Falakon kívül és belül

Első nap: A tánc fesztiválja, Veszprém 2008

Jeges bakonyi széllel és a vállára nehezülő, szürke felhőkkel vette kezdetét Veszprémben A Tánc Fesztiválja, vagyis a XI. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó. A fesztivál idén a Petőfi Sándor Színház falain kívülre kényszerült, de talált magának alternatív játszóhelyeket, főleg szabadtérieket. Öröm az ürömben: teljesült a szervezők – Krámer György és Vándorfi László – azon vágya, hogy a városban tíz éve jelenlévő táncfesztivált a falakon kívül népszerűsítsék. Így a következő öt napban a veszprémiek több utcai előadással, performansszal, és koncerttel találkozhatnak – ha az időjárás engedi. És az első nap engedte.
Barta Edit | 08. 05. 21.

Ahogy a korábbi években, idén is a megye tánc- és művészeti formációi nyitották a fesztivált, a kiskunfélegyházi gólyalábasok, a Langaléta Garabonciások kíséretében. A néptáncos-mazsorettes-jazzbalettes seregszemle után kezdődött a találkozó hivatalos része; a szabadtéri színpad előtti placcra a Co.ffein Projects tagjai érkeztek.

 

Utcatánc - Co.ffein Projects - Fotó: Dusa Gábor

Utcatánc. Alkotói sok fejtörést okoznak majd a városlakók számára – gondoltam tévesen –, egy ilyen fesztivál épp annyira lazítja fel a kereteket, amennyi a befogadásához szükséges. A street dance előadás nyilván nehezebben működne egy szimpla hétköznapon; pedig legyen szó bármelyik műfajról – folklór, balett, jazz- modern- vagy kortárs tánc – mégiscsak a tánc szeretetéről beszélünk. Bevonni az átlagembert a tánc világába, és megmutatni, hogy mennyire aktuális és populáris művészeti ág ma. A fesztivál szervezői nem is találhattak volna e nemes célra elszántabbat és tehetségesebbet a koffein brigádnál. (Az itt jelenlévők: Dobi András, Elsheik Zsófia, Schnetz Johanna és Várnagy Kristóf) A 2007 őszén alakult csoport ugyanis „sokat akar. (…) Közönségbarát színházzal szórakoztatni az általánosan passzív szemlélőt. A Coffein Projects mint egy erős kávé, ébreszteni akar…” – olvashatjuk a műsorfüzetben. A fesztivál első napján még a színpad közelében mutatták be improvizációikat, olykor elvegyülve a tömegben, olykor nehezen szabadulva a passzív figyelők tekintetétől. Sikerük a hét további napján javarészt azon múlik, mennyit sikerül még finomítani eszközeiken, a közönséggel való kommunikációjukon.

 

Vándorfi László és Krámer György - Fotó: Dusa Gábor

Este héttől az egykor szebb napokat látott SÉD Filmszínházban (a jelenlegi Pannon Várszínházban) folytatódott a fesztivál. A színházterem - melynek színpada klasszikus kukucska-színpad - több száz néző befogadására alkalmas. Ehhez képest jó, ha hetvenen vagyunk a teremben. Hámor József előadása, a Karaván egy sokkal intimebb közegbe „íródott”, a Közép-Európa Táncszínház kicsiny terébe, de képes megteremteni intimitását még a mozi hatalmas hodályában is. A táncosok irreális precizitással és koncentrációval szövik anyaggá az előadás szálait. Fehér, földig érő ruháik suhognak, mozdulataik a csendből robbannak ki. Az egyetlen, ami hiányzik a térből, az a KET tükre; hiánya némileg átértelmezi az előadást: sokkal fontosabbá válnak a közösségi érzések, mint az egyéniek. (Főleg Palcsó Nóra és Cserepes Gyula alakításában, akik az előadás nyitóakkordját adják.) Amikor megszólalnak testükkel, ugyanazt mondják a közösség tagjai; azonos a mozgáskészletük, mely által párbeszédbe kerülnek egymással. Végigsimítják ereiket, hátrafeszített fejjel csapkodják kezüket. Egyedüllétről és közösségről, az egyén szabadságával járó kiszolgáltatottságról beszélnek.

 

Hámor József: Karaván - Közép-Európa Táncszínház - Fotó: Dusa Gábor

 

Hogyan lehet továbbvinni a néptáncot, más műfajokkal párosítani? – mutatja meg Katona Gábor koreográfiája, a Numquam. Az idén februárban bemutatott előadásban két táncnyelv keveredik; a férfitáncosok a néptánc, a lányok balett felől érkeztek. Az előadás eggyel beljebb lép a közösség fogalmában, a nemiség irányába mozdul el, de a férfi és nő közti viszony ábrázolásában nem lép előre, megmarad a klasszikus szerepeknél. Az egyén érzései nem válnak kézzelfoghatóvá, sokkal inkább a közösség az, ami meghatározza azokat.

 

Katona Gábor: Numquam - Bartók Táncszínház - Fotó: Dusa Gábor

 

Az első nap kérdése itt, Veszprémben: mi a tánc? Közösségi élmény, az egyén érzéseinek elbeszélésére alkalmas közeg?