A táltos malac és a többiek

Kormos István: Az égigérő fa - Mesebolt Bábszínház

Kormos Istvánnak 23 évesen, 1946-ban jelent meg első könyve, Az égigérő fa, amely verses meséket tartalmazott. Ezek közül most a címadó művet vette elő a Mesebolt Bábszínház. A szépen gördülő verssorokat könnyedén alakította komplex színpadi játékká Rumi László rendezése.
Sándor L. István | 09. 11. 9.

Kormos István verses meséjének számtalan erénye van. Ezek közül az egyik legfontosabb talán az, hogy nem hivalkodik benne a vers. Miközben természetes zenéje van a soroknak, valami elemi játékosság is érződik bennük. Aki olvassa, hallgatja, azt érzi, hogy nem köznyelvi szöveget hall, de egyáltalán nem követel magának külön figyelmet a megformáltság, stilizáltság. Egyrészt köszönhető ez annak, hogy magától értetődően gördülnek a jambikus lejtésű sorok. Nincsenek bennük áthajlások, így a verstani és értelmi egységek szétválása nem követel külön figyelmet. Egyáltalán nem tolakodó, mégis figyelmet keltő a versek rímelése is. A hatsoros versszakokban az első négy sorban félrímek találhatók, amelyeket asszonáncok alkotnak, az utolsó két sor páros rímei viszont tiszta rímek.

Leginkább a versbeszéd erényei teszik Az égigérő fát alkalmassá arra, hogy színpadi változat készüljön belőle. De a választott alapanyag tisztelete nem azt jelenti, hogy színpadidegen szószínház születik Szombathelyen a műből. Épp ellenkezőleg: egy olyan előadás, amely a más előadásokban oly gyakran színháziatlannak ható elbeszélést is a színpadi játék részévé teszi.

 

egigero-fa-mesebolt2

Czirók Tamás, Kovács Bálint - Fotó: Garas Kálmán

 

Ehhez már az előadás felütése is megadja az alaphangot: két hegedűs jelenik meg a színen, és friss dallamokkal invitálják a gyereket az előadás világába. A kontrás ugyan leteszi a hegedűjét, hogy bábokat vehessen majd a kezébe, de a prímásnál többnyire ott marad a hangszer, így nem mesélőként, inkább népi énekmondóként kalauzolja a nézőket a mese világában. Ennek a hangsúlyváltásnak természetes következménye, hogy a szombathelyi előadás szerves alkotórésze lesz a zene. Ifj. Horváth Károly értő válogatásában szinte végig szólnak a népi dallamok, s nem díszítő elemként, hanem dramaturgiai funkciót nyerve: néhol a cselekményt segítik meg, máskor a feszültséget erősítik, megint máskor az érzelmeket vezetik. Az elmondott vers és a vele összefonódó muzsika közösen mesélik el a történetet. Így hát az előadás zárásaként magától értetődően forr össze Kormos István verse egy népdal dallamával.

Az előadás képzőművészeti világa is azt a benyomást kelti, mint a zenehasználata: a hagyományból táplálkozik, de a jelenkorból fogalmaz. Ehhez a közvetítőt a kreativitásban találja meg.
Boráros Szilárd nép bútorokat idéző tárgyai természetes módon változnak át egy bábjáték díszletelemeivé, helyszíneivé, kellékeivé. Középen egy lócát idéző szerkezet, amelynek megnyíló ülőkéjéből kerülnek elő a királyi koronát idéző díszek, amelyek a pad támlája fölött megtalálva a helyüket, kerti virágokká alakulnak át. Később a pad támlája könnyedén változik át létrává, amelyen a kiskondás küszködve tör az égig érő fa teteje felé. Balra egy ládaforma, kerekekre szerelt szerkezet, amelyből természetes módon varázsolódik elő a kiskondás táncot lejtő „nyája". Csak azt sajnáljuk, hogy nem közülük kerül elő a legkülönb: a „táltos malac", aki majd az égigérő fához repíti a gazdáját. Kormos István szellemes ötletéhez (hogy disznót léptet a táltos ló helyére) illő a bábtervező ötlete: egy csörgődobbal fonódik össze a malac teste, így nemcsak repülni tud, hanem varázslatos hangokat is hallat. (Némi hiányérzetet kelt, hogy a három tárggyal szimmetrikusan berendezett színpadon a jobboldali szerkezetnek nem jut feladat azon túl, hogy a hegedűket tartja. Így többnyire a lócára koncentrálódik a játék, ami a színpadmérethez képest meglehetősen szűkös játékteret eredményez.)

Bár formájukat tekintve a hagyományt idézik a színpadi tárgyak, csíkos festésük inkább kortárs hangulatot teremt. Ezzel szemben a fából faragott, rusztikus bábfejek a tradíciót idézik. Ugyanakkor ők is természetes módon válnak a játék résztvevőivé. Még az sem zavaró, hogy többféle bábtechnika ad életet nekik: a királylány és a kiskondás kesztyűs báb, a király pálcás báb, a sárkányt viszont egy sárkányfej jelképezi, amelynek a szereplő teste ad teljes életet.  A legszellemesebb a táltos ló, amely egy pörgettyű, így egyetlen mozdulattal tud átváltozni gebéből táltossá.

 

egigero-fa-mesebolt1

Kovács Zsuzsanna, Kovács Bálint - Fotó: Garas Kálmán

 

Vers, zene és képzőművészet előadásban megteremtett természetes összhangjából magától értetődően következik a produkció játékstílusa, amely kicsit a képmutogatók módszerére emlékeztet: a szöveg fordulatai idézik meg a képeket (helyszíneket, helyzeteket), amelyek azonban Rumi László rendezésében nem egyszerűen illusztrálnak, hanem önálló életre kelnek. Játékok bomlanak ki belőlük, amelyek a történet olyan rétegeit is képesek elmesélni, amelyet a narrátor szöveg nem hangsúlyoz. Ez a legizgalmasabb a szombathelyei előadásban: miközben látszólag Kormos István szövegére épül, valójában szuverén színpadi világot teremt. Ez részben kibontja, részben értelmezi a verses mesét.

Az előbbire példa az a részlet, amelyben megjelennek a királylány kérői. Kormos István szövege csak a „burkus cár fiá"-t említi meg, más kérőről nincs szó benne. Az előadásban ehhez képest az egyik bábjátékos különféle figurákat tűz a lóca oldalára: megannyi elképesztő alakot, érthető, hogy a királylánynak egyikhez sincs kedve hozzámenni. (Ezen a ponton - mivel nincs rá külön Kormos-szöveg - Gimesi Dóra dramaturg nagyon finom beavatkozásokkal tágította a játék lehetőségeit.)

A történet sajátos értelmezését jelzi, hogy akárcsak a királylányt, a királylányt elrabló sárkányt is Kovács Zsuzsanna játssza, vagyis a kiskondásnak azzal kell megküzdenie, akit tulajdonképpen meg akar szabadítani. És amikor a végső küzdelemben a kiskondás összerontja a sárkány erejét őrző lódarazsakat, a bábjai nélkül maradó lány ránéz a fiúra, és szomorúan kérdi: „megölted az erőmet, igaz-e?" És a lány tekintetét látva - felnőttként - nemcsak a sárkány pusztulására gondolhatunk, hanem arra a státuszküzdelemre is, amit egy párkapcsolat rejthet.

A kreatív ötletekből szellemes játékokat kibontó előadást meggyőzően közvetítik a szereplők. Czirók Tamás szuggesztíven mesél, ugyanakkor a szomorú király mozgatójaként is megejtő játéka. Kovács Zsuzsanna különböző színekkel jellemzi a királylányt és a sárkányt, ugyanakkor valahogy mindkettőbe a sorsával elégedetlen lány figurája vetül bele. Kovács Bálint odaadóan formálja meg a kiskondás alakját. Különösen meggyőző, amikor „beszédmódot" vált, és szavak helyett tánclépésekkel fejezi ki magát.

 

Kormos István: Az égigérő fa

 

Dramaturg: Gimesi Dóra

Zenei szerkesztő: ifj. Horváth Károly

Tervező: Boráros Szilárd

Rendező: Rumi László

Szereplők: Czirók Tamás, Kovács Zsuzsanna, Kovács Bálint mv.