Taps, vihar

POSZT 2009: Miller: Istenítélet - Pécsi Nemzeti Színház

A Mohácsi János rendezte pécsi Istenítéletről részletes elemzést közölt az Ellenfény 2009/1. száma. Ezúttal a POSZT versenyprogramjába válogatott előadásról megjelent kritikákat, valamint a fesztiválon tartott szakmai beszélgetésen elhangzottakat foglaljuk össze.
Sztrókay András | 09. 06. 7.

Négy állítás a hatalomról - írja Janisch Attila, a POSZT válogatója[1] az Istenítéletről a Színház folyóirat júniusi számának mellékletében. Janisch számára az előadás a hatalom emberi gyengeségekre épülő működési mechanizmusáról szól. Ugyanerről ír Urbán Balázs is a Revizoron[2] megjelent kritikájában: a lényeg szerinte is az, hogy a diktatorikus hatalom nem megfoghatatlan, démonikus forrásból, hanem „alulról" fakad - a hatalom képviselői pedig ugyanolyan törékeny emberek, mint saját áldozataik.

 

isteitelet-uj1

Forrás: poszt.com

 

Urbán másik fontos dimenziót is megemlít (amit az előadásról írt recenziók többsége is hangsúlyoz): a hisztériát. A „fenyegető tömeghisztéria"[3] természetrajzának pontos leképezését Urbán mellett Jászay Tamás is kiemeli[4] - ő emellett a bűnbakkeresésről és az előítéletről született szociálpszichológiai tanulmányként titulálja az előadást. Sándor L. István egy kevésbé örökérvényű, ám annál aktuálisabb problémakört tekint a produkció témájának: Mohácsi rendezése szerinte nem a diktatúráról, hanem a posztmodern-kori társadalmi állapotokról beszél[5]. Az előadást követő szakmai beszélgetésen ennek a két megközelítésnek a szintézisét fogalmazta meg felkért hozzászólóként Kárpáti Péter, aki szerint az előadás legfontosabb vetülete a globális hisztéria dramaturgiája, amely alapvetően meghatározza mindennapjainkat. A recenzensek egyetértenek abban, hogy Mohácsi rendezése mentes mindennemű direkt aktualizálástól, a darabnak ennek ellenére van üzenete - Csáki Judit ennek megértését katartikusnak írja le. Sándor L. István, bár ennek ellenkezőjét nem állítja, mégis abban látja az előadás erényét, hogy a társadalmi-hatalmi mechanizmusok működéséről mond újat, melyek eredményeképp „a napnál is világosabb igazságok homályba borulhatnak".

Majdnem minden írásban említésre kerül, hogy a pécsi előadás alapjául egy tizenöt évvel ezelőtt, Kaposváron született Mohácsi-rendezés szolgált; Csáki Judit szerint azonban ez a nézőt nem érdekli. Ugyanezen a véleményen voltak a szakmai beszélgetés résztvevői is: Kárpáti Péter kimondta, hogy mindegy, mi volt akkor - a beszélgetés többi résztvevője pedig még ennyit sem szólt a kaposvári előadásról. Ennek ellenére érdekes lehet az összehasonlítás - Stuber Andrea ebből adott ízelítőt kritikájában[6], ahol különböző szövegrészletek változását is bemutatta. Stuber arról is írt, hogy Mohácsi rendezéseiben sokszor felbukkannak „vándordumák", azaz más előadásokból származó szövegek. Többen említik, hogy az Istenítélet beleillik Mohácsi rendezéseinek sorába; Urbán Balázs „majdnem tökélyre fejlesztett dramaturgiai elv"-nek nevezi a komikus és tragikus elemek folyamatos váltakozását. Csáki Judit „majdnem pofátlan" komédiai elemekről ír, ennek a jó értelemben vett majdnem-nek a létét a kritikusok közül csak Marsalkó Eszter vitatja[7], aki szerint az előadásban „kínosan ízléstelen, nyögvenyelős poénok" vannak. A nézőket jobban megosztották a komikus elemek; a hatalmas siker ellenére (az előadást hosszú perceken át tartó ünneplés fogadta - bár ebben talán szerepe lehetett annak is, hogy a pécsiek hazai közönség előtt játszottak, ugyanakkor az e megjegyzés mögötti rosszindulat feltételezését e sorok nem pécsi, az előadást mégis lelkesen fogadó írója elutasítja ) a szakmai beszélgetésen is akadt hozzászóló, aki erősen kritizálta a Miller-mű interpretációjának ezen dimenzióját is.

 

szakmai-isteitelet

Seress Zoltán, Szűcs Katalin Ágnes, Kárpáti Péter - Forrás: poszt.com

 

Ebből a megjegyzésből fakadt a beszélgetés egyik legérdekesebb ága; Szűcs Katalin Mohácsi iróniáját emelte ki és állította szembe a viccelődéssel, Kárpáti Péter pedig analitikus nevetésről beszélt. Szintén Kárpáti mondta, hogy a Miller-darabhoz hozzátett Mohácsi-szövegek teszik élővé a színházat, és a sok „felesleges" szövegből jön létre az igazán érdekes tartalom. Mohácsi János is megszólalt, és egy konkrét példa - a Proctor-házaspár első jelenetében elmondott „nyuszis vicc" - kapcsán elmondta, hogy szerinte (és Mohácsi István dramaturg szerint) ez teszi szerethetővé a szereplőket. Az egyetlen, az előadást a beszélgetésen (a moderátor, Galambos Péter biztatására - melyet Mohácsi később viccesen, ám itt nem idézhető módon honorált) kritizáló néző a produkció négy órás hosszát is kifogásolta, a beszélgetésen és a recenziókban is megjelent szakmai vélemények azonban egyöntetűen a hosszúság mellett érveltek; Szűcs Katalin szerint a nézőknek a mérlegelésre van szükségük az időre, Kárpáti Péter szerint ez kelti életre az ikonszerű figurákat, Zsedényi Balázs pedig azt írja kritikájában, hogy Mohácsi „egy pillanatig sem beszélt mellé"[8].

A kritikák mindegyike kiemelte a színészek energikus összjátékát; a főbb szereplők közül néhánnyal több kritika is foglalkozott. Zayzon Zsolt Proctora Urbán Balázs szerint törékeny, Csáki Judit szerint addig megy el, ameddig bír, Sándor L. István szerint az előadás legerősebb részlete, ahogy Proctor nyilvánvalóvá akarja tenni az igazságot. A Proctor feleségét, Elizabeth-et alakító Herczeg Adrienn Jászay Tamás szerint sprőd és határozott figurát játszik, Marsalkó Eszter az alakítás egyszerűségét emeli ki, Csáki Judit pedig az asszonyban keveredő tisztánlátásról és kétségbeesésről ír. Stuber Andrea szerint Elizabeth hibáztatja mérsékelt hős férjét; kettejük házassága bensőségesen ábrázolt szakadék. Pál András Hale-figurájával kapcsolatban többen kiemelik, hogy a tiszteletes megtörése előtti és utáni két, végletesen különböző állapotot is egyformán jól ábrázolja. Csáki Judit szerint a Kocsis Pál által játszott Parris ember lesz, amikor túlnő rajta saját manipulációja; Seress Zoltán azonban pont az ő karakterének megváltozásában talált rá Mohácsi rendezésének gyenge pontjára: szerinte ugyanis a rendező aránytévesztéseinek - amelyekből fakadóan véleménye szerint bizonyos esetekben túl sok komikus elem van az előadásban - egyik legnagyobbika, hogy Parris ebben a jelenetben nem marad csöndben. Kovács Mimi Abigailje Urbán Balázs szerint érzelmi csapdahelyzetben van, Jászay Tamás szerint egyaránt retteg az igazságtól és a hazugságtól is; Csáki Judit kiemeli, hogy a felelőtlen lány könnyen olvad bele a tömegbe.

 

mohacsi-poszt-uj

Mohácsi János a szakmai beszélgetésen - Forrás: poszt.com

 

Az előadás szerves részét képező barbár (és egyszerre zsoltárszerűen vallásos) zene (Sándor L. István) majdnem minden kritikus tetszését elnyerte, ahogy Khell Zsolt lépcsőzetes díszlete is - amelynek variálhatóságát Stuber Andrea és Jászay Tamás is kiemeli; előbbi a felemelkedő lépcső alatti Proctor-házat, utóbbi a rózsaszín és vörös színre váltó háttérrel kiegészülő börtönt említi.

A szakmai beszélgetés érdekessége, hogy többen is megfogalmazták, hogy szerintük melyik az előadás kulcsmondata. Seress Zoltán korunk tévedését látja Proctor mondatában, mely szerint „A lelkemet már megkaptátok, a nevemet nem hagyom.", Kárpáti Péter számára a „Meg kéne már csinálni a lépcsőt" volt a legfontosabb. Mohácsi János pedig a „nézők végét" jelentő mondatot szereti a legjobban: „Mrs. Proctor feladta."

 


 

 

 

Miller: Istenítélet

 

Fordította: Máthé Elek

Díszlet: Khell Zsolt

Jelmez: Szűcs Edit

Dramaturg: Mohácsi István

Rendező: Mohácsi János

Szereplők: Zayzon Zsolt, Herczeg Adrienn, Märcz Fruzsina, Széll Horváth Lajos, Kocsis Pál, Pál András, Köles Ferenc, Kovács Mimi, Füsti Molnár Éva, Urbn Tibor, Stenczer Béla, Szabó Vera, Stubendek Katalin, Ottlik Ádám, Darabont Mikold, Fischer Lilian, Juhász Gerda, Víg Diána, Józsa Richárd, Róbert Gábor, Vidákovics Szláven, Várnagy Kinga, László Csaba, Csányi Dávid, valamint Bende István, Domján Mária, Rubind Péter, Schum László, Szabó Erika, Czéh Dániel, Farkas B. Szabina, Kuti Gergely, Sági Attila, Háber László, Katona Zoltán, Gácsi Donát, Lukács Illés

Zenekar: Kovács Márton, Rozs Tamás, Károly Zoltán

 


[1] A válogató rossz szó - mondta Janisch a POSZT második napján, a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban vele folytatott beszélgetésen -: inkább emlékeztet egy finnyás gyerekre, mint az én munkámra.

[2] Urbán Balázs: Perújrafelvétel

[3] Csáki judit: Mégis magyar. Magyar Narancs, XX. évf. 45. szám

[4] Jászay Tamás: Tömeg, hisztéria

[5] Sándor L. István: Boszorkányhajsza, Ellenfény, 2009/1.

[6] Stuber Andrea: Néptribün. Színház, 2008. december

[7] Marsalkó Eszter: Istenítélet Pécsett

[8] Zsedényi Balázs: Istenítélet (A salemi boszorkányok)