Királyi bolhacirkusz

Csip-csip bolha – Vaskakas Bábszínház

Első Mindenhol Alajos király (Pályi János) nagy gondban van: a lánya, Lujzika (Mákszem Lenke) nem hajlandó megszólalni. Még annyit sem mond, hogy búgócsigafelhúzópöcök. Pedig ez volt az első szó, amit kimondott réges-rég, amikor beszélni tanult. Mi lehet a baja a királylánynak?  És ki tudja majd kirángatni durcás hallgatásából?
Bíró Kristóf | 11. 03. 1.

Galántai Csaba darabja ebből a világosan meghatározott szituációból indul ki. Ez kijelöli a történet dramaturgiai irányait is. Egy ilyen témafelvetésből olyan jelenetek következnek, amelyek arról szólnak, hogy a különféle szereplők próbálják megérteni a királylány hallgatásának okát, illetve igyekeznek őt jobb belátásra bírni. És máris jön is a doktor, majd a főszakács is, aztán érkeznek a többiek is, de minden próbálkozás hiábavaló, Lujzika makacsul néma marad.

A fiatal nemzedékhez tartozó Veres András rendezése sajátos bábszínházként állítja színpadra a történetet. A játékstílust már maga a „díszlet” is meghatározza: a színpad közepén egy királyi koronát idéző ember nagyságú, körbeforgatható „építmény”, amelynek közepén egy ember áll: maga a király, akit „színészként” alakít Pályi János. De a „korona” különféle résein és lyukain különböző bábok bukkannak elő – ők azok, akik megszólítják az „építményen” kívül tartózkodó királylányt. Ezeket a groteszk figurákat is Pályi mozgatja, játssza, azt a benyomást keltve, hogy a királynak valójában egyszemélyes birodalma van, amelyben személyiségének különféle összetevői különféle figurákká transzponálódnak. Valójában egy apa mérkőzik különféle figurákon keresztül a lányával, akiről épp azt szeretné megtudni, hogy mit takar aktuális szerepe: a némasága.

Az előadást meghatározó rendezői koncepció eltérő feladatokat ró a játszókra. Az előadás főszereplőjévé egyértelműen Pályi Jánost teszi, akinek afféle mindenesként kell működnie a produkcióban: nemcsak a főszerepet és az összes „alszerepet” kell eljátszania, hanem a közönség megszólításának, figyelme irányításának, érdeklődése ébrentartásának a feladata is az övé. Ezzel Veres András valójában az egyszemélyes vásári bábjátékok hagyományához kapcsolja vissza az előadást (aminek Pályi nagymestere, és most is mindent megtesz a siker érdekében), illetve szemmel láthatóan ennek a tradíciónak a modernizálására, maivá hangolására törekszik az előadás.

Ebben azonban nem igazán segít az, hogy többszereplős a játék. Színházként ugyanis kevésbé izgalmas, mint bábszínházként. Többek között azért nem, mert nem egyenrangú szerepek vannak benne, tehát nem alakulhatnak ki igazi interakciók. Míg ugyanis Pályit állandó aktivitásra készteti többszörös szerepe, színészi-bábjátékosi-játékmesteri funkciója, addig partnerét, a Lujzikát alakító Mákszem Lenkét passzivitásra szorítja a szerepe (egyúttal redukálva színházi kifejezőeszközeit is). Neki csak színészként van szerepe, ráadásul egy olyan figurát játszik, aki épp hogy nem akar semmit elárulni magáról, nincsenek szavai, csak gesztusai, ráadásul olyanok, amelyek keveset árulnak el róla, hisz Lujzika épp azzal provokálja a környezetét, hogy nem árulja el, mi a baja. Mákszem Lenke áradó kedvvel, odaadó lendülettel játssza a keveset.

A királylány csak akkor élénkül meg, amikor megjelenik a harmadik szereplő, Bolhás Jankó (Szúkenyik Tamás), aki ráadásul értelmet és irányt is ad hallgatásának: most derül ki, hogy Lujzika azért makacskodik, mert szerelmes (lesz a fiúba). Az új ötletekkel modernizált mesében Szúkenyik Tamásnak tulajdonképpen a leghagyományosabb szerep jut: mutatványosként kell magára vonnia a figyelmet, miközben megpróbál bekapcsolódni a történet erőterébe, de az eseményeknek mindvégig csak elszenvedője s nem irányítója. Bolhás Jankó bolhacirkuszt „működtet”, de főbolhája, 14. Lajos mindig eltűnik. De amikor meghallja a Világkiáltó hirdetményét, hogy Alajos király annak adja a lánya kezét és fele birodalmát, aki megszólaltatja a lányát, próbatevőnek áll. De mindhiába. Már ott a feje fölött a Bakó bárdja, amikor Lujzika – a fiú iránti vonzalmából következően – mégis csak kimondja a bűvös szót: búgócsigafelhúzópöcök. Így hát megmenekül a végtől. Sőt a lány kezéhez még Alajos birodalma is jár, hisz a király – egykori foglalkozásának és örök vonzalmának megfelelően – Jankó megüresedő helyét betöltve mutatványosnak áll.

Egy tehetséges fiatal bábrendező, egy jól működő társulat és egy izgalmas vásári bábjátékos nyilván nem véletlenül dolgozott együtt. És jól dolgoztak együtt. Remélhetőleg lesz még folytatása az együttműködésnek.