Jó estét Győr, jó estét szerelem!

Első nap: II. Győri Táncművészeti Biennálé

Így üdvözölte Markó Iván a Győri Nemzeti Színház közönségét, akik felállva, tapsorkánnal köszöntötték a Győri Balett alapítóját a II. Győri Táncművészeti Biennálé nyitónapján. A már-már extázisba hajló ceremónia, majd az azt követő családias hangulat Markó jelenlegi együttesének, a Magyar Fesztivál Balettnek szentelt estét zárta, mely bőven tartogatott meglepetéseket: az üdvrialgásért cserébe Markó interaktív táncórát tartott amúgy konszolidáltnak tűnő közönségének.
Barta Edit | 09. 06. 21.

De ne szaladjunk ennyire előre az időben, mert a győriek történelme harminc évvel ezelőtt kezdődik, 1979. november 2-án: ekkor alapította Markó Iván többedmagával a Győri Balettet. Nem túlzok, amikor azt állítom, azóta minden győri kislány álma az, hogy egyszer balerina legyen. Ezt bizonyították a megnyitóünnepségen fellépő Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékei is rövid koreográfiáikkal. Vagy ahogy Borkai Zsolt polgármester is megfogalmazta, ez adta az indító lökést ahhoz, hogy „Győr ipari városából a művészet és a kultúra fővárosává lett." S ki mással ünnepelhetnék e kerek évszámot, ha nem a Győri Balett alapítójának a közelmúltban készített előadásaival?

A Siratófalak, az Emberi Himnusz - Beethoven táncba ültetett IX. szimfóniájának III. tétele - és a Seherezádé Markó életművébe szervesen illeszkednek, már csak azért is, mert az alkotó koreográfiai szótára nem sokat változott az elmúlt harminc évben. A fent említett művek - főleg a Seherezádé - szerkezetükben a balett narratív dramaturgiai hagyományait képviselik, s eszköztáruk is ezt a célt szolgálja. A táncosok minden rezdülése kifelé, a közönségnek szól: könnyen kódolható, erőteljes mimikájuk és gesztusaik, a többnyire középre vagy a színpad előterébe szerkesztett, szimmetrikus csoporttáncaik, vagy az a mód, ahogy a duettekben a közönség felé fordulnak, s így a partnerhez való viszonyulás pusztán formai alapokon nyugvó kapcsolattá válik. Tévedés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy e formacentrizmus rendkívül erős és biztos technikai alapokon nyugszik, hisz épp ez teszi lehetővé, hogy a táncos teljes alakjával a közönségre koncentráljon. Ennek ellenére elgondolkodtató, ha táncosok ma is olyan táncnyelvi
szituációban jelennek meg a színpadon, amely ellen közel egy évszázada már Isadora Duncan is fellázadt.

 

seherezade-fesztvialbalett2

Seherezádé (Magyar Fesztiválbalett) - Forrás: gyoribalett.hu

 

Az ember és az emberi szeretet ereje áll a Siratófalak és az Emberi Himnusz középpontjában. Előbbi Szabó Gábor lírai filmjének vetítésével indul, melyben egymással párhuzamosan, szentföldi helyszínek és a próbatermi falak között járunk. A kéz mozdulata köti össze e szálakat, olykor Jeruzsálem szűk utcácskáinak köveit, máskor a próbatermi korlátot simogatja. A jól olvasható történet könnyedén magához csalogatja és bevonja a nézőt, s a film bővelkedik a próbatermi arcokról, a felkészülés folyamatáról készített közeli képekben. Amikor a film férfialakja, maga Markó a Siratófalhoz ér, a film megáll, a táncosok megjelennek a színpadon. A nők rózsaszíntől a mélybordó árnyalatig egyforma ruhát viselnek, botot nyújtanak a férfinak. Az előadás legszebb és kétségkívül leghatásosabb jelenete, amikor a férfi (Nyári Gábor) lábával rácsimpaszkodik, fejjel lefelé lóg a boton, melyet a nők cipelnek.

Beethoven IX. szimfóniájában Markó „az emberi létezés küzdelmeit, örömét és a létezés diadalát viszi színre" öt táncospár - köztük egy gyerekpár - duettjein keresztül. A kerekesszékes nő és férje előtt megelevenedik a múlt, kronológiailag haladunk az időben: először kisgyerekként, majd félénk, szárnybontogató kamaszként, később „meglett emberekként" tűnnek fel. A szoros ölelésekre, a látványos emelésekre épülő duettek mondanivalója egy és ugyanaz: az Emberi Himnusz a szeretet és szerelem mimézise táncos ruhába bújtatva. (Az Emberi Himnusz című darabot évekkel ezelőtt már láthattuk a Művészetek Palotája Hangversenytermében, akkor az Operaház művészei közül is jó néhányan csatlakoztak a produkcióhoz.)

A Seherezádéban a humanisztikus mondanivaló helyett a történet válik hangsúlyossá. Markó főszereplője (Stetina Szonja) modern nő, aki flitteres ruhában, pezsgőspohárral a kezében érkezik haza, és álmot lát: Seherezádénak látja magát, akinek szíve Arany rabszolgája (Nyári Gábor) felé húz hites Vezírje (Issovits István) helyett. A Seherezádé az előbbi koreográfiákhoz képest visszalép egyet, nem akar tanítani, csak reprezentálni, bájos, olykor szenvedélyesnek látszó duettjeivel arra figyelmeztet, jobb, ha az ember szerelmi ügyekben a szívére hallgat, noha a szív szabadsága nem adatott meg mindenkinek, minden korban.

 

PetruskaM2

Petruska labor (Miskolci Nemzeti Színház tánctagozata)

 

A szabadság hiányáról beszél Krámer György Petruska-laborja is a színház Kisfaludy-termében a Magyar Fesztivál Balett múltidéző estje után. A Győri Balett egykori táncosa és alapító tagja a Miskolci Nemzeti Színház Tánckarával érkezett a biennáléra, s bár koreográfiája szintén egy nagy orosz zeneszerző balettjét veszi alapul, sokkal inkább elrugaszkodik attól, mint Markó a Seherezádéban. Egy felülről érkező géphang végez kísérletet a bábokkal (angolul), Petruskával, a Balerinával és a Mórral, miközben négy szájmaszkos segédje szmokingban és napszemüvegben néz velünk farkasszemet. A főszereplők egy-egy ketrecből érkeznek az üveglappal borított színpadra, mintha egy hatalmas kémcsőből landolnának a Petri-csészébe, a segédek hosszú botokkal piszkálják ki őket. A három főszereplő mimikája és mozgása magában hordozza alapanyagát: a marionettbábuk tehetetlenségét és kiszolgáltatottságát, mely rengeteg asszociációra adott és ad lehetőséget a mai napig a különböző művészeti ágakban. Ugyan a Petruska-labor az este végére egy némileg hosszúra nyúlt és megfáradt előadás látszatát ölti - melynek sok apró oka van - nekem tetszik Krámer merészsége, ahogy hozzányúl Sztravinszkij balettjéhez.

A kortárs (posztmodern?) kultúrának szerencsére megvan az az előnye nagy elődeihez képest, hogy mindenki talál magának kedvére valót, s ez alól a táncművészet sem kivétel. A II. Győri Táncművészeti Biennálé programjait elnézve a helyzet jelen pillanatban a klasszikusabb műfajok rajongóinak, a konzervatívabb ízlésű fogyasztóknak kedvez.

 

 

 

Siratófalak

 

Jelmez: Velich Rita

Filmrendező-operatőr: Szabó Gábor

Koreográfus-rendező: Markó Iván

Előadók: Nyári Gábor, Csernyi Mariann, Szőke Renáta, Boldizsár Marlene, Márton Zita, Elsheikh Zsófia, Csizmadia Katalin, Stetina Szonja

 

Emberi Himnusz / Beethoven IX. szimfónia / III. tétel

 

Koreográfus-rendező: Markó Iván

Előadók: Keveházi Gábor - Loósz Krisztina, Nyári Gábor - Szőke Renáta, Stetina Szonja - Hegedűs Imre, Károlyi Lili - Kovács Kristóf

 

Seherezádé

 

Díszlet: Székely László

Zene: Nyikolaj Rimszkij-Korszakov

Koreográfus-rendező: Markó Iván

Előadók: Stetina Szonja, Issovits István, Nyári Gábor és a Magyar Fesztivál Balett táncosai

 

Petruska-labor

 

Díszlet, jelmez: Daróczi Sándor

Zene: Igor Sztravinszkij

Koreográfus: Krámer György

Előadók: Lukács Ádám, Bocsi Eszter, Füzi Attila, Balogh Borcsa, Szalai Olimpia, Gál Lóránt, Muresan Aurel