun (Nagy Ervin) viszont erőt, indulatot, sokszor nyersességet, néhol kíméletlenséget hoz be ebbe a világba. Hogy valahol a ma emberei ők, azzal is jelzi az előadás, hogy mindvégig olyan ruhákat hordanak, amelyek akár mai öltözékek is lehetnek. És ez a kontraszt mindvégig megmarad: a kisváros lakói inkább (történelmi-társadalmi miliőt sejtető) jelmezeket hordanak, míg a mérnökök (és Ligyija) valahol a kortársaink. Csak szegény Anna (Tenki Réka), Cserkun felesége kivétel: az érkezésekor viselt halványszürke kosztümje, hozzá a mereven maga elé tartott világosbarna retikülje egyértelműen anakronisztikus figurává teszi őt. (És ez az érzésünk későbbi ruhái kapcsán is megmarad.)

Az a gondosság, ami képekben, színekben, jelmezekben, játékötletekben az előadás indítását jellemzi, mindvégig megmarad. Egy pontosan kimunkált produkciót látunk, amelynek minden összetevőjét a rendkívüli gondosság jellemzi. A háttérben elmélyült darabelemzés ismerhető fel, és a színpadon ennek konzekvenciái jelennek meg.

 

Erőviszonyok

 

Amikor a folyópartra megérkezik Redozubov (Ujlaki Dénes), a polgármester (egy szürkébe öltözött, kedélytelen öregember), akkor mindenki illedelmesen feláll. Bár nem beszélnek kedvesen róla, a hatalmát mindenki elismeri. (Ő maga is büszkén tartja a fejét, és természetesnek veszi, hogy aki vele tárgyal, az kissé lehajtja a fejét, megroggyantja a térdét - mint Pavlin, akit rögtön kifaggat, hisz nyilván „személyes" besúgójáról van szó.) Ez a tekintélyelvű világ omlik azonnal össze, amikor a mérnökökkel kezd el „tárgyalni". Ugyanolyan mogorván szól hozzájuk, mint bárki máshoz. És meglepődik, hogy nem a megszokott reakciókat kapja. Még vissza is kérdez: „Ön... talán nem érti, hogy ki..." vagyok? Cserkun válasza szemtelen és provokatív: „No, és?" Erre a kissé megzavarodott Redozubov elmond maga mellett minden tekintélyérvet. („Hatvanhárom éves vagyok... egyházi felügyelő... az egész város alám van rendelve...") A fiatal mérnök viszontválasza megsemmisítő: „Miért gondolja, hogy nekem mindezt tudnom kell?" Az előadásban nemcsak a szemtelen válaszok rombolják le a polgármester tekintélyét, hanem az is, hogy a két mérnök nyílt paródiát csinál a polgármester bemutatkozásából: nevetséges gesztusok kíséretében utánozzák a szavait, vonogatják közben a vállukat.

Cserkun és Redozubov második találkozásakor sem jár jobban a polgármester. Akkor csapnak össze, amikor a fiáért jön át a mérnökék kertjébe. Az érvek itt is egy tekintélyelvű és egy szabadabb világ szemléleti különbségéről beszélnek („nem kért tőlem engedélyt, hogy idejöhessen" - „minek az?"), és valódi férfidühök, belső erők szabadulnak fel mindkét figurából. De végül a vitát nem az öreg és a fiatal férfi erőkülönbsége dönti el, hanem a külső hatalmi hierarchiákra való hivatkozás (mintha Cserkun csak a szavak szintjén élne egy másik világban). A polgármester a kormányzónál akar Cserkun ellen panaszt tenni, a fiatal mérnök egyszerűen azzal fenyegetőzik, hogy feljelenti Redozubovot a katonai parancsnoknál, hogy ki akarja vonni a fiát a katonai kötelezettségek alól. Az öregnek erre az alattomos fenyegetésre nincsenek érvei, elhallgat, majd nem sokkal később el is megy. Mindenki elcsodálkozik, aki ismeri őt: „Megijedt! Vaszilij Ivanovics Redozubov - megijedt!" - mondja Pritikin. „Még soha senkinek nem engedett" - teszi hozzá később.

  A harmadik felvonásban már egy szelídebb embert látunk. Igaz ehhez az is hozzájárul, hogy most nem egy férfias „harci helyzetben" látjuk, hanem a háztulajdonos Tatjána Bogajevszkájával (Szirtes Ági) beszélget. Az előadásban nem az a fontos, hogy az asszony nemesi származású (így a városiakkal szemben egy más világot képvisel), hanem az, hogy ő az egyetlen olyan figura, akiben nemcsak nyugalom, kiegyensúlyozottság érezhető, hanem életismerő bölcsesség is. Ezért panaszkodhat neki Cserkunról Redozubov („Lenyelt engem ez az ember... Amit akar, azt csinálom... Én volnék ez?" - mondja.) Ezért válaszolhat köntörfalazás nélkül Bogajevszkája. („Legalább kevesebb ostobaságot cselekszel... Már rég vissza kellett volna tartanod magad.") Az azonban világos, hogy valami végérvényesen megváltozott a városban. Ennek jeleként a polgármester kidöntötte az utcára állított kőoszlopait, amelyek akadályozták ugyan a közlekedést, de a városvezető nagyra törő ambícióit markánsan és egyértelműen demonstrálták.

 

barbarok-katona8

Az előtérben Redozubov: Újlaky Dénes és Pavlin: Bán János

 

A negyedik felvonásban ismét harci helyzetben látjuk a polgármestert, de most már némileg megtörten. A lányáért jön, hogy hazavigye („egészen elidegendett tőlem... A fiamból iszákost csináltak... szétdúlták az életemet" - mondja.) Aztán Pritikinre veti magát, és ütni kezdi. Alig tudják leszedni róla. Világosan tudja a polgármester, hogy a megrendülése okozta hatalmi vákuumba ő fog benyomulni. Egy régi vágású dúvad helyére egy alattomos, gátlástalan kisember lép. És nincs kétsége önmaga felől. Pedig Cserkun most próbálta meg számon kérni rajta arcátlan csalását, és (az előadás sokértelmű kiegészítéseként) ott aggódik érte az ajtóban két szerencsétlen nő, az egyik, akit elhagyni készül, a másik, akit elcsábítani igyekszik.

 

Magatartásmódok

 

Azonban az előadás középpontjában - a darabnak megfelelően - nem a hatalmi harcok, hanem a szerelmi bonyodalmak állnak. Ascher rendezésének az a lényege, hogy a sokszor melodramatikus (és néhol bohózati) fordulatokat úgy tálalja, hogy bennük a különféle emberi magatartásmódok válnak hangsúlyossá. Azok a túlélési stratégiák, amelyek egy megváltoztathatatlan valóságban mégis csak az élet elviseléséhez szükségesek. Az Ascher-előadás jellegzetessége, hogy ezek mindegyike iróniával (eltartással) jelenik meg, azaz komikus színeket ölt. Mindez azt is jelenti, hogy Ascher csehovi értelemben vett komédiának fogta fel a Barbárokat. Ebben a színészek is nagyszerű partnerei voltak a rendezőnek.

A Nagy Ervin játszotta Cserkun attól válik komikussá, hogy maga is elhiszi, amit az érte rajongó nők gondolnak róla: ő az egyetlen hős ebben a kisszerű valóságban. Hőssé az teszi őt, hogy rengeteg energiája van, amit nem korlátoz semmiféle skrupulus. Mindent rendívül egyszerűnek, erőből megoldhatónak lát. „Nincs mit megköszönnünk egymásnak" - mondja például Matvejnek, amikor felveszi: „maga dolgozni fog, én megfizetem magát. És ha valami gazságot fog elkövetni, akkor elkergetem és feljelentem." (Gábor Andor fordítása nehézkesebben fogalmaz: „a bíróság kezére adom".) Cserkun nyíltsága sokszor pallérozatlanságnak, sőt néha érzéketlenségnek tűnik. Főleg ahogy a feleségével bánik, akit már nem szeret. „A szerelem kiégett és szerelem nélkül az asszonyukkal csak a züllött emberek élnek... vagy a hazugok..." - vágja oda az asszonynak köntörfalazás nélkül. Így nincsenek gátlásai akkor sem, amikor új szerelmi kalandokba keveredik.   

Némiképp az ellentéte a fiatal mérnöknek az idősebb. Ő nem lentről jön, mint Cserkun (aki - többször elmondja - paraszti származású, nyilván ezért is akar mindent erőből megoldani). Máté Gábor Ciganovja (egy kiemelkedően sokszínű alakításban) elnézőbb, szemlélődőbb, ironikusabb alkat. Mindenhez valamiféle fanyar kétkedéssel viszonyul, ami már-már a cinizmus közelébe sodorja. De ezért is tud sokakhoz megértőbben viszonyulni, akikkel Cserkun harcban áll vagy épp mereven elutasítja őket. Sokszor ráérősen filozofálgat, általában sokat beszél és iszik, de ritkán látni őt tevékenykedni. (Az első felvonásban ugyan azt mondja a polgármesternek, hogy „mi mind a ketten főnökök vagyunk", de - az utolsó felvonásból ez derül ki - az ügyek intézését általában Cserkunra hagyja.) Általában mintha az élet élvezetét tartaná a legfontosabbnak, és másfajta elvekhez nemigen ragaszkodik. És az örömet sok mindenben megtalálja, a délutáni alvásban (ha hagyják aludni a legyek), a fiatalokkal való cinikus filozofálgatásban („kellemes kicsit elrontani a két malacot" - mondja Grisáról és Drobjazginról - Kovács Lehel), sőt a szerelemben is. Amikor Ligyija számon kéri rajta, hogy mivé lett itt a kisvárosban („Szerzs Ciganov, gourmand és gavallér, nemrégiben még a divat törvényhozója, leissza magát... és kivel?"), akkor maga teszi hozzá: „és szerelmes a fináncfölvigyázó feleségébe ." Ez az a vonzalom, amit Ciganov (legalábbis Máté Gábor alakításában) megpróbál némileg ironikusan kezelni, mintha játékról, kicsit a kisvárosi világ kicsúfolásáról lenne szó, de ugyanakkor - az utolsó felvonás megrendüléséből ez derül ki - mégiscsak komoly vonzódásról van szó, amelyet ő maga sem ural és irányít (még ha intellektuális fölényével ezt a látszatot is igyekszik kelteni. „Ez a természet" - mondja. „Ez a nő úgy vonz, mint a mágnes. Falánk ösztön, amit alig lepleznek a romantika gallyai.")

 

barbarok-katona7

Ligyija: Jordán Adél, Nagyezsda: Ónodi Eszter - Fotó: Sulyok László

 

Ónodi Eszter alakításában Nagyezsda egyértelműen az előadás egyik főszereplőjévé válik. És épp amiatt a kettősség miatt, amit Ciganov is említ. Az ő esetében az előadás fordított utat jár, mint például Cserkun esetében. Míg a férfiról fokozatosan az derül ki, hogy a „hős" valójában egy komikus figura, addig az asszony esetében az eleve komikusnak látszó figurának támad egyre mélyebb emberi hitele, s nyílnak meg sorsának tragikus dimenziói. A folyóparti felütésben az derül ki az asszonyról, hogy falja a romantikus regényeket, és a könyvbéli szerelmeket keresi a valóságban is. De aztán ezt az állhatatosságot egyre komolyabban kell venni, egyre inkább az derül ki, hogy nem képes elfogadni azokat a nevetséges kompromisszumokat, amelyek szerint élhetne, és hogy tántoríthatatlanul az igazit keresi, akit meg is lát Cserkunban. Ezért nem veszi komolyan doktor Makarov szerelmét, aki feszélyezően hasonlít a férjére. Ezért utasítja el Ciganov kitartó udvarlását, akinek sokszor nem is érti szellemes bókjait. Ezért érzi úgy, hogy a sorsa teljesedik be, amikor Cserkun végül enged állhatatos rajongásának, s felgerjedt vággyal majdnem magáévá teszi az asztalon. Ha nem ez a valóság, akkor nincs értelme az életnek - gondolja az asszony, amikor Cserkun kijózanodva ellöki magától Nagyezsdát, és visszadobja az urának. „Ha ő nem szeret,... senki nem szerethet engem..." - mondja, mielőtt kimegy a szobából, hogy végezzen magával.

Nagyezsda halálának pillanata az, amikor a mindaddig végtelenül komikus férje, Monahov (Fekete Ernő szép alakításában) tragikus figurává válik. Addig alázatosan viselte a balek szerepét, mert úgy érezte, hogy megéri tartozni valakihez, akit mások is vonzó nőnek tartanak. Még maga ajánlott fel fogadást Ciganovnak, hogy bele fog szeretni a feleségébe, és még nagyobb téttel arra is, hogy az asszony nem fogja őt viszontszeretni. De azért mindig óvatosan utánuk kullogott, amikor sétálni indultak. Akkor azonban végképp összeomlik, amikor Nagyezsdát Cserkunnal látja, zokog és könyörög a feleségéért: „Adja vissza... a feleségemet! Semmi egyebem nincsen. Az egész életemet neki adtam. Loptam érte..." De hiába löki neki oda az asszonyt Cserkun, őt már nem kaphatja vissza. Néhány perc múlva ott áll a többiek előtt számon kérően, halott felesége táskáját tehetetlenül lóbálva a kezében.  „Nem kell doktor... Semmi sem kell..." - mondja. - „Urak megöltek egy embert... Miért?" a többiek ott ülnek a kereveten, kicsit összezsúfolódva, kissé megrémülve. Nyilván nem értik, amit az asszony tett. Hogy lehet az életet ilyen végzetesen komolyan venni?                

 

 

 

 

 

Makszim Gorkij: Barbárok

 

Fordította: Gábor Andor

Díszlet: Khell Zsolt

Jelmez: Szakács Györgyi

Világítás: Bányai Tamás

Zene: Kákonyi Árpád

Dramaturg: Fodor Géza

Rendező: Ascher Tamás

Szereplők: Nagy Ervin, Tenki Réka, Máté Gábor, Szirtes Ági, Jordán Adél, Ujlaki Dénes, Elek Ferenc, Tar Renáta e. h., Takátsy Péter, Pelsőczy Réka, Fekete Ernő, Ónodi Eszter, Bán János, Kovács Lehel, Kocsis Gergely, Pálmai Anna, Szabó Győző m. v., Szacsvay László, Dankó István, Kovács Ádám e. h., Tóth Anita, Rajkai Zoltán

 

 

Vidórészletek az előadásból:

szinhaz.tv

 

 

Az interneten olvasható tovább kritikák az előadásról:

Almási Miklós: Barbárok

 Bradák Soma: Barbárok

Bán Zsófia: Csehov Brut, avagy a pesszimizmus esztétikája

Csáki Judit: Nézzük egymást

Dömötör Adrienne: Az élet megy tovább

Koltai Tamás: Góc

Metz Katalin: Vegetáció a nagy orosz mocsárban

Molnár Gál Péter: Egész világ a színpadra

Nánay István: Újraolvasott klasszikusok

Tarján Tamás: Holt lelkek

Tompa Andrea: Nem születtek izgalmakra

Urbán Balázs: Mocsaras tájak

VMR: A barbárok már Budapesten vannak

Zappe László: Régi és súlyos

 

 

Blogbejegyzések az előadásról:

Non est volentis

Színház.blog.hu

 

 

 Az előadás a POSZT-on:

Dramaturg hallgatók a POSZT-on

NOL