Egy összefogás kezdete

Második nap: II. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó

A II. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó második napján három eseményen vehettek részt az érdeklődők. Délután a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában felavatták Eck Imre szobrát, majd a Színház téren a pécsi Mecsek Táncegyüttes adott műsort, este a Nagyszínházban Pécs 2010 - Egy mindenkit visz címmel három együttes estjét láthatta a közönség.
Nübl Tamara | 08. 09. 25.

Magam csak ez utóbbin vettem részt, amit sajnálok, mert az Eck Imre tiszteletére készített szobor avatásán szerettem volna jelen lenni. Egyik tagja vagyok annak az utolsó generációnak, amelyik még megismerhetett belőle valamit, pont annyit, ami alapján örök tisztelője maradok. Akik részt vettek az ünnepségen, azok pedig azt sajnálták, hogy Pécs M. J. Város Önkormányzatából senki sem volt jelen a meghitt, bensőséges ünnepen, ahol beszédet mondott Uhrik Dóra, az iskola táncművészeti tagozatának vezetője, Végvári Zsuzsa, Eck özvegye valamint Tóth Sándor, az egykori és Vincze Balázs, a jelenlegi Pécsi Balett igazgatója-koreográfusa.

S hogy ki volt Eck? Megtudhatják a nálamnál sokkal avatottabb Uhrik Dórától, az ő szoboravatón elhangzott köszöntőjéből: „Eck Imre 1960-ban történt műhelyalapítása és munkássága mérföldkő a magyar táncművészet történetében. Túllépve a klasszikus balettek mesevilágán a modern tánc megteremtőjeként tiszteljük. Alkotói forradalmának lényege a mozdulatok és formák gondolattal való megtöltése, a mai ember problémáinak, morális kétségeinek, érzelmi amplitúdóinak táncszínpadi megvalósítása. Az ecki megjelenítés sohasem volt illusztratív, hanem mindig a belső állapotok hiteles ábrázolására törekedett. A tánc absztrahált művészeti ág, a koreográfusnak a közönség megtartása érdekében mindig gondolnia kell az érthetőségre. Közönségét az új és szokatlan formák ellenére megtalálta és elvarázsolta. Az ő világa mindig remény kicsengésű, emberközpontú és emelkedett volt. Komplex színházi igénnyel alkotta balettjeit a társművészeteknek fontos szerepet szánva. Tanítandó dramaturgiai érzékkel állította színpadra mozgásvízióit, koreográfiáit. Zenei választásában mindig igényes volt, a klasszikus zeneművek mellett, helyett fontos szerepet tulajdonított a kortárs komoly- és könnyűzenének is.

 

eck-portre

Eck Imre

 

Mindhalálig elkötelezettje volt az alkotásnak.
Műveinek megszületésében, kialakulásában partnerként fogadott minket, táncosokat, a fontosság érzetével felruházva. Nála az utolsó sorban álló táncos is főszereplő volt. Színházi tudása, instrukciós módszere egyedülálló volt, képes volt extatikus állapotba hozni táncosait a próbafolyamat alatt adott instrukcióival. Művészetpedagógiájára jellemző volt a személyiség kibontása, az individuum körvonalazott, meghatározott megjelenítése. Nála sosem kellett „játszani", csak élni kellett az adott szituációt. „Ha háttal állsz, akkor is fontos, hogy mit gondolsz, írd meg a saját forgatókönyvedet, tudd, ha belépsz a színpadra, honnan jössz és hová mész..." Ő megalkotta a táncost, de nem ráerőszakolt klisékkel, hanem önépítkezésre késztetve. Munkamániás volt, imádott próbálni, pontos volt, hihetetlenül kitartó, mindemellett rugalmas, színházi vészhelyzeteket azonnal megoldó.

Iskolai, intézményes táncművészeti oktatásban vajon hogyan is alkalmazható ez a szellemi örökség? Eck Imre kritériumai evidenciák a táncművészeti oktatásban, nevelésben is:
- a szakmai kérlelhetetlenség,

- emberi rugalmasság,
- személyiségfejlesztés,
- tehetséggondozás,
- a csoportmunka morális működtetése,
- művészi alázat,
- kreativitás mind emberi és oktatói feladataink pillérei.

Köszönjük Eck Imre!"

A Mecsek Táncegyüttes Színház téren tartott szabadtéri produkciójáról nincs hírem, de annyi biztos, a táncosokat kegyeibe fogadta az időjárás, ugyanis több napja nem volt ilyen kellemes, szép, napos idő Pécsett, mint a mai délutánon. Ezen tehát nem múlhatott semmi.

Este a három nagy vidéki balettegyüttesé volt a főszerep: a Pécsi Baletté, a Győri Baletté és a Szegedi Kortárs Baletté. A program az összefogás folytatása, ami már tavaly, az I. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón elkezdődött a Győri Balett és a Pécsi Balett között, és egyben egy összefogás kezdete, amely 2010-re mutat előre, amikorra is a három együttes egy közös produkciót tervez: Dante Isteni színjátékát. Az EKF programjaként kívánják bemutatni 2010-ben három nagyvárosban: Pécsett, Győrött, Szegeden.

Az esti műsorban elsőként a Pécsi Balett Bolero című előadását látta a közönség Vincze Balázs koreográfiájával Maurice Ravel zenéjére. A mű a Pécsi Balett és a Pécsi Szabadtéri Játékok közös bemutatójaként jött létre 2008 nyarán a Tettyei romoknál, így számomra nem volt ismeretlen, mégis az újdonság erejével hatott rám, részben azért, mert ebben a szereposztásban még nem láttam (Animus-Animát ezen az estén Koncz Péter táncolta), de jót tett az idő és a gyakorlás a női kar számára is. A női kar kifejezés annyiban helytálló, hogy valóban nők táncoltak benne, de nőiségük egyáltalán nem volt hangsúlyozva (épp úgy, ahogy a főszereplő nemisége sem dominált), valamiféle állatias, talán leginkább bogarakra emlékeztető jelmezbe bújtatták őket, amit most, másodjára nézve jobban el tudtam fogadni, mint először.

 

bolero1

Bolero (Koncz Péter) - Fotó: Tóth László

 

A Bolero formanyelve kortárs technikákon alapul. A koreográfia elsősorban Koncz Péter adottságait aknázza ki: a magassága miatt is kiemelkedő alkatát, hosszú karjait és nem utolsó sorban erős egyéniségét. Kifejezetten jól szerkesztett a kar mozgatása is a zene erejének fokozódásával párhuzamban. A kar feladatai fizikailag több felkészülést igényel, és a hatás elsősorban az előadók erőteljes színpadi jelenlétéből fakad, ezen az estén különösen a főszereplő magas érzelmi hőfokon zajló előadásmódjából. De Pécsett, amióta balett van, mondhatnánk, hagyománya van a színpadi jelenlétnek, a név is kötelez, ám aki megpróbált már erre építeni, az tudhatja, minden mást egyszerűbb kihozni a táncosokból, talán sok helyütt ezért is vész el az igény erre.

Az este következő része a Győri Balett legutóbbi előadásából vett részlet volt, a főszereplő páros egyik kettőse volt. Gustavo Ramirez Sansano koreográfus művéről, a Gaudíról van szó, melyet Kiss János rendezésében mutattak be a tavalyi évad végén. Gaudí és Josefa kettősét Sóthy Virág és Pátkai Balázs táncolták igen magas színvonalon - azt hiszem, egy, a műből kiragadott rövid részlet alapján az előadókon kívül mást lehetetlen értékelni. Ebben a duettben elsősorban Sóthy Virág mutathatta meg magát, és csillogtathatta meg tehetségét. Meg is tette. Technikás, sűrű lépésanyagú matéria volt az övé, kortárs technika, melyet hibátlanul, illúziókat keltően vitelezett ki, s ebben méltó partnere volt Pátkai Balázs.

 

gaudi

Gaudi (Sóthy Virág, Pátkai Balázs) - Forrás: gyoribalett.hu

 

A szünet után a Szegedi Kortárs Balett következett, Juronics Tamás Semmi és soha című koreográfiájával. Nagy rajongója vagyok ennek az együttesnek, de nem emiatt a darab miatt, ami - azt hiszem - ez nem tartozik a legjobbjaik közé. Túl didaktikusnak éreztem a narráció képi megjelenítését, a szív és az agy mint az érzelem és értelem elválaszthatatlan, de egymással mégsem összeférő kettősét, bár a téma - a lélek mint olyan - mindenképpen érdekes. (Az a probléma, ami előző este Nagy József előadásán, hogy nehezen érthető, netán követhetetlen a darab, most nem merült fel.) Színház volt ez is, mint a legtöbb Juronics-mű, de most egyértelműen a tánc, a mozgás volt az, amit a leghatásosabbnak találtam benne. Remekbe szabott koreográfiai részeket tartalmazott, különösen a teljes kar számára készültek voltak azok, tökéletes összhangban a zenével, rendkívül erős hatást keltve. Nem szeretnék a provincializmus csapdájába esni, de nem tudom megállni, hogy ki ne emeljem a fantasztikus képességű, erejű fiatal táncosokat, akiknek nagy része a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában végzett néhány éve, gyakorlatilag ők alkotják az együttes magját, s ennek a balettnak a nagy sikere leginkább az ő teljesítményüket dicséri.

 

semmi_es_soha

Semmi és Soha - Fotó: Dusa Gábor

 

Kiváló táncos és előadóművészi teljesítményeket láttunk ezen az estén a három nagy múltú vidéki társulat fiatal művészeitől. Vajon mit lehet kihozni ebből az együttműködésből 2010-ben? A szándék az összefogásra mindenféleképpen dicséretes.