Inspirációk és viszonyok

Második nap: A Tánc Fesztiválja 2011, Veszprém

A fesztivál második napján sikerült eljutni kedvenc játszóhelyemre, az inotai Retro Színházba. A helyszín változatlanul azt a hatás kelti, mintha egy Tarkovszkij-film forgatására csöppentünk volna: ahogy a busz beveszi a kanyart, szemünkbe ötlik a „készenléti lakótelep” tábla, az udvaron repülő csészealjra emlékeztető betonszobor, az épület körül, ameddig a szem ellát, vezetékek és csövek. Forgatásra, fotózásra kiváló színhely, de mi a Duna Táncműhely előadása miatt vagyunk itt, ami az épület színháztermében kerül bemutatásra.
Barta Edit | 11. 05. 27.

Himnusz. Az előadás a Szépművészeti Múzeum terébe (a Barokk csarnokba) készült tavaly decemberben. Ez az egyik oka annak, hogy a táncosok (Bednai Nikolett, Bonifert Katalin, Lázár Eszter, Baranyai Balázs, Vida Gábor, ifj. Zsuráfszky Zoltán) posztamenseken állnak az előadás nyitóképében, de az este folyamán a mozgásban lévő testek szoborszerű megmerevedése (a posztamens tetején) visszatérő képpé válik. A szobor-alátéteknek más szerepük is van a koreográfiában, a táncosok olykor hátukra emelik, máskor húzzák-vonják, teherként cipelik magukkal. Juhász Zsolt koreográfiája – ahogy ezt már megszokhattuk – egy újabb kísérlet arra, hogy a magyar néptánc és a kortárs tánc elemeit vegyítse egymással. (Darabjában ezúttal több külsős kortárs táncos is szerepel, mint pl. Baranyai Balázs vagy Lázár Eszter.) A Himnusz egyediségét mégsem az előadás mozgásanyaga jelenti számomra. Túri Erzsébet rafinált ruhakölteményeiből egymástól távol eső korszakok, stílusok bújnak ki. A csipkék, zsabók, berakások elsősorban a rokokó, a barokk és a szecesszió aprólékos kidolgozottságát, ornamentikáját idézik, de a táncosnők felsőruházatában a magyar paraszti népviselet szabásvilága is felfedezhető. Az előadás másik különlegessége, hogy a táncosokat élőzene kíséri (Bakai Márton, Pribay Valéria, Szalay Tamás).

 

himnnusz-duna-tm2

Himnusz (Duna Táncműhely)

 

Juhász Zsolt koreográfiájában kétfajta állapot váltakozik – a harmóniáé és a diszharmóniáé –, s a zene változatossága lesz az a mozgás repetitív jellegével szemben, ami megunhatatlanná teszi az előadást. Da capo al segno. A levitáció az örömünnep és a disszonáns hétköznapok között meglehetősen sötét és groteszk véget ér, melyet a színpadra hozott színes lufik sem tudnak feloldani. Persze ez sem véletlen.

A dunások előadása után a Közép-Európa Táncszínház kortárs táncestje következett, Jónás Zsuzsa koreográfiájával, a Visszavonhatatlannal. (Jónás 2010-ben egy másik KET-es Shakespeare-estnek, a Viharnak társalkotója volt, amellyel az együttes épp a tavalyi fesztiválon szerepelt.) „Shakespeare miatt, Lear okán” olvashatjuk az előadás címében, s ez a látottaknak meg is felel. Az előadás távol áll az adaptációtól, Shakespeare drámája Jónást arra inspirálta, hogy az árulás, bizalmatlanság, félelem, büszkeség, kitaszítottság érzéseire építve hozza létre koreográfiáját. Talán ez, a viszonyulások többoldalúsága fogta meg Jónást az angol drámaíró darabjában – korántsem egyszerű érzelmi szituációk reprezentálásához tiszta, átlátható kompozíciókat teremt.

 

visszavonhatataln-ket

Visszavonhatatalan (Közép-Európa Táncszínház)

 

A Visszavonhatatlan Jónás Zsuzsa első önálló, egészestés koreográfiája, munkáján azonban mindaz a tapasztalat és tudás érződik, amit táncosként a mögötte álló évek során magába szívott. Az előadás mozgásanyagában sokfajta technika keveredik, stílusa mégis egységes. A Visszavonhatatlan igényes, átgondolt, precíz, ám rendkívül intenzív koreográfia, melyben a KET táncosai (Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Molnár Zita, Palcsó Nóra, Dobi András, Katonka Zoltán, Mádi László) ezúttal is remekeltek. Kell-e egy társulatnak ennél több?

 

gold-mehes2

Vég Veled! (Gold Bea, Méhes Csaba)

 

A második napot egy újabb inspiráció zárta: Gold Bea és Méhes Csaba előadását René Magritte képei ihlették. A Vég veled! férfi és nő kapcsolatát a hagyományoktól elrugaszkodva, a groteszk humor segítségével mutatja be. A darab címe asszociatív, könnyed játék a szavakkal, anakronisztikusan utal a búcsúzás, az elválás helyzetére, de egészen profán jelentést is hordoz (haragvó szerelmesek verziója: „hogy dögölnél meg”). Sőt, egzisztenciális fejtegetésekre is alkalmat szolgáltat: a vég életünk végéig bennünk van, a halál gondolata végigkíséri életünket. Magritte szürreális képeiből abszurd jelenetek születnek: Gold Bea teste bőrönddé változik, a fejre fordított borosüvegből fehér por folyik. Egy tépőzárnak köszönhetően a nő hozzátapad a férfihoz, „levakarhatatlanná válik”. Gold és Méhes viszonya tipikus közép-kelet európai történet, melyben a hibáik teszik szerethetővé a szereplőket. (A férfi csetlő-botló szerencsétlen, ennek ellenére a nő ragaszkodik hozzá.) Illik rájuk a mondás: zsák a foltját. Az eladás Magritte képei köré született, s erre egészen konkrét utalásokat is találunk (mint az esernyő, a zöld alma, vagy A megbecstelenítés című kép alapján készült maszk), ám az esküvői jelenetek még egy szürrealista festőt a színpadra idéznek: Marc Chagall művészetét.

 

 

 

Himnusz

 

Jelmez: Túri Erzsébet

Fény: Lendvai Károly

Zene: Bakai Márton

Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Előadók: Bednai Nikolett, Bonifert Katalin, Lázár Eszter, Baranyai Balázs, Vida Gábor,
ifj. Zsuráfszki Zoltán

Zenészek: Bakai Márton, hegedű; Pribay Valéria, cselló; Szalay Tamás, nagybőgő

 

Visszavonhatatlan

 

Szcenika, fény: Fogarasi Zoltán

Zenei szerkesztő: Mádi László

Konzultáns: Gergye Krisztián

Koreográfus-asszisztens: Mikó Béla Dávid

Tánckarvezető: Fodor Katalin

Koreográfus: Jónás Zsuzsa

Előadók: Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Molnár Zita, Palcsó Nóra, Dobi András, Katonka Zoltán, Mádi László

 

 

Vég veled!


Fény, hang: Sólyom Tamás

Zene: Hugues Les Bars

Kellék: Juhász Ilony, Gavallér Mihály

Koncepció, rendezés: Gold Bea

Alkotók, előadók: Gold Bea, Méhes Csaba