Valami durva

Giséle Vienne: JERK

„A hetvenes évek Amerikáját több szörnyű gyilkosságsorozat rázta meg: ezek közül az egyik legborzalmasabb Dean Corll nevéhez fűződik, aki több mint húsz fiút gyilkolt meg - két tinédzser, David Brooks és Wayne Henley segítségével." Ez igazán borzasztó, sóhajt fel az ember, és becsukja az újságot, elkapcsolja a tévét. Vagy kivonul a színházteremből. Esetleg lassacskán elszenderedik a diszkrét félhomályban. Hiába folyatja a nyálát a színpadon egy kétségkívül jó képességű bábszínész.
Markó Róbert | 08. 10. 18.
 

A fent idézett szövegrész a Budapesti Őszi Fesztiválon két alkalommal is látható Jerk című előadás színlapján olvasható, a sztorit az élet írta, Dennis Cooper jegyezte le és alkalmazta színpadra; a produkciót Gisele Vienne rendezte; az említett bábszínészt pedig Jonathan Capdeville-nek hívják. Közös céljuk, hogy sokkoljanak minket, nézőket, mégpedig minden művészetek ősidők óta bevett módszerével: a kulturális tabuk karcolgatásával-feszegetésével.

Az alaphelyzet a következő: David Brooks, aki életfogytiglani börtönbüntetését tölti egy texasi börtönben, színdarabot ír korábbi élményeiről (lásd a bevezetőt), s a szövegből bábelőadást készít. Pandamaci játssza Deant, kiskutya Wayne-t. A börtönbe pszichológus-hallgatók érkeznek az egyik amerikai egyetemről, hogy David előadását megtekintsék. Tulajdonképpen mi, a közönség volnánk az egyetemisták, és éppen az előadásba csöppenünk bele. Színház a színházban.

 

jerk

Forrás: mu.hu

 

A rendezői alapötlet, a teljes egészében a lélektani realizmusra alapozó történetmesélés bábos interpretációja az elidegenítés eszközéül szolgál. Ugyanennek elérésére törekszik a rendkívül szokatlan dramaturgia. A produkció kezdetén Cooper egy nagyjából háromoldalas szöveget ad a közönség kezébe (evvel megoldja a kezdeti feladatokat: a szereplők, a szituáció ismertetését), s ennek elolvasása után indul a tulajdonképpeni előadás. Brooks-Capdeville előbb egy fiú megerőszakolását és meggyilkolását játssza el bábjaival, majd ismét olvasni kényszerülünk: újabb szöveg beszéli el az újabb szörnyűségeket, hogy a történet végkifejletét ismét bábjáték szemléltesse. Igazán paradox, amint Jonathan Capdeville teljes átéléssel - a la Sztanyiszlavszkij - játssza David szerepét, miközben a többieket bábokkal jelzi. A szemnek igen látványos e sarkított ellentételezés, az elme fölméri a „báb mint ártatlan gyerekjáték" toposzának fölülírását, csak a zsigeri hatás nincsen meg, amire pedig az előadás láthatóan leginkább blazíroz.

És ennek - mármint a zsigeri hatás elmaradásának - oka nem csupán napjaink emberének valamiféle immunitása a borzalmakra, hanem Cooper súlyosan realista és jelentősen túlírt szövege. A textus tobzódik mindenben, ami vulgáris, ugyanakkor mindent kimond: sejtetésnek, nyitva hagyásnak se híre, se hamva. Zavaró és közhelyes a hatásvadász konyhapszichológia, amellyel az író a szöveget megterheli. Az ember elállatiasodásának, a bűntől való megtébolyodás közhelyének sematikus kifejtése azért sem tesz jót az összképnek, mert meglehetősen eklektikus lélektani ismereteket és írói gondolkodásmódot jelez.

Elképzelhető, persze, hogy a fent leírtak Cooper eredeti elbeszélésének előnyére válnak, hiszen a szöveg szerkesztettsége-hangütése a dilettantizmus látszatával is szereplőjét, Brooks-t jellemzi, ám a Jerk előadása az alapvetően jó rendezői elképzelés és a magas nívójú színészi játék ellenére is belebukott a textus alkalmatlanságába.

 

 

Olvashatók másfajta megközelítések is az előadásról:

Jászay Tamás: Sokk, hatás

Lőrinc Katalin: Egy gusztustalan virtuóz