Ellenfény Online - Tánc - Önismereti Tréning

Önismereti tréning

Negyedik nap: A Tánc Fesztiválja – Veszprém 2012

A Tánc Fesztiváljának negyedik estéje váratlan fordulattal vette kezdettét. A Forte Társulat Ruben Brandt című előadására összegyűlt közönséget a Tünet Együttes Alibijének díszletében bolyongó pokróccal letakart Gőz István fogadta. Krámer György fesztiváligazgató felkonferálásából kiderült, hogy a Forte Társulat Blaskó Borbála sérülése miatt nem tudott eljönni a fesztiválra, ezért helyette erre az estére Szabó Réka társulata „biztosította számunkra az alibit”.
Vajdai Veronika | 12. 05. 27.

A Tünet Együttes évek óta játszott, több díjat is nyert játékos én-keresése könnyed szórakoztatásnak álcázva magát alaposan körüljárja a ki vagyok én nagyon is komoly, filozófiai mélységű kérdéskörét. A főként nyelvi humorra épülő, nyomokban táncos részeket is tartalmazó előadás számos, az öndefiniálás kényszerével átitatott szituációt használt. Például láthattuk Szandtner Annát mint felvételin feszengő színésznőt, aki a különböző szerepkörök kliséi közt keresgélve igyekezett meglelni a hiteles alakítás titkát. A próbaterem sötétjében fekvő Szász Dani pedig a természetének jó és rossz oldalát megjelenítő képzeletbeli „tündérek” nyaggatása közepette, érveket és kifogásokat sorolva dolgozott vagy nem dolgozott a „belülről jövő” táncon, mint a művészi önkifejezés zálogán. Előkerült a számadó szituációk klasszikusa is, a mit tettél le az asztalra kérdés, amely ez esetben Szabó Márta színésznői és Furulyás Dóra táncosnői pályájának boncolgatása által jelent meg. Sőt a Kövesdi László kommentárjaival kísért fel-alá járkálásból álló jelenetben még a kortárs tánc ironikus önértelmezését is megkaptuk. Mindez egy csalóka tükör előtt zajlott, melyben olykor a nézőtéri széksorok tükröződtek, olykor pedig egy fantáziavilágba engedett betekintést. A műsorváltozás miatt tehát nem panaszkodhattunk, hiszen valószínűleg senkinek sem okozott csalódást az estét nyitó „zenés-táncos kihallgatás”, sőt inkább kellemes meglepetést jelentett.

 

10_alibi

Szabó Márta - Fotó: Dusa Gábor

 

A PR-Evolution Dance Company ezután következő produkciójáról azonban nem mondható el ugyanez. Míg a Tünet Együttes én-keresésének végén a választott téma határozottan körvonalazható, újszerű módon tálalt képe rajzolódott ki, addig Nemes Zsófia koreográfiájában az én-t ezúttal nem sikerült előcsalogatni. A fesztivál programjában a társulat, Útvesztőben című, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében bemutatott három koreográfiából álló előadásának első része, az …és fehér… szerepelt. Az előadás (a műsorfüzet szerint) az élet útvesztőjében az intuícióra és a kortárs táncban rejlő kifinomultságra támaszkodva a nőiség megelevenedésének fázisait mutatja be. Ez a fejlődési ív az előadás különböző egységeiben főleg a jelmezek változása által vált észlelhetővé, ahogy a fekete zakós lányokból színes lenge ruhás kisasszonyok, majd testhez simuló, hosszú fehér uszályos ruhát viselő nők lettek. Habár a zárójelenet „háttérképe” (csukott szemű fehér női arc, melynek szeme a jelenet végére kinyílt) jelzett egyfajta végpontot, a zene és a háttérül szolgáló vetítés mégsem követte ezt az ívet, csupán a témához illő misztikus atmoszférát teremtett. A mozdulatok finomodása ugyan felfedezhető a koreográfiában, de a precízen megkoreografált mozgássorokban nem éreztem a felvállalt tartalom átütő erejét, kivéve talán a magzatburokra emlékeztető fehér rugalmas zsákba bújtatott női test vergődésében. Az … és fehér … megmaradt a kipróbált, látványos és garantált sikert jelentő megoldásoknál, és nem próbálta új megvilágításba helyezni a nővé válás módfelett elkoptatott témáját, hogy azáltal annak újabb rétegeit mutassa meg.

 

utvesztoben-pr-evolution-1

Forrás: btf.hu

 

A negyedik nap utolsó programpontja Ladányi Andrea előadása volt, melyet a nemrégiben elhunyt fotóművésznek, Koncz Zsuzsának ajánlott. A táncteret színes fény-téglalapok jelölték ki, melyek a kétoldalt hátrafelé egyre növekvő fémből készült szélforgók előtt, mögött, mellett rajzolódtak ki a padlón. Az előadás első részében Ladányi nagyrészt a fal tövében levő négyzetben vagy körülötte táncolt, amelyet egy ugyanakkora nagyságú különböző színeket váltogató négyzet egészített ki a falon is. Fekete ruhát és fekete parókát viselt, arcát teljesen eltakarták hajtincsei, és feje legtöbbször a négyzeten kívüli sötétségbe veszett; mozdulatai pedig merevek és szögletesek voltak. Aztán ahogy a különböző színes négyzetekbe áttáncolva újabb és újabb réteg ruhát vetett le magáról, mozdulatai is egyre lágyabbak lettek. A néha-néha hátul felvillanó képek helyett pedig az utolsó egységben a hátsó falra vetített négyzet megnyitotta a teret, és az igazi Ladányi Andrea mögött sok-sok „tükörkép” utánozta a táncosnő mozdulatait. A végére tehát minden szerepet levetkőzött magáról, és maradt egyszerűen csak Ladányi Andrea, így már az is érthetővé vált számomra miért került a cím rubrikába is a művésznő neve a fesztivál programtáblázatában.

Ha nem is tudatosan, de mégiscsak kialakult egy az előadásokat összekötő, átfogó tematika a mai napon is. A péntek este gócpontja tehát az én meghatározása volt, amelyhez az én-keresés rögös útján keresztül a humoron és a felnőtté válás nehézségein át vezetett az út, de végül mégis eljutott a mindennapi szerepeinken is átlátó önismeretig.