Teknőt csinálunk a koporsóból

Petruska és Pulcinella – Kolibri Színház, Bozsik Yvette Társulat

Adaptáció? Bodnár Zoltán: Az előadás előzménye Bozsik Yvette Commedia dell’arte című darabja, amelyet a Katona József Színházban, pontosabban a Kamrában csinált néhány éve. Nemcsak a zene ugyanaz, hanem a díszlet és a jelmez is „át lett hozva” a Kolibribe, sőt a színpadi események és mozgások is emlékeztetnek az eredetire. Mindezt megpróbálta Yvette a gyerekek nyelvére lefordítani. Nagyon sok olyan eszközhöz nyúlt, amelynek segítségével számukra sokkal élvezhetőbbé vált a darab.
Sándor L. István | 11. 03. 1.

Csák György: Éppen ebben látom az előadás egyik problémáját. Kicsit ugyanarról van szó, mint a másik versenyprodukció, a Vidovszky György rendezte debreceni Pál utcai fiúk esetében. Mindkét előadás eredetileg más közegben született. A Pál utcai fiúkat Gyuri először a Bárkában csinálta meg, és a Bárka intimebb tere, az ottani körülmények elfedték azt a problematikát, hogy ugyanaz a hatás vagy hasonló eredmény elérhető-e egy nagyobb, hagyományosnak mondható kőszínházi játéktérben, más körülmények között.

Varga Zsuzsa: A Bárkában is gyerekekkel csinálták meg a Pál utcai fiúkat?

Csák György: Igen. Bozsik Yvette pedig a Katona József Színházban született, felnőtt közönségnek szóló előadását adaptálta a Kolibri gyermekközönsége számára. De jócskán megmaradtak az előadásban olyan elemek, amelyek nem valók a gyerekeknek. Ez nagyrészt annak is köszönhető – és ez az egész előadás egyik alapproblémája szerintem –, hogy a commedia dell’arte műfaja abszolút a felnőttekhez szóló témákkal foglalkozik. A szexualitásról többek között...

Horváth Péter: Nem értek veled egyet. Nem a szexualitásról szól igazából ez az előadás, hanem az életről, életörömről...

Fábri Péter: Valamit szeretnék mondani az előadás születéséről, mielőtt tévutakra sodródnánk. Egyúttal azt is szeretném jelezni, hogy itt egyfajta folyamatról van szó... Most nincs itt Novák János, tehát helyette is beszélek. Konkrétan úgy született a Petruska és Pulcinella, hogy 2003-ban egy közös európai uniós projektben előadásokat készítettünk 0–3 éves korú gyerekek számára, és az egyik darabot Bozsik Yvette és a társulata készítette. Ennek a logikus folytatásaként János azt gondolta, hogy ezután a Kolibri Színház társulatával kellene Yvette-nek együtt dolgoznia. Yvette javasolta azt, hogy készítsük el a Commedia dell’arte kolibris változatát, ami arra is nagyon jó lehetőséget teremtett, hogy a színészeink olyan előadásban dolgozzanak, amit még nem csináltak. Ennek a folyamatnak a harmadik fokozataként arra készülünk, hogy Bozsik Yvette és Szívós Károly együtt fognak csinálni egy előadást Brueghel Gyerekjátékok című képe alapján. Így zajlik Yvette táncszínházának adaptációja a mi gyerek-színházunkba.

Szűcs Katalin Ágnes: Szerintem rendkívül fontos, hogy a színészek és a táncosok együtt dolgoztak ebben a produkcióban. Mindkét fél számára nagyon eredményesnek és hasznosnak tűnik az együttműködés. A Katonában is ezt láttam, ott is hihetetlenül fontos, hogy Yvette színészekkel is dolgozik, és nagy-nagy örömmel konstatáltam, hogy ez a szemlélet „adaptálódott” a Kolibri Színházba is. Azt hiszem, gyönyörű lehetett a közös munka. Legalábbis az előadásból ez derül ki.

 

Kinek szól az előadás?

 

Bagossy László: Megfogadtam, hogy nem fogok a lányommal előhozakodni, de ahogy együtt nézzük a fesztivált, már többször vitába keveredtem vele. Leginkább a Petruska és Pulcienella kapcsán „szólalkoztunk össze”. Nem értett egyet azzal, hogy ez egy nagy formátumú, rendkívül gazdag előadás. Mindig is azt gondoltam, hogy nekünk felnőtteknek és a gyerekeknek együtt kell néznünk az előadásokat, amelyek akkor jók, ha mindkettőnkben megmozdítanak valamit. A Petruska kapcsán viszont egyszerűen nem tudtam neki olyan gazdagon, szenvedélyesen érvelni a produkció nagyszerűsége, szépsége és humora mellett, hogy meggyőzzem. Kötötte az ebet a karóhoz, és esküdözött rá, hogy egyszerűen unalmas az előadás.

Szűcs Katalin Ágnes: Nyilván ebben az az érdekes, hogy miért érezhette a gyerek azt, hogy nem tetszik neki a Petruska.

Bagossy László: Az előadás két felvonása között nagyon nagy a különbség. Tematikusan is, stilárisan is más a két rész. Az első után az volt az érzésem – ezt elmondtam a lányomnak is –, hogy inkább felnőtt előadást látok. Én is láttam az előadás Kamrában bemutatott előzményét, ahol – a commedia dell’arte utalásoknak megfelelően – hangsúlyosak voltak a szexuális elemek, illetve az olyan fajta dolgok, amelyek valóban inkább csak a felnőttekre tartoznak. Mint ahogy az sem mond a gyerekeknek semmit, hogy commedia dell’arte. Pedig az előadás ezt a tradicionális színházi formát szedi szét, és játszik el a darabjaival. Ők viszont – mivel nem ismerik – nem tudják követni, netán élvezni, hogy miként van továbbgondolva – igen szellemesen – ez a műfaj. Viszont az előadás második fele sokkal tisztább, zártabb játékot teremt. Itt nincs szükség külső kulturális ismeretekre. És reménykedtem, hogy ez alapján közelebb fog kerülni az előadás a lányomhoz és a többi gyerekhez, akik ott ültek körülöttünk. (Egyébként nem volt egykorú a közönség. A lányom tíz éves, de nyolc éves nézők éppúgy voltak, mint tizenhárom évesek). De amikor bizakodva rákérdeztem, hogy a második rész hogy tetszett, a lányom azt mondta, hogy ez még unalmasabb volt, mint az első.

Kaposi József: Ez volt a kegyelemdöfés.

Bagossy László: Nem volt közönségtalálkozó, ahol ti is megismerhettétek a gyerekek véleményét?

Bodnár Zoltán: Igazából nem volt. A Kolibri Színházban kicsit erősebb visszajelzést kapunk a gyerekektől, mint itt, ahol inkább a felnőttek reakciói voltak érzékelhetőek. Azt tapasztaltuk, hogy ha homogén gyerekközönség van, akkor ők iszonyúan csípik az előadást. Lehet, hogy ez a korosztály nem a tíz évesekből áll, hanem esetleg tizenkét-tizenhárom évesekből… Nagyon együtt tudnak élni a dologgal, nagyon tudják élvezni...

Bagossy László: Én viszont azt hallottam, hogy csak nagyon keveset játsszátok a Petruska és Pulcinellát.

Bodnár Zoltán: Épp azért, mert nagyobb gyerekeknek való. A tizenkét év fölötti korosztály már nehezebben mozgósítható, szervezhető.

Fábri Péter: Hadd szóljak ismét közbe! Zoli nagyon fontos dolgot mondott. Szervezni baromi nehéz. Nehéz „eladni” egy Petruska és Pulcinella című darabot (vagy akár egy Commedia dell’arte nevűt is), mert esetleg a tanár néni megzavarodik, ha mondani kell valamit a címről, a figurákról, műfajokról, amikor a gyereknek már tetszik az előadás.

Szűcs Katalin Ágnes: Eleve nagyobb gyerekeknek szántátok az előadást? Mert nekem is ez volt az alapkérdésem, hogy milyen korosztálynak készült a produkció.

Csák György: Egyértelmű, hogy nagyobb gyerekeknek szól az előadás. Olyan absztrakt dolgok vannak benne, mint a tánc, az álarcos figurák, olyan ötlet- és találmányhegyek, amellyel így együtt egy kisgyerek valószínűleg nem tud mit kezdeni.

Fábri Péter: Szerintem a kisebbeket is megérintheti az előadás. Amikor már ott vannak, jól érzik magukat. Van olyan érzésem, hogy a kisebbeknek kevesebb problémája van az előadással, mint a nagyobbaknak. Mint Laci tíz éves lányának, aki már kombinál… Próbálja megérteni.

Szívós Károly: Szerintem nem lehet ilyen egyértelműen kijelenteni, hogy tizenkét-tizenhárom éves korban kell nézni egy ilyen volumenű előadást. Én ugyanis látom azt, hogy kik nézik a Petruskát, és azt tapasztalom, hogy vannak olyan gyereknézőink, akik még távolról sincsenek tizenkét-tizenhárom évesek, de már nyolcadszor látták a produkciót, és a híveivé váltak, mert ráéreztek arra a formanyelvre, amit közvetítünk. Tehát nem lehet ilyen élesen meghúzni a határt, hogy melyik korosztálynak való a Petruska és Pulcinella. Ez egy megosztó előadás, tehát nem mindenki tudja befogadni, de attól még meg tudja találni a maga nézőit. Általános iskola második-harmadik osztályától jönnek a nézők a gimnázium negyedik osztályáig. És a kisebb gyerekek közül is sokan ráéreznek az előadásra. Sokat megéreznek abból, ami a színpadon történik.

 

Színház a színházban

Bagossy László: Azt is mondtam a lányomnak – illetve csak utaltam rá –, hogy szerintem azt a duplacsavart, amelyre az első rész épül, a gyerekek még nem értik. Nekik a kulturális kifordítások még nem érdekesek, például annak a megmutatása, hogy milyen egy színház hátulról.

Bodnár Zoltán: Szerintem ez nem így van.

Bagossy László: Lehetséges, hogy nem minden gyerek számára okoz nehézséget bizonyos jelek megértése, de bizonyos életkor alatt vizuálisan is nehéz felfogni, hogy mi történik a színpadon. Például elindult egy asztali próba, amelyből különböző atelier színházi ötletek alakulnak ki. Ezek a poénok a gyerekek számára még nem mondanak sokat.

Horváth Péter: Annyit hoztuk már szóba azt, hogy mi való a gyerekeknek, mi nem, mit érthetnek, mit nem, hogy erről talán érdemes megkérdezni a pedagógusainkat is, akik napközben gyerekeket hoznak az előadásokra, este pedig itt ülnek velünk a beszélgetéseken. Nekik befogadási szempontból mi volt a véleményük erről az általunk egyöntetűen nagy tetszéssel fogadott előadásról? Azt hiszem, a zsűritársak nevében is mondhatom, hogy nagyon élveztük és nagyon szeretjük az előadást. Úgy gondoljuk, hogy kicsiknek és nagyoknak egyaránt tetszhet a produkció. De vajon hogy látják ezt a pedagógusok?

Egy pedagógus hölgy: Én nagyon szeretem a táncszínházat. A két évvel ezelőtti biennálén emlékezetes volt számomra Bozsik Yvette Létramesék című előadása, annak ellenére, hogy a zsűri nem igazán értékelte sokra. Most ugyanilyen örömmel és várakozással néztem a Petruska és Pulcinellát. Valaki szóba hozta, hogy teljesen más volt a két rész. Én sem találtam átvezetést a kettő között. A két felvonás számomra két külön történet volt. Az elsőben nagyon érdekes volt a humor, a mozgások hihetetlen gazdagsága, az izgalmas látványvilág. De nemcsak a látvány tette a szem számára vonzóvá az előadást, hanem a szereplők szuggesztivitása is. Alig győztük kapkodni a fejünket, hogy le ne maradjunk valami fontos, érdekes színpadi eseményről. Legalábbis én így éreztem: ha itt nézek valamit, akkor lemaradok arról, ami a színpad más részein történik. Azzal viszont nem értek egyet, hogy a színház a színházban helyzet a gyerekek számára nem izgalmas. Nekem hetedikeseim vannak, drámával két éve foglalkozom velük, és az egyik nap azzal fogadtak, hogy nagyon szeretnének eljönni ide a kaposvári színházba, hogy be tudjanak lesni egy próbafolyamatba. Intézzem el nekik, hogy be tudjunk menni a függöny, a színfalak mögé. Aztán véletlenül „realizálódott” is ez a vágyuk, ugyanis a kaposvári társulat előadta a Veszett fejsze című darabot, ami arról szól, hogy mi van a színfalak mögött: hogyan készül egy produkció, és mi minden zajlik egy előadás alatt a színfalak mögött. Nagyon élvezték a diákjaim, az iskolából több gyereket is hoztam, hihetetlen nagy élmény volt számukra. De ehhez szerintem is már legalább tizenhárom évesnek kell lenni, és valamennyire már ismerni kell a színházat, az eszköztárát, a kifejezésmódját. Én legalábbis ezt tapasztaltam.

Bodnár Zoltán: Azt mi is számtalanszor tapasztaltuk, hogy a gyerekek számára mennyire izgalmas, hogy mi van a színfalak mögött. Például ha egy bábelőadást szabadtéren játszunk, mindig sok gyerek kerül a színpad mögé, hogy meglesse, mi történik a paraván mögött.

Hiányzik a történet?

Bagossy László: Visszatérve Kati kérdésére, hogy mi zavarhatta a lányomat, miért nem tetszett neki az előadás: annyit kiszedtem belőle, hogy a történetet nagyon hiányolta. Próbáltam győzködni arról, hogy nemcsak a történeten keresztül lehet kapcsolódni egy színházi előadáshoz, hanem sok ezer más szálon is, például a látványvilágon keresztül, ami ebben az előadásban kiemelkedően jó. Vagy azon a profizmuson, szellemességen, játékosságon keresztül, ami szintén nagyon fontos ebben a produkcióban. De az előadás bármely elemét hoztam szóba, minden lepergett róla. Nem érdekelte, amit mondok. Őrületes dilemma egyébként ez számomra mint zsűritag számára. Nem tudom, hogy a lányom véleményét hova rakjam magamban.

Benedek Judit: Lehet, hogy ha két hét múlva kérdezed, egész mást mond. Vagy ha nem is kérdezed, egyszerűen elő fognak jönni benne az előadásból képek, ötletek. Mert szerintem ez olyan előadás, amely megindítja a néző fantáziáját. Lehet, hogy végeredményben több marad meg belőle, mint azokból a produkciókból, amelyek azonnal tetszettek neki.

[Bagossy László: Utólag teszem hozzá: ez valószínűleg igaz. Ugyanis ez után a beszélgetés után együtt mentünk haza – lent a büfében megvárt a lányom –, és az egész utat táncolva, commedia dell’artés gesztusokkal tette meg.]

Karel Van Ransbeeck: Nagyon fontos, hogy a szülő segítse eligazodni a gyermekét. Ha ön megbeszélte ezt az előadást a lányával, akkor semmi baj, két-három év múlva jönnek majd az asszociációk, és nem lesz fontos a történet mint kapaszkodó.

Kaposi József: A hazai nézők jelentős része a szószínházon nőtt föl, ezért van szükségük a történetre. Lehet, hogy a lányodra ez nem igaz…

Bagossy László: Csomó külföldi előadást látott, amelynek köze nem volt a szószínházhoz. Rengeteg gyönyörű példa volt arra, hogy a nem beszédre épülő színházat milyen boldogan fogadta…

Egy pedagógus hölgy: Ezzel én is egyetértek, hogy a gyerekek számára fontos a történet, és ennek az előadásnak nem volt igazán követhető története. A gyerekeknek szükségük van olyan dramaturgiai szálra, amelybe bele tudnak kapaszkodni. Ez közelebb hozhatja őket az előadás megértéséhez.

Kaposi József: Mivel nálunk az iskolai tanítási folyamat alapvetően arra épül, hogy a gyerek értsen meg valamit, ezért a színházban is érteni akarunk. Így vagyunk szocializálva mint nézők. Pedig egy mozgás- vagy táncszínházat alapvetően nem érteni, hanem érezni kell. Jó lenne egy kicsit ebbe az irányba is elmozdulni, és szerintem ebben nagyon sokat segítenek az ilyen nívós előadások, mint a Petruska és Pulcinella.

Szívós Károly: Szerintem is az előadás befogadásának alapproblémája az, hogy vajon a mozgás-, illetve táncelőadásokat meg kell-e fejteni. Kell-e hozzájuk történet? Le kell-e fordítanunk az előadást rögtön a gyerekek nyelvére? Azaz meg kell-e magyaráznunk nekik, hogy mit láttak? Szerintem tévedés azt számon kérni egy mozgásszínháztól vagy egy táncelőadástól, hogy érthető, lefordítható legyen. Ehelyett inkább rá kellene nevelnünk a gyerekeinket arra, hogy tánc- és mozgásszínházat másképp kell befogadniuk. Rá kéne vezetnünk őket erre a formanyelvre. Hogy a későbbiek folyamán valóban fogékonyak legyenek erre a színházi kifejezésmódra is. Mert ha ez nem történik meg, akkor csak úgy nézik az ilyen és ehhez hasonló előadásokat, hogy ezek valami lila gőzös művészkedések, amit nem lehet érteni, nem lehet lefordítani.

Mészáros Tamás: Ez az általános tendencia – és nem csak a gyerekeknek szóló előadásokban –, hogy a táncszínházból vagy a mozgásszínházból a klasszikusan vett dramaturgia, így a hagyományos történet is egyre inkább kikopik.

Csák György: Ez azért is meglepő, hogy azt mondjátok, ebben az előadásban nem kell keresni a történetet, mert a kezemben tartom a szórólapot, amit a tanár nénik elolvasnak, mielőtt beülnek a gyerekekkel a színházba. Ez a szöveg konkrét történetről beszél, ezt ígéri a pedagógusoknak és rajtuk keresztül a gyerekeknek, hogy ilyet fognak látni. Itt nincs szó arról, hogy ezt az előadást másképp kell befogadni. Tehát a meglepetés a színházban éri a gyerekeket.

Horváth Péter: Én nem a történetet kérném számon az előadáson, hanem a világos szituációkat. Ahol ez megvan, ott nagyon működik a produkció, ott megragadható és elraktározható. Ahol a szituációt nem értem, oda már nem kapcsolok asszociációs rendszert sem. Csak azt látom, hogy egy nagyon szép férfi és egy gyönyörű nő istenien mozdul, dobog a szívük, csak nem értem, hogy mi a helyzet. És itt az előadásban vannak efféle pillanatok. Például a két karmester megjelenése ilyen. Ez engem azért ejt zavarba, mert nem tudom, hogy miképp lehet egyszerre kettő. Ezt – ami egyébként ilyen posztmodern játék – azért nagyon szeretném megérteni. Eddig láttam hátulról a színházat, most elölről látom… De mégsem, mert közben meg két karmester van. És akkor azt mondom: feladom, és várom, hogy legyen ennek a résznek vége, és értsem újra a helyzetet. Mert ha egy helyzetet értek, akkor engem el lehet vinni minden erdőbe, a fák és a gombák közé. Ha a helyzetet nem értem, akkor zavarban vagyok, és szépen hátrálok kifelé az előadásból. Ezzel visszautalnék a Létramesékre, amely már szóba került. Ott minden etűdnek az élethelyzete tökéletesen világos volt. Mondjuk: tavasz van, esik az eső, kijöttünk, tehát a következő öt perc tematikája – mondjuk inkább így: a helyzete – abszolút appercipiálható lesz a gyerek számára. És utána boldogan mélyülhet el a tánc részleteiben, a mozgás örömében és a sokféle apró asszociációban, mert ott minden egyes fázisban megvolt a felfogható szituáció.

 

A zene átadása

 

Bodnár Zoltán: Szerintem van ennek az előadásnak egy olyan erénye, amiről még nem esett szó. Mi az úgynevezett klasszikus zenét adjuk át a gyerekeknek, s keressük annak a formáját, hogy „vevők legyenek” erre. És az se lenne baj, ha az efféle törekvésekből még több lenne az országban, hogy ne csak a Diótörőt ismerjék meg gyerekkorukban a nézők. Hallaniuk kellene mást is, modernebb klasszikusokat is. Nemcsak azt a tingli-tanglit, amit a walkmanekben szól.

Karel Van Ransbeeck: Valóban két fontos Sztravinszkij-zeneműről van szó, amelyek eleve táncszínházi előadáshoz készültek. Mindkettő megírására Gyagilev, a párizsi Orosz Balett vezetője ösztönözte a zeneszerzőt. A Petruska az orosz vásári bábjátékból indul ki, a Pulcinella az olasz commedia dell’artét gondolja újra. Ehhez Gyagilev általa felkutatott Pergolesi-darabokat ajánlott Sztravinszkijnak, aki ebből teljesen eredeti zenét alkotott. Gyagilevnek nem tetszett, a zenekar sem akarta játszani. Szóval nagy botrány volt a bemutatón. És csak húsz év múlva lett igazi siker. Ehhez hozzájárult az a kubista táncnyelv is, amelynek segítségével teljesen korszerű módon jelent meg a balett a színpadon. Tehát itt mind a zene, mind a tánc fontos. Mindkettő izgalmas dolgokat explikál. A Petruska inkább „romantikus” darab, a Pulcinella a commedia dell’arte játékosságával hat.

 

Felnőtt utalásrendszer?

 

Szűcs Katalin Ágnes: Nekem kicsit ez okoz problémát. Azt senki nem vitatja, hogy a két Sztravinszkij-zenét összekapcsoló Bozsik Yvette-mű, a Petruska és Pulcinella nagyon jó előadás. Valamilyen szinten mindenki visz magával belőle valamit, akár a zenét, akár a játékosságot, akár az életörömöt, akár a látványvilágot. És azt sem kérdőjelezi meg senki, hogy az is nagyon fontos, hogy a gyerekek egy másfajta formanyelvvel ismerkedjenek meg, mint amit megszoktak. Hogy ne a történetet keressék a mozgásszínházban, hanem egy sokkal szabadabb asszociációs bázison próbálják meg befogadni. Éppen ezért érzem problémának az előadásban, hogy nagyon is konkrét utalásrendszere van, nevezetesen a commedia dell’arte…

Bagossy László: …Ami bizonyos történetcsírákat kínál…

Szűcs Katalin Ágnes: …de ezek a commedia dell’arte típusok, illetve történetsémák inkább csak a felnőttek számára jelentenek valamit, a gyerekeknek szinte semmit. Nekik még nem lehet meg az az ismeretanyaguk, amire ennek az előadásnak az utalásrendszere épül. Aki elveszíti a fonalat az előadás nézése közben, szerintem emiatt veszíti el.

Mészáros Tamás: Szerintem a felnőttek se nagyon ismerik a commedia dell’artét. Aki nem tanulta az iskolában a műfajt, az nem nagyon értheti ezeket az utalásokat…

Szűcs Katalin Ágnes: Valamit csak kellett tanulnia mindenkinek az iskolában.

Horváth Péter: Csak a magam példáját tudom hozni, az én ismereteim elenyészőek erről a területről.

Bagossy László: De a kulturális közeghez tudod kötni, tehát valahogy tudod követni.

Szűcs Katalin Ágnes: A Capitano meg Dottore neked is mond valamit. És ráismersz a maszkokra is. De a gyerekeknek nincsenek ilyen kulturális előismereteik.

Csák György: Ahogy az előbb már utaltam rá, szerintem is ez az előadás legfőbb problémája. Hogy ezt gyerekek számára miképp lehet megmutatni, nagy kérdés. Hozzáteszem, hogy nagyon örülök, hogy láttam az előadást, rendkívül gazdag, igényes munka, de igen problematikusnak látom a commedia dell’artének és a szexualitásnak gyermekközönség számára való adaptálását.

Szívós Károly: Az az igazság, hogy a Petruskát és a Pulcinellát Yvette csak kiindulási pontnak szánta. Olyan alapnak, ahonnan tovább tud lépni, amelyről elrugaszkodva egy egészen más síkra tudja átvinni az egész rendszerét, amit kitalált. Tehát jó, ha ennek a kiindulási alapnak az ismerete megvan, de igazából nem ez számít. Lehet, hogy ha pontosabban ismernék a gyerekek a történetet, akkor jobban ráhangolódnának az előadásra. De Yvette nem mondja el ezt a történetet úgy szájbarágósan, ezt meg kell érteni az előadásból, aztán tovább kell lépni belőle.

Varga Zsuzsa: Én azt érzem az előadás kapcsán, hogy jó lenne, ha Yvette mellett lenne egy dramaturg, aki segít neki felépíteni az álmait, hogy a gyerekek számára is követhetőek legyenek. Akkor lehet, hogy egy-egy szálat el tudna varrni az előadás.

Fábri Péter: Nem biztos, hogy Yvette ezt akarja.

Horváth Péter: Lehet. Mi meg pont arról beszélünk, hogy jó lenne, ha ezt akarná.

Varga Zsuzsa: Ha lenne az előadásban egy olyan vonal, amin végig tudnának haladni a gyerekek. És ez egy kicsit az arányokat is pontosabbá tehetné. Van, ahol nyesni kéne, máshol meg kibontani részleteket.

Bodnár Zoltán: Erről mi nem tudunk mit mondani. Lehet, hogy igazatok van.

Szűcs Katalin Ágnes: Azért nem tudjuk elfelejteni a Petruska és Pulcienellát nézve a Katona Commedia dell’arte című előadását, mert az előadás működése alapvetően megőrizte Bozsik Yvette gondolkodásmódját…

Horváth Péter: …és valóban nem alakult át gyermekszínházi dramaturgiává. Itt a felnőtt előadás lett transzponálva gyerekszínpadra. Nyilván Yvette másképp dolgozik, amikor eleve gyerekeknek talál ki egy előadást. Láttuk ezt már a Létramesékben...

Szűcs Katalin Ágnes: …aminek azért szabadabb a színházi gondolkodása, mert kevésbé kötött anyagból indul ki, ezért szabadabban asszociáltatja szerintem a nézőket is. Ott szárnyalhatsz, amerre akarsz, mert a kockáról, a létráról, a többi tárgyról is bármi eszedbe juthat.

A halállal való játék

Tolnai Mária: Az, amiről most beszélünk, felidézett bennem képeket arról, amikor a gyerekek olyan szerepben vannak, hogy mozdulatokkal próbálják meg kifejezni saját magukat. Elképzelhetitek, milyen gazdag az a mozgásvilág, amivel a gyerekek – ha olyan zenei körülmények közé kerülnek – képesek önmaguk belső érzéseit mozdulatokkal kifejezni. Tehát úgy gondolom, nem biztos, hogy amit mi gondolunk arról, mit ért a gyerek, az a gyerekben is ugyanúgy működik. Tudom, hogy más az, amikor a gyerek a saját gesztusait tanulja. Azt is tudom, hogy összességében ez a fajta gesztusnyelv eléggé lefojtott, tehát a mozgásnak és a mozdulatnak nincs igazán központi szerepe. A köznapi helyzeteinkben nagyon sokszor mindenáron szavakon keresztül próbáljuk megértetni önmagunkat, és közben azt, amit a szavak mögé tesz egy ember, amikor kapcsolatot teremt a másikkal, alig érzékeljük. Tehát valahogy újra kellene tanulnunk a gesztusok, mozdulatok vagy mozgások világát. Ezért is tartom nagyon fontosnak ezt az előadást. Biztosan nagyon sok megfontolandó dolog van abban, amit felvetettetek. Mindamellett egy felnőtt számára tele van meglepetésekkel a gyerekek mozgása, mozdulatvilága, amikor önmaga belső érzéseit próbálják meg kifejezni. És lehet, hogy sok esetben sokkal pontosabban érzékelik és érzik ezt, mint ahogy a felnőttek gondolkodnak erről.

Benedek Judit: Van egy kifejezés, egy nagyon modern kifejezés, amit filmekre szoktak használni. Azt mondják, hogy: „Feel good!”-filmek. Szerintem a Petruska és Pulcinella egy igazán „feel good” előadás. Az ember nagyon jól érzi magát, amikor látja.

Mészáros Tamás: Csak közben a színházról meg a halálról beszél.

Szűcs Katalin Ágnes: Közben nekem is eszembe jutott, hogy vajon mit jelent a gyerekek számára a koporsó, ami körül az egész második rész zajlik. Vajon ők hogyan élik meg a halállal való játékot? Amikor a felnőtt előadást láttam, ez a rész egészen szívszorító volt. Itt másképp működik a játék.

Horváth Péter: De a gyerekeknek is ugyanazt mondja, mint a felnőtteknek: „Ne szarj be attól, hogy meghalsz!”

Mészáros Tamás: Valóban a halállal játszik az előadás. Szerintem ez a téma nagyon foglalkoztatja a gyerekeket. Rám például kilenc-tíz éves koromban tört a rettenetes halálfélelem.

Horváth Péter: De ezt oldja az előadás. Teknőt csinálunk a koporsóból és hasonló játékokat. A saját halottamat pedig egy vicces paliként mutatja meg, aki visszamegy a koporsóba, aztán megint kijön. Nagyon fontos és nagyon bátor gesztus, hogy az előadás ezzel a témával foglalkozik. A gyerekeknél bizonyos életkorokban újra és újra felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha már nem vagyunk, és mindig új és új válaszokat keresnek erre. Hol voltunk, hol nem leszünk. És erről a nehéz kérdésről bájosan, helyesen és halálos életörömmel beszél az előadás. Ez is nagy erénye.

 

 

Petruska és Pulcinella

A Kolibri Színház és a Bozsik Yvette Társulat közös előadása

 

Zene: Igor Sztravinszkij

Díszlet: Khell Zsolt

Jelmez: Berzsenyi Krisztina

Koreográfus, rendező: Bozsik Yvette

Szereplők: Bodnár Zoltán, Fülöp Tímea, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Samantha Kettle, Megyes Melinda, Mészáros Tamás, Mult István, Ruszina Szabolcs, Szívós Károly, Tóth József, Vati Tamás, Vislóczky Szabolcs