Tenni a holnapért

Ötödik nap: 8. Magyar Táncfesztivál, Győr

Elérkezett Győrben a tánc hetének végső nagy ünnepe is. A legkisebbeké volt ma a főszerep, napközben két gyerekdarabot is láthattunk, Győrkőctoborzó volt a szabadtéren. Akik a héten még nem teltek be a tánccal, este nézhettek Liliomfit, Burlesque-et, Kubai show-t. A Silent Dance Game keretében pedig kipróbálhatták milyen úgy együtt táncolni, hogy közben csak fülhallgatón keresztül kapják az utasításokat. Könnyed, bulizós zárónap.
Kovács Emese | 12. 06. 24.

Fontos lépés a fesztiválon, hogy megjelentek a gyerekeknek szóló igényes táncelőadások. Úgy ültem be a Győri Balett Óz-feldolgozására, Velekei László Forgószél, avagy a képzelet csodája című előadására, mintha amolyan négy-öt-hat éves lurkó volnék én is, mint akik körülöttem foglaltak helyet, és (többnyire) feszült csöndben végigizgulták a mesetöredéket. Azt képzeltem, ez az első találkozásom a balettműfajjal, de tegyük fel, az Óz, a csodák csodájával is (bár kétségkívül közismert a sárga utas történet).

Ha ez utóbbi állna fenn, most nem igen érteném, mi hajtja (össze) Totó kutyát, Dorkát, a Madárijesztőt, a Bádogembert, a Gyáva Oroszlánt. Ózt meg végképp homály fedi. A szereplőkről igen keveset tudunk meg, annak ellenére, hogy a táncosok hű beleéléssel, szívből játszanak, a profi mesélő hang pedig – a táncblokkokat ütemszerűen megszakítva − Totó kutya visszaemlékezéseként felidézi a mesét, gyakori vaúzás közepette.

 

magyar-tancfeszt-forgoszel

 

A felnőtt szereplők emelésein, forgásain ámulhatok, a Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola balettnövendékeit irigyelhetem, de leginkább akkor is a „fényes bábu” tánca marad meg bennem, mert az igazán karakteres. És csodálhatom még a szép háttérvetítések képeit, félhetek, mikor zöld fényekkel villózva, tekergőzve, feltűnik Óz szemüveges arca, vagy mikor a Boszorkány vad táncba fog keselyűivel. Ám a végső szóbeli tanulság-összefoglaló ellenére („senki nem annyi, amennyit gondol magáról, hanem ami lehet belőle”, „merni kell kérdezni egymástól és önmagunktól is”), bizony sok kérdéssel fordulnék anyukámhoz előadás után. Még akkor is, ha elsősorban „a válaszok bennünk rejtőznek”.

Jóval kevesebb kérdést tett fel az Inversedance társulat Vackor kalandjai című opusa. Igazából csak egyet: visszaadjuk-e a vakondnak a tőle lopott gyümölcsöket? A nézőtér (gyerek és felnőtt) egyöntetűen az igennél lendítette magasba a karját, meggyőzve ezzel a rosszcsont hangyasereget. De a Kormos István könyvéből előbukkanó állatkák még számtalan módon vonják be aktívan a közönséget a mókába: a mókus fejet vakargat, miközben eleve a nézők közül indul, a hangyák köztünk keresnek menedéket, bújtatásra ösztökélve, gyerekeket hívnak a színpadra segítségnek, majd közös polaroid képeket készítenek velük, s ajándékozzák nekik örök emlékül.

 

magyar-tancfeszt-vackor

 

Ez az előadás is elsősorban az óvodás korosztályt szólítja meg, de jól szórakoznak rajta felnőtt kísérőik is. A gyerekek életkori sajátosságaiból indulnak ki az alkotók: nincsenek bonyolult táncbetétek (pár egyszerűbb, a gyerekek számára is ismert, jellegzetes mozdulat csupán), nagy látványosságok (a díszlet leginkább lapszerű, erdőt imitáló elemekből áll), összetettebb mondanivaló, akciódús jelenetek (néha percekig tényleg nem is történik semmi, csak ül Vackor szomorkodva a fa alatt). Mégis megszólítják a szemlélőket fülbemászó zenékkel, mesemondással (Balássy Betti és Varga Feri közreműködésével), követhető cselekménnyel, komikus csetepatékkal, gegekkel, kedvesen ismerős szereplőkkel és a gyerekek valódi bevonásával. Vackor és a vakond hangyaüldözéses jelenete aztán hirtelen felpörgeti az eseményeket, kellő érzékkel éppen akkor, mikor kezdene kissé lankadni a gyerkőcfigyelem.

Azt értem, hogy egy gyerekelőadásban (pláne ha rövidített történetről van szó) hasznos a kicsik minél több érzékszervére való hatás, a mozgás és a látvány melletti akusztikus csatorna megnyitása is a narrációval. Az Experidance Liliomfijában viszont feleslegesnek tűnt a táncjáték állandó megszakítása egy cilinderes, búgó hangú női konferanszié – eleinte még jópofának tűnő, majd egyre inkább modorossá váló − hozzászólásai által. Szigligeti Ede színművét szinte egy az egyben megjeleníti a rendező-koreográfus. Aki viszont nem ismeri a ma már porosnak ható, az 1800-as években játszódó romantikus történetet, könnyen belezavarodhat a kusza szálakba. Rajta a narrátor sem fog segíteni, aki a már egyébként is érthető jeleneteket kommentálja csupán, nem egyszer erőltetett poénokkal.

 

magyar-tancfeszt-liliomfi

 

Nincs semmiféle újítás, az ismert recept bevált. Remek, karakteres táncosok, akik a szerepjátékkal sem küszködnek, mint például a Kamilla nevelőnőt alakító Sátori Júlia. Show-elemekkel és egyéb táncstílusokból − leginkább ír szteppből − vett mozgásokkal bővített (hígított) néptánc, mely a falun játszódó második felvonásban most még indokolttá is vált. Igaz, ugyanúgy járják, ha dühösek, ha vidámak, ha unottak, ha szomorúak. Látványos díszletelemek közt (holdsarlóra ülnek, gémeskút vedrén emeli lábát attitude-be a sóvárgó Mariska), jelmezek garmadájában. A történetmesélés mellett egyfajta ars poeticát próbál megfogalmazni a Liliomfiban Román Sándor a művészet jobbító erejéről, amit minél szélesebb rétegekhez el kell eljuttatni. Ő ezt meg is teszi, vidéken az ő társulata jelenti a magyar táncművészetet. De a művészet jobbító ereje a szimpla szórakoztatásban kimerül? Nem kell a gondolat, a megújulás, az előrehaladás? Az a bizonyos harmadik alappillér, amit L. Simon László a fesztivált megnyitó beszédében említett?

 

 

Forgószél avagy A képzelet csodája

Győri Balett

 

Jelmez: Győri Gabi

Video, látvány: Bognár Alex

Dramaturg: Kszel Attila

Asszisztens: Pátkai Balázs

Igazgató, művészeti vezető: Kiss János

Rendező/koreográfus: Velekei László

Táncolják: Kányási Kristóf (a Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola balett növendéke), Katrin Schmidt, Daichi Uematsu, Gyurmánczi Diána, Artem Pozdeev, Jekli Zoltán, Matuza Adrienn, Hardi Beatrix, Szendrei Georgina és Hancz Alexandra

Gyerekszereplők: Ellenrider Rubina, Gyenge Mirabella, Herkovics Eszter, Herkovics Virág, Meizer Eszter, Némedi Tóth Eszter, Németh Tamara, Solymos Zolta, Szentiványi Richard, Szűcs Szonja, Zólyom Laura (a Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola balett növendékei)

Felvételről közreműködik: Csőre Gábor színművész és Márkus Krisztián

 

 

Vackor kalandjai

 

Ének: Balássy Betty, Varga Feri

Díszlet, jelmez: Iványi Árpád

Társkoreográfus: Balkányi Kitty

Koreográfus: Fodor Zoltán

Előadók: Balkányi Kitty, Dobrovics Réka, Somorjai Judit, Széki Zsófia, Fodor András,

 

 

Liliomfi

 

Az eredeti szövegkönyvet táncszínpadra alkalmazta és rendezte: Meskó Zsolt

Díszlet: Mira János

Jelmez: Debreczeni Ildikó

Smink, fodrász: Petrik Lili Gitta

Fény: Szimeiszter Balázs

Hang: Kupcsik Bertalan

Zene: Czomba Imre

Táncmesterek: Kocsis Enikő, Fitos Dezső

Producer: Vona Tibor

Rendező-koreográfus: Román Sándor

Szereplők: Meskó Tímea, Patonai Norbert, Újszászi András, Morvai Veronika, Sátori Júlia, Falvai Miklós, Széphalmi Júlia, Péli Róbert, Reszneki Domán, Dénes Nándor, Bistei Judit, Varga Attila, Kapitány Dorottya, Holman Enikő, Görög Zoltán, Boros Bettina, Filep Viktor, Plesovszki Petra, Dunaveczki Éva, Lázár Anna Dóra