Ritmus dobban, lélek koppan

Negyedik nap: II. Győri Táncművészeti Biennálé

A szürke felhőtakaróval párhuzamosan az értetlen tekintetek is egybefüggővé sűrűsödtek a Biennálé hétfői napján. Ez leginkább a Magyar Állami Népi Együttes Lábán-díjra felterjesztett előadását, a Labirintus-t övezte, amely kétségkívül útvesztőt jelent a hagyományos néptánc-előadásokhoz szokott vagy az arra számító közönség számára. Ariadné fonalát a PR-Evolution Dance Company kilenc órakor kezdődő előadása,a 2ME jelentette, amely kellemes esti levezetésnek tűnt a nagyszínpadi furcsaságok után, s a „bevezetés a kortárs táncba" érzetét keltette.
Barta Edit | 09. 06. 23.
A Magyar Állami Népi Együttes a Bartók-évre egy trilógiával készült, melynek a szóban forgó Labirintus a második része. Kovács Gerzson Péter és Mihályi Gábor alkotása hagyományos néptánc és kortárs tánc elemeket vegyít egymással, egy önálló és egyedi táncnyelvet teremtve meg. Ha nagyon akarnánk, lehetne méricskélni, hogy az előadás mely jelenete épül a néptáncra, melyik a kortárs táncra, de épp ez az alkotók hitvallása: e két világ nem áll ellentétben egymással, s egyáltalán nem lehetetlen az átjárás a két táncnyelv között.

Az előadáshoz Sáry László komponált a színpadhoz illő zenei művet, „amely integrálja a magyar népzenei hagyományokat (...) és a mai kortárs zenét, annak sokszínűségével, eklektikájával." Mit is jelent ez pontosan? Zene és mozgás egyszerre létezik a Labirintusban, együtt építik annak megannyi rejtett zugát és folyosóját. A táncosok gyakran ragadnak kezükbe hangszereket, dobot vagy ritmusbotot, vagy saját hangjukat használják hangszerként. Van, hogy szövegfoszlányokból, vagy egyes hangokból adnak elő bonyolult kánonokat. Az egyes jelenetekben lábuk váltakozva, harmonikus és diszharmonikus dallamok hangjegyeiként koppan.

Az együttes férfi és női tagjain kétféle ruhát láthatunk, többségük hollófeketében, heten viszont a szürkében, ruhájukon itt-ott feltűnik egy-egy vörös sáv. Szűcs Edit nőkre tervezett ruhái rafináltak, a szoknyák lágy esésű, vörös és szürke redői csak akkor válnak láthatóvá, amikor forognak vagy széles terpeszben hajlítják lábaikat. Férfipartnereik zárt, magas nyakú zakója katonai egyenruhákhoz hasonlít, de a forma szigorúságát megtöri a vállukon, vagy a nadrágszárak közepén húzódó vörös csík. A fekete ruhás tömeg köpenyeire apró elemlámpák vannak varrva, gyakran csak ezek világítanak a sötétbe borult színpadon. Amikor a tömeg belendül a színpadra, az az érzésem támad, mintha az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit akarnák kontextusba hozni, de ez az egyetlen konkrét utalás a múltra. A darab koreográfusai - Kovács Gerzson Péter és Mihályi Gábor - nem kívánnak konkrét történetet megjeleníteni, az előadás egy absztrakt, zenei alapokra komponált nagyívű mozgás-szekvencia, amelyben egyes tételek dinamikájával együtt változik azok hangulata is.

 

gyor1-prevolution

A koreográfiai alakzatok, a többnyire geometrikus formákat öltő fények, a dísztelen színpad vagy a jelmezek a nemes egyszerűséget hirdetik, miközben a rendkívül bonyolult és összetett mozgássorozatokhoz ugyancsak különleges zenei szekvenciák kapcsolódnak a színpadon. Az tiszta formák nagyszerűsége utoljára akkor okozott ekkora meglepetést számomra, amikor a Bauhaus-mozgalom egyik képviselőjének, Oskar Schlemmer Triadikus balett c. előadását láttam. Schlemmer mozgásszekvenciái ugyanis a sötétben zajlanak, a táncosok végtagjaira Schlemmer különböző fényforrásokat - pl. fényrudacskákat - rögzít, páratlan élmény a szem számára a mozgással együtt születő fény. A Labirintus színpadképe amúgy is emlékeztet az expresszionista német előadásokra, dísztelen, hatalmas színpadi terével és a hátteret eltakaró vetítővászonnal, amelyen az egynemű színek - zöld, kék és vörös fényfelületek - váltakoznak.

A Kun Attila által alapított PR-Evolution előadása mozdulatvilágában és mondanivalójában egyaránt könnyebben emészthető darab, a 2 ME-ben három pár - három fiú és három lány - keresi lelki társát. A szórólap szövege Platón híres dialógusára, a Lakomára hivatkozik. „A szerelmi vágy az emberi természet lényegi sajátja, éppen arra hivatott, hogy egyesülni hajtson, kényszerítsen bennünket: amik kettő volt, a szerelemben ismét „egy" legyen." Erről a kutatásról, megtalálásról és elvesztésről, az örök szerelmi körforgásról szól a 2 ME, melynek táncosai egytől egyig kiváló táncosok. Nemes Zsófia koreográfiájának azonban vannak gyermekbetegségei, amely feltételezem abból is adódik, hogy megváltozott az eredeti „szereposztás". A koreográfia nagyban épít a kontakt-tánc elemeire, az érintésekből születő dinamikákra, de az amúgy tisztán és szépen mozgó táncosok mintha nem találnák helyüket ezekben a jelenetekben, mozdulataik suták, gyakran zavarosak. A hosszúra nyúlt - és a „színészieskedő" jelenetekben feleslegesen bővelkedő - előadást azonban épp a táncosok kvalitásai és lelkesedése menti meg. Ezért jár nekik a vastaps az előadás végén, amit meg is kapnak a kisteremben szép számban összegyűlt közönségtől.

 

Magyar Állami Népi Együttes: Labirintus

Bartók-trilógia II. rész

Közreműködik: Magyar Állami Népi Együttes Tánckara és Zenekara

Szóló: Herczku Ágnes, Hetényi Milán,

Látvány: Kovács Gerzson Péter

Jelmez: Szűcs Edit

Hang: Lovas András

Zene: Sáry László

Zenei effektek: Csodafarkas

Ének: Herczku Ágnes, Hetényi Milán

Koreográfus, rendező: Kovács Gerzson Péter, Mihályi Gábor

Győri Nemzeti Színház, Nagyterem

PR-Evolution Dance Company: 2ME

Előadók: Jónás Zsuzsa, Nemes Zsófia, Tonhaizer Tünde, Baranyai Balázs, Katonka Zoltán, Tuza Tamás,

Világítási terv: Till András

Világítás: Pelle Zoltán

Zene: montázs

Jelmez: Feledi János

Koreográfia: Nemes Zsófia

 

Győri Nemzeti Színház, Kisfaludy Terem


KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK