Bábu-lábú holmerre?

Upor László: A Fából faragott, avagy Pinokkió a porondon – Vojtina Bábszínház, Debrecen

Ki gondolta volna, hogy ha egyszer felkérik rá, Upor László, a fenyegető köddel borított ír drámák fordítója, hiánypótló kortársdráma-kötetek szerkesztője fogja megírni az utóbbi egy-két év legszórakoztatóbb gyerekelőadásának szövegét? Pedig így van, és ha így folytatja, Upor lehet a gyerekdarabok Parti Nagy Lajosa, a bábszínház új Weöres Sándora.
Kovács Bálint | 11. 02. 15.

Hogy Upor László remek szózsonglőr, saját dráma híján rejtve maradt a közönség előtt – mindezidáig. Eredetileg Éljen Kinoppió! című drámájának nyelvezete mindvégig bravúros, de – mivel a különféle szereplők szavait más-más stílusban írta meg – olyankor a leglenyűgözőbb, amikor a negatív hős lép színre: a Carramba nevű bábsintér, bűnös bábpankrációk szervezője és az azokban elbukók számára fenntartott tutyimutyi-dutyik üzemeltetője (már csak ennek a drámában nem szereplő szónak a megalkotása bizonyítja, hogy a debreceni Vojtina Bábszínház alkotói Upor jó partnerei voltak A Fából faragott létrejöttében). Ilyenkor a leginkább ritmusos, dallamos, nyelvtörőnek tűnően nyelvsimogató a szöveg, amelyet lehet és persze érdemes is leírva felidézni, ám csak a szöveggel egészen kiválóan bánó bábosok szájából érvényesül igazán. Fantasztikus például az a rész, amikor Carramba bábokat vásárolna Dzsepettótól: „Carramba bábnábob. Bábu-lábú holmerre, hánymennyi, hogyér’ kel el? – Sajna-bajna, félkész a készlet. Rész ez csak mind. Csupa csipa. Lesz szép egész, épp csak csipet türelemrózsa-morzsa. – Hohohohó, hómaró! Bábhadat hamar raklapra! – Hübelebalzsam! Kis idő még, gyönyörű finomítás, finom gyönyörítés, gondozó szépségépítés.” Vagy mikor újra csak Carramba buzdítja bábharcra a vonakodó Pinokkiót: „Időpazar nuku! Nem tiki, nem teke, nem tória! Harcra, kacat! Csatára, csihipuhány!” Amikor pedig kis időre abbamarad a szófoci, az egyszerű, de nagyon szellemes rímek vagy a különféle újabb ötletek – mint például a Hófehér Ráknak az előadásból kimaradó visszafele mondott szövege – és a jó humor gyönyörködtetnek.

Persze egy jó szöveg még kevés volna egy igazán remek előadáshoz: ám nemcsak a dráma, de Rumi László rendezése is felszabadult, rendezetten szertelen. Rumi kezét nem köti kesztyűbáb, megvalósít minden ötletet, ami az adott pillanatban jobbá, szórakoztatóbbá teheti az előadást. A Pinokkiót nemcsak bábként mozgató, hanem őt valóban megszemélyesítő, végig igen könnyeden játszó Kiss Gergely Máté például tulajdonképpen saját magát üldözi méltatlankodva, amikor a latrok elragadják kezéből a bábot; a két oldalsó vászonra vetített fél-fél bálna hasa pedig maga a porond – máskor meg a vászon túlfelén mozgatott figurák révén valóban a bálnában látjuk a bábok árnyékát.

 

Vojtina-pinokkio

 

Ha tehát egyetlen szót kéne választani, amely leírná az egész előadást, az bizonyosan a kreativitás lenne, hiszen kreatív minden a meglepő és szellemes rendezői ötletektől kezdve – amelyekből legalább annyit lehetne felsorolni, ahány jelenetből áll az egyórás előadás – a díszlethasználatig. A tér fő eleme Dzsepettó műhelye, egy régimódi cirkuszi mutatványos lakókocsi – ez eszünkbe juttathatja akár a Leó és Fred című tévés mesesorozatot is, feltéve, hogy a mai kisgyerekek is találkoznak még vele –, ahol a mester kifaragja Pinokkiót, és amelyet saját bábcirkusszá alakítana, ha nem hiányozna hozzá a pénze; és ennek tetején vert tanyát a folyamatosan muzsikáló zenekar is. Innen indul el Pinokkió jellemfejlődése útján, amelynek során a vetítővásznakon kívül főként egy multifunkcionális kalickával találkozik – ez így vagy úgy hajtogatva hol étterem (ahol a róka, Rók úr, és a vak macska, Kanda elszedik a pénze egy részét), hol játékterem (ahol elszedik, eljátsszák a többit is, ezt már Pinokkió közreműködésével), hol pedig Carramba bokszringje, hátulról egyúttal dutyija.

Hasonlóan sokszínű Ágoston Béla zenéje, amely korántsem csak rajzfilmeket eszünkbe juttató dallamokat vonultat fel: helyzettől függően akadnak motívumok úgy a rockzenéből, mint a pár évtizeddel ezelőtti elektronikus tánczenéből is. A zenekar erénye az is, hogy legyen akármilyen ötletes is a zenéjük, mégsem tolakszanak soha előtérbe, nem vonnak el a kelleténél több figyelmet az üresjáratok nélküli cselekményről.

Mert egy gyerekszínház esetében persze hatványozottan fontos a cselekmény is, hogy ne csak azok a hatévesek élvezzék az előadást, akik kiváló stiliszták vagy képzőművészet-rajongó díszletbarátok. Panaszra nincs ok: Upor mind izgalmasságában, mind jellemfejlődésben minden igényt kielégítő darabot írt, amelyet a színlapon fel nem tüntetett dramaturg valamelyest húzva-átvariálva még pörgősebbé tett. Szép az erkölcsi mondandó is: Pinokkió a darab végén felajánlja végtagjait a Carramba-börtönben megrokkant báboknak, mondván, Dzsepettó majd farag neki egy új szériát. Faragásra azonban nincs szükség, mert az önzetlen jótett miatt a fafiú emberfiúvá válik. Dzsepettó elkaszinózott aranyának kérdése is szépen oldódik meg: ha nem is lehet már visszaszerezni, legalább szükség nem lesz rá többet, hiszen házhoz jön az áru, amire a mester a pénzt költeni akarta: a sok börtönből megmentett bábbal megnyílhat Dzsepettó bábcirkusza. (Az e cirkuszt bemutató előadásvégi parádé talán túl hosszú az érdekességéhez mérten – bár van egy jó hozománya: Kiss Gergely Máté jelmeze, amely két egymással küzdő birkózót ábrázol és mozgat, jelmeztervezői bravúr.) S van a szövegben két további ínyencség: az egyik, hogy Upor afféle posztmodern módon a Collodi-féle Pinokkió egyik történetszálát (az elásott aranyból ki nem növő pénzfáét) mesélteti el Dzsepettóval a bábgyereknek; a másik, hogy Pinokkió szó szerint jeleníti meg a mondást: útja „tűzön-vízen át” vezet. Ráadásul a jellemfejlődés bemutatásán kívül még egy további „tanulság” is leszűrhető a darabból: a bábokat agresszióra használó Carramba és a klasszikus cirkuszt létrehozó Dzsepettó kontrasztjával mintha a mai tévés akció-rajzfilmeket állítaná szembe a szebb és nyugodtabb klasszikusokkal – teszi mindezt igen szelíden, hogy a legkevésbé se tűnjön didaktikusnak.

Igazán ritka a remek mese és az értő, egyúttal profi rendező és alkotógárda találkozása –Debrecenben ez most megtörtént. Debrecen szép város, sok a látnivaló, szép a természet is – igazán megéri más városokból is elutazni a gyerekekkel, kimenni a Nagyerdőbe kacsát etetni, aztán megnézni A Fából faragottat.

 

 

 

A Fából faragott, avagy Pinokkió a porondon

 

Carlo Collodi meséje nyomán írta: Upor László

Tervező: Szalma Edit

A bábokat, díszleteket készítette: Grosschmid Erik, Bérczi Katalin, Kiss Antalné, Nádasiné Szegedi Éva, Vinczéné Fuchs Mária, Borsos család

Szcenikus: Grosschmid Erik

Fény: Ágh András / Barta Zoltán

Hang: Nagy István / Papp László

Zene: Ágoston Béla

Rendező: Rumi László

Szereplők: Balogh András, Hajdú Péter, Hell Krisztina, Kiss Gergely Máté, Megyeri Béla, Nagy Mónika, Papp Melinda, Reschofsky György,Vékony Anna

Muzsikusok: Czapp Ferenc, Molnár Endre, Papp László, Reschofsky György