Megszeretni a táncot

Táncfarsang 2012 - Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza: Beszélgetés Szabó Tamással

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház – immár 9. éve – minden februárban megrendezi a Táncfarsangot. A rendezvényről és a hátteréről beszélgettünk Szabó Tamással, a Móricz Zsigmond Színház művészeti tanácsadójával.
Sándor L. István | 12. 02. 12.

 

– Hogyan született a Táncfarsang?

– 1999-ben lett Tasnádi Csaba a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója, és már kezdetektől fogva szerettük volna, ha a tánc is markánsan jelen van a programban. Az első években Horváth Csabával és a Közép-Európa Táncszínházzal alakítottunk ki szorosabb együttműködést: koprodukcióban csináltunk előadásokat, amik bekerültek a kamaraszínházi bérletbe. Három előadás készült így, a Néró, szerelmem, a Barbárok és a Szindbád, amiknek elég jó volt a fogadtatása. De miután Horváth Csaba elhagyta a Közép-Európa Táncszínházat, és a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol szó volt arról, hogy önálló tánctagozatot alapíthat, a velünk való munkakapcsolata megszakadt. Ezután találtuk ki 2004-ben a Táncfarsangot, hogy legalább egyszer egy évben, februárban, egy héten keresztül legyenek táncelőadások a színházban. Próbáltunk minél többféle stílust bevenni a programba. A Nyírség Táncegyüttes abszolút autentikus néptánc előadásaitól Gergye Krisztiánig nagyon sokféle irányzat jelent meg, olyanok, amikről azt gondoltuk, hogy a táncművészet bizonyos szeleteinek minőségi alkotásai.

 

barbarok-ket

Barbárok - Közép-Európa Táncszínház

 

– Hogy fogadta a közönség a kezdeményezést?

– Azzal kellett szembesülnünk, hogy a vidéki nézők egyáltalán nem ismerik a táncegyütteseket. Meghirdettük a programot, és fogalmuk sem volt, hogy ki kicsoda, ezért nem is nagyon vették a jegyeket. Úgy kellett rájuk tukmálni. Akkor gondoltunk arra, hogy talán jobb lenne, ha a nézők valamennyire megismernék-megszoknák a társulatokat. Ezért kiválasztottunk néhány együttest, a Duna Táncműhelyt Juhász Zsolt vezetésével, Ladányi Andrea együttesét, a Közép-Európa Táncszínházat, néhány évvel később a Tünet Együttest, és aztán minden évben újra meghívtuk őket az új előadásaikkal, azzal a szándékkal, hogy ha megismerik-megkedvelik őket a nézők, akkor talán könnyebben el tudjuk majd adni a jegyeket. Az előadásokat majdnem mindig a 100 férőhelyes kamaraszínházunkban tartjuk, csak egyszer-kétszer mertünk a nagyszínpaddal próbálkozni. Ide szerveztük például a Közép-Európa Táncszínház Négy évszak című előadását – azt gondoltuk, hogy legalább Vivaldi zenéje valamennyire csak elviszi –, de sajnos nem telt meg a 350 fős nézőtér. A vendégjátékok közül csak Herczku Ági estje, amit a Honvéd táncosaival csinált és olyan ismert zenészek, mint Pál István Szalonna muzsikáltak benne, csak az ment teltházzal. De ott talán egy kicsit még hangsúlyosabb is volt a zene, mint a tánc, és addigra már a VIDOR Fesztivál miatt egyébként is komoly közönsége volt nálunk a népzenének.

 

metszetek-duna

Metszetek - Duna Táncműhely

 

– Megismerték a nyíregyháziak az évről évre visszatérő táncegyütteseket?

– Sajnos az derült ki az elmúlt években, hogy nem feltétlenül jött be a stratégiánk. Ez azért is elgondolkodtató, mert azt is mutatja, hogy mekkora esélye lehet annak, hogy a táncelőadásokat vidéken forgalmazzák. A mi tapasztalatunk ugyanis az, hogy még azoknak az együtteseknek sem alakult ki stabil közönsége, amelyek legalább négyszer-ötször voltak már a Táncfarsangon. Az egyik évben simán elment a száz jegy, a következő évben viszont ötven ember se volt rájuk kíváncsi. Ennek nem lehetett az az oka, hogy éppen egy jobb vagy rosszabbul sikerült darabot hoztak-e, mert erről a nézőknek fogalmuk sem volt, hiszen valószínűleg nem követik a szaksajtót. Azaz négy-öt év sem volt elegendő ahhoz, hogy egy alkotónak, illetve társulatnak kialakuljon egy olyan hitele, ismertsége egy vidéki városban – ahol minden évben csak egyszer fordul meg –, hogy a közönségbázisa biztosan megtöltsön egy száz személyes kamaratermet. Ezt rendkívül elszomorítónak gondolom.

 

kabare-nyiregyhaza

Kabaré - Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

 

Ugyanakkor például Ladányi Andrea előadásaira jönnek az emberek. De ehhez az kellett, hogy rendszeresen dolgozzon nálunk, a Csárdáskirálynőtől kezdve több zenés produkció koreográfiáját csinálta. Később ő rendezte a Kabarét, így már jobban megismerték, és kezdik elfogadni. De ha évente csak egyszer tűnik fel egy táncegyüttes a városban, akkor nem történik meg ugyanez. Talán meg kellene próbálkoznunk egy még merészebb húzással, és betenni bérletbe egy táncelőadást – amit például az egriek csináltak –, és akkor talán néhány év alatt igazán megszeretné a közönség a műfajt. De ehhez egy olyan magas színvonalú állandó együttes kéne, mint az egri volt, ami nálunk nincs. Tavaly megpróbálkoztunk azzal, hogy bizonyos gyerekelőadásokban a megszokottnál nagyobb szerepet adunk a táncnak. Ilyen a Ladányi Andrea rendezte és koreografálta Szegény Dzsoni és Árnika. Most pedig egy olyan Varázsfuvola előadást készítünk a prózai társulattal, amiben szintén nagy szerepe lesz a táncnak. Azt szeretnénk, ha finoman beépülne a nézők tudatába a tánc, de attól szeretnénk megkímélni őket is és a műfajt is, hogy a nagyszínpadi bérletben egyszer csak hirtelen olyan nagy dózist kínáljunk belőle, ami aztán esetleg örökre elveszi tőle a kedvüket. Olyat pedig nem akarunk behozni a színházba – erről beszéltem az előbb –, ami nem jó, de tuti siker lesz, mert szeretnénk megőrizni a minőséget. Minden probléma ellenére azért a Táncfarsang évről évre egyre népszerűbb, és ha lassan is, de biztosan kezd kialakulni a törzsközönsége.

 

 

Részlet egy hosszabb, a táncművészet közönségéről szóló kerekasztal-beszélgetésből, mely teljes terjedelmében az Ellenfény 2011/9. számában olvasható.