A gyerekemen keresztül jutottam el a gyerekszínházhoz

Beszélgetés Bozsik Yvette-tel

Bozsik Yvette több gyerekelőadást is készített. 2005-ben mutatta be a Létrameséket a Nemzeti Táncszínházban és a Négy évszakot a Kolibri Színházban. Ugyanitt készült 2007-bern a Petruska és Pulcinella, amely tulajdonképpen a Commedia dell’arte gyerekszínházi változata. Ugyanebben az évben készült el a Varázsfuvola gyerekváltozata a Varázscirkusz, melyet a Művészetek Palotájában játszanak. 2008-ban mutatta be a Kolibri Bozsik Yvette Novák Jánossal közös rendezését, a Gyermekjátékokat.
Sándor L. István | 11. 03. 1.

 

– Elérkeztünk a gyerekelőadásaidhoz. Hogy jutottál el a gyerekszínházhoz?

– Az első gyerekelőadásom a Négy évszak volt a Kolibriben, ezt Vajdai Vilivel közösen rendeztük, neki is akkor született a gyermeke, nekem is. Kaptunk egy e-mailt Novák Jánostól, hogy kit érdekel csecsemőszínházi előadások készítése. Bennünket érdekelt, elmentünk egy megbeszélésre, aztán pályáztunk, az Európai Unió által támogatott nemzetközi Glitterbird program keretében készült a produkció. Szóval a Négy évszak volt az első gyerekelőadás, elkezdtük csinálni, és nekem fogalmam sem volt arról, hogy a csecsemőszínház tulajdonképpen egy különálló ágazat, amelynek megvannak a törvényszerűségei, amibe én csak úgy belepottyantam, de szerintem végül jól sikerült ez a munka… Szóval a gyerekemen keresztül jutottam el a gyerekszínházhoz.

– Nagyobb gyerekeknek szól a Létramesék.

– Ebben tulajdonképpen a saját gyerekkori emlékeim köszönnek vissza. Gyerekkoromban én is színjátszó voltam, és anyukám rendezett több előadást is velünk. Emlékszem, az egyikben Sün Balázs voltam. Tulajdonképpen anyukám egykori forgatókönyve az alapja a Létrameséknek. Kaptunk is kritikát, hogy miért ilyen régi, elavult szövegek vannak a darabban. Azért mert effektíve a hetvenes, nyolcvanas éveknek az irodalmi anyaga volt az alap. Valahol el kellett kezdenem ezt a dolgot. Igazából  a Létrameséknél úgy volt, hogy a táncosok csináltak a versekre koreográfiákat. Tehát valójában az ő munkájuk a Létramesék.

– Kiadtad a verseket nekik feldolgozásra?

– Nem adtam ki, mert mindenki választhatott. De mindenki kapott szöveget. Akkor nem is nagyon akartam beleszólni, hogy mit csináljanak, mert fontosnak tartom, hogy a táncosok is kreatív módon vegyenek részt a munkába. De ez mondjuk a Gyermekjátékoknál is így van, mert a táncokat ott is ők csinálták meg. Mindenki választott egyet. Felnőtt előadásnál még nem dolgoztam így, mert azt egy kicsit rizikósnak tartanám, de a gyermekelőadásoknál az derült ki, hogy nagyon inspiratív módon dolgoznak a táncosok. És a gyerekelőadásoknál különösen fontos a dinamikai változatosság, ami sokkal egysíkúbb lenne, ha csak én csinálnám az előadást. Mondjuk a Varázscirkuszt teljes egészében én csináltam, de ott egy már meglévő koreográfiai anyagot alakítottam át gyerekek számára.

– Ez a Nemzeti Táncszínház felkérésre készült?

– Igen. Szerintem nagyon jó az a koncepció, amit Török Jolán kitalált, hogy csináljanak magyar koreográfusok gyerekelőadásokat a Táncszínházban. Szerintem ez hihetetlenül fontos ahhoz, hogy a jövőben is legyen közönsége a táncszínháznak. Így lehet nézőket nevelni. Persze először nagyon megijedtem az ötlettől, hogy a Varázsfuvola gyerekváltozatát csináljam meg. Úristen – mondtam –, hogy lehet két bőrt lehúzni ugyanarról a dologról, de aztán vettem magamnak a bátorságot, és nem bántam meg, annyira jól sikerült. Közben pedig rájöttem, hogy azért jó, hogy ugyanazzal a művel foglalkozom, mert a remekműveknek nem csak egy igazságuk van, és még különböző alkotók sem kellenek ahhoz, hogy ugyanabból az alapanyagból eltérő mondanivalójú művek szülessenek.

– A Commedia dell’arténak is megcsináltad a gyerekváltozatát. Erre hogy került sor?

– Amikor elkezdtem a Kolibri Színházban dolgozni, Novák Jánosnak volt olyan szándéka, hogy olyan gyerekelőadások is szülessenek, amelyek komolyabb tanulmányokat is igényelnek. A Petruska és Pulcinella felfogható úgy is, mint a színészeknek szóló stúdium. Ugyanakkor Jánosnak az is a szándéka, hogy a gyerekek is fajsúlyos kérdésekkel szembesüljenek, és az előadás második része a halál témáját dolgozza fel játékosan. Úgyhogy úgy éreztem, hogy mindenféleképpen érdemes kipróbálnom, hogy gyerekszínházi közegben hogyan működne az előadás.

– Gondolom kicsit más volt a Commedia dell’arte után, amit a katonásokkal csináltál a Kolibri színészeivel dolgozni.

– Nem, nem volt más. Különben sincsenek előítéleteim. (Egyébként Tóth Jocóval mindig is imádtam dolgozni, vágytam ismét egy közös munkára.) Hiába mondják, hogy a Katonában jobb színészek vannak, ez a munkában nem feltétlenül derül ki. Szerintem az akarás és a nyitottság néha sokkal többet ér, mint a rang vagy a megszerzett nimbusz. Az nekem mindig fontosabb, ha figyelmet, odaadást érzékelek, mert akkor az akadályok is könnyebben legyőzhetők. Különben is az ilyenkor az én feladatom, hogy az esetleges hiányokat megoldjam, vagy ha nem megy, akkor beépítsem az előadásba. Ha ez nem így lenne, akkor nem mennék Romániába is olyan szívesen dolgozni.

Egyébként nagyon jó kapcsolat alakult ki a Kolibri Színházzal, nagyon nyitottnak bizonyultak. János hihetetlen nyugodt színházi vezető (szerintem nagyon kevés ilyen van), aki nemzetközi szinten is nagyon komolyan foglalkozik a gyerekszínházakkal. Nemcsak a gyakorlatban, hanem elméletileg is izgatja, hogy mi is a gyermekszínház lényege, milyen módon, milyen irányba lehetne ezt a műfajt továbbfejleszteni. Ez nemcsak azért érdekli, mert ez a foglalkozása, hanem valóban erre az ügyre tette fel az életét. Tetszik a megszállottsága. Azt hiszem, én is ilyen megszállott vagyok a saját területemen. Ezért tudunk nagyon jól együtt dolgozni.

– A Gyerekjátékokat együtt is rendeztétek. Ez hogy történt?

– Máskor is előfordult már ilyen. A Lélektáncot például Iványi Marcellel közösen rendeztem. De Halász Péterrel is úgy dolgoztam, hogy majdnem közösen rendeztük az előadást. Lukáts Andorral is hasonló volt a munkakapcsolatunk. A Gyerekjátékokat úgy rendeztük Novák Jánossal együtt, hogy ő bent ült a színpadon, zenélt az előadásban, én meg kint voltam, így inkább nekem voltak észrevételeim. De teljesen tiszteletben tartottuk egymást, egy pillanatig nem volt konfliktus köztünk. Közben mi a táncosokkal kidolgoztuk a táncokat, ők meg a kolibrisekkel csinálták a bábrészleteket. Nem úgy dolgoztunk, hogy állandóan kontroláltuk egymást, hanem amikor mindenki úgy érezte, hogy elkészült a saját részével, akkor összeraktuk, és azon ment a munka, hogy ezek összecsiszolódjanak.

Novák János nagyon jó szakember, nemcsak gyerekelőadások készülnek a Kolibriben, hanem az ifjúságnak szóló hiánypótló produkciók is. De a Petruska és Pulcinellban az számukra is újdonság volt, hogy táncprodukciót mutattak be. A gyerekek jól is fogadták az előadást, inkább a felnőtteket, a pedagógusokat zavarta, hogy nem tudják elmondani a gyerekeknek, hogy miről szólt az előadás. Pedig a gyerekek mindent értettek, csak ezt nem akarták szavakkal megfogalmazni. Ezt állandó problémának érzem a gyerekszínháznál, hogy a szülő vagy a pedagógus rögtön verbalizálni akarja az előadást, pedig a gyereknek nincs erre szüksége, mert ő azt másképp fogadja be. Sokkal nyitottabban, mint a felnőttek. A saját gyerekemnél is tapasztalom ezt.

– Beviszed a fiadat a próbákra?

– Persze.

– Tesztelted rajta az előadást?

– Folyamatosan. Na jó, ez túlzás! De amikor bevihettem, akkor bevittem magammal a próbaterembe, és ő tényleg mondott egypár dolgot mondott, ami segített vagy amit esetleg bele is tudtam rakni az előadásba. De az is elfordult, hogy nem mondott semmit, csak láttam rajta, hogy valami gond van, és akkor oda valamit ki kellett találni. A Varázscirkusz esetében például sokat volt a próbateremben, és minden egyes alkalommal jön nézni az előadásokat.

– Akkor sokat jár színházba.

– Igen. Minden előadást látott többször is.

– Mi a következő gyerekszínházi terved?

– Most konkrétan nincs tervem, de van egy felkérés a Táncszínháztól, hogy készítsek egy gyerekdarabot. Még nem tudom, mi lesz. De az biztos, hogy fogok még gyerekelőadásokat rendezni.