Győrben is véget érnek a fesztiválok

IX. Magyar Táncfesztivál – 5–7. nap

Az egy hetes IX. Magyar Táncfesztivál utolsó három napja picit lazít, és kevésbé sűrű programmal (hangulatát a Múzeumok Éjszakájával kicsit megfűszerezve) lezárul – hogy jövőre folytatódjon.
Sándor Zita | 13. 06. 24.

A pénteki nap programjai A táncművészet aktuális kérdései elnevezésű nyílt fórummal kezdődött. A beszélgetésre nagy számban érkeztek társulatvezetők az ország minden pontjából, s az utolsó pillanatban derült ki, hogy a kormány oldaláról senki nem tud megjelenni. A Sándor L. István által moderált eseményen a táncszakma legfőbb problémáit igyekeztek megfogalmazni a résztvevők, ami a táncszervezetek sokfélesége, működési struktúrájának változatossága miatt már önmagában nehéz feladatnak bizonyult. Az összegyűltek összefogó, egyöntetű döntésekre nem jutottak, de néhány megvitatásra és említésre méltó javaslat felmerült, mely a későbbiekben segítheti a táncosok érdekvédelmét az előadó-művészeti törvény módosítására irányuló törekvések során.

A Bozsik Yvette Társulat Gluck zenéjére komponált Orfeusz és Euridikével érkezett Győrbe. A színpadra lógatott szövetekkel és vetítéssel sokat variáló előadásban elegáns mozdulatok sorozatait látjuk, de az egyes szekvenciák hosszúra nyúlnak, a fodrozódó ruhák, az áttörő fénynyalábok között nem teremtődik feszültség. Az Orfeuszt megjelenítő Samantha Kettle és Gombai Szabolcs sűrűn ismételt karlendítései erőtlenek maradnak, a hosszú vörös ruhában Euridikét táncoló Szent-Ivány Kinga sem tudja tartalommal megtölteni a formákat. A megoldások nem tűnnek igazán keresettnek vagy találékonynak, a produkció egyetlen regiszterben mozog, amibe a nagy elődökre való utalások, referenciák elhalványulva simulnak bele. A sokszor bizonyított társulat egy kevéssé sikerült darabját hozta a IX. Magyar Táncfesztiválra.

            A Háromszék Táncegyüttes örömmel és nagy energiával, elegánsan és pontosan járja a kalotaszegi táncokat. A Száz évig című előadásuk Fodor Sándor „Netti” kalotaszegi prímás emléke előtti főhajtás – s emiatt egy kiváló, táncos betétekkel átszőtt, képeskönyveket eszünkbe juttató koncertnek is nevezhető. Az archív hangfelvételeket is be-bejátszó szerkezetnek kissé széttartó dramaturgiája van, a táncossal együtt élő zenész kifulladásig tudná folytatni a zenélést, ám a történetekből és a dalok szövegéből mégis világosan kirajzolódik egy élet. A táncegyüttes által érthetően előtérbe tolt Heveder zenekar csibészes, de a munkát komolyan vevő attitűdjét jól mutatta, hogy nemcsak a kalotaszegi prímások hűen életre keltett zenéjét játszották ötletesen és oldottan, hanem nagyszerű lábmunkájukat, hangszerekkel járt táncukat is megmutatták.

            A szombati napon a Szegedi Kortárs Balett Juronics Tamás kétféle Stabat Mater-értelmezését mutatta be. Az Arvo Pärt zenéjére készített koreográfia az angyali üdvözlet éteriségét a kék szín változatainak színpadra helyezésével igyekszik megjeleníteni. Az előadáson az ifjú Mária taglejtései már a kezdetektől fogva szenvedésről tesznek tanúbizonyságot, s míg vízióként megjelenik előtte a jövő – melyben megszüli, majd elveszíti fiát –, a sorsának mélységeire való rádöbbenés helyett a felütésben megmutatott hangulat variációit látjuk. Meglepő, hogy a fehér ágyékkötőben megjelenő fiúval szinte nincs kapcsolata; fájdalmát önmagában és önmagáért éli meg. Kevéssé ügyel a valóban kevéssé lényeges, az arkangyalhoz hasonlóan a felhők mögül előtörő angyalokra/anyákra, illetve azoknak az előadásba beékelődött, férfiakkal való táncára. Czár Gergely viszont úgy táncol, mintha mindig is Gábriel szerepére készült volna.

            HaHaAz este második szakaszában a Pergolesi művére készített koreográfia rendkívül töredezett, hatásos képek sorozatát akarja felmutatni – értelemalkotó mozzanatok és az érzelmekre való hatás helyett – ám a megjelenített tablók alig kapcsolódnak egymáshoz. A háttérben elhelyezett reflektorok didaktikus módon kapcsolódnak be, ráadásul a szemből érkező fények elvakítják a nézőt. A Máriát és Jézust ábrázoló festmények vetítőfelületeiként szolgáló fehér asztalokat többféleképpen is használják, ennek ellenére jelenlétük mégis többször tűnik erőltetettnek, mint az előadásba szervesültnek (s a sok, sötétben, szinte tapogatózva véghezvitt pakolgatás nem kerüli el a néző figyelmét).

            Az utolsó napon az ExperiDance Produkció és a Békéscsabai Jókai Színház együttműködéséből született Frank Sinatra, A Hang című produkciót már nem tudtam megnézni, viszont a fesztivál alatt másodszor sorra kerülő, kritikusok, táncos szakemberek és alkotók részvételére számító szakmai beszélgetésen még jelen voltam. A Novák Ferenc moderálta esemény sokkal kevésbé higgadtan folyt, mint első alkalommal; ez talán a látottakról alkotott olykor igen eltérő vélemények, illetve a kritikusok és alkotók közötti esetleges feszültségek kialakulásának a számlájára írható.

            Mind a három napon továbbra is rengeteg off-programmal találkozhatott a fesztiválozó, ha nem vett részt a színházi előadásokon: egyik kora délután spanyol tematikával gyerekfoglalkozásokat tartottak, másik alkalommal Urban- Hip- Hop Dance Show keretében győri táncstúdiók mutatkoztak be, az El Paso Tánc és Rendezvény Centrumban is bemutatók, street latin és tangó táncrevük kaptak helyet, s volt, aki a szabadtéri színpadon fellépett FlamenvoCorazonArte előadását, a Colores de Mujer Flamenco estet emlegette. A múzeumok éjszakáján a zsinagógában a Magyar Mozdulatművészeti társulat Babits-esttel lépett fel, a programfüzet utolsó szabadtéri eseménye pedig a Latin Combo Kubai show-ja volt.