Illékony pillanatok

Budapest Táncfesztivál 2012: Jónás Zsuzsa: Limit way!; Zachár Lóránd: Sec

Az idei Budapest Táncfesztiválon „double bill” szlogen alatt került egy estén egy színpadra két viszonylag friss darab: Jónás Zsuzsa Limit way! című alkotása és Zachár Lóránd Sec című darabja.
Megyeri Léna | 12. 05. 14.

Előbbit januárban mutatták be a Duda Éva Társulat alkotói műhelymunka-estjén, utóbbi premierjét pedig alig egy hónapja láthattuk a Budapest Táncszínház előadásában. A két koreográfus pályafutásában több közös pont is felfedezhető: mindketten tagjai voltak a Budapest Táncszínháznak, majd mindketten hosszabb időt töltöttek külföldi együtteseknél. Mostani munkáik mégis igen különböző stílusjegyeket és táncfelfogást mutatnak.

 

limitway-jonas

Jónás Zsuzsa: Limit way!

 

Jónás Zsuzsát az elmúlt években csak ritkán láthattuk képességeit akár csak megközelítőleg kihasználó darabokban – logikusnak tűnhet, hogy ezen koreográfusként saját maga szeretne segíteni új duettjében, ám ez csak részben valósul meg. Jónás eddigi koreográfusi pályáján vissza-visszatérő inspiráció Shakespeare: a Közép-Európa Táncszínház Vihar-estjének egyik társkoreográfusa volt; első egész estés koreográfiáját (Visszavonhatatlan) „Shakespeare miatt, Lear okán” készítette el, a mostani előadáshoz – hosszabb magyarázat helyett – pedig az angol drámaírótól választott egy idézetet mottónak: „Sokszor művel balgaságot az ész, / ha külsőből belsőt ítélni kész!” Bár az inspiráció azonos, a koreográfiai munkában mindenképp valamiféle ív érhető tetten: Jónás sokkal letisztultabb, sokkal kiforrottabb mozgásnyelvet használ, mint korábbi munkáiban. Előadói személyiségének pedig – a más társulatoknál látottak alapján is – sajátja a kissé dekadens hangulat, amelyet a színpadon teremt. Társa a játékban ezúttal Jenna Jalonen, aki, bár csak másodhegedűs lehet, derekasan helytáll a rendkívül szuggesztív koreográfusnő mellett. A színpadon egy különböző magasságú balettrudakból összeszerelt „építmény”, amelyet hol tornaszerként használnak, hol gubbasztó madárként megpihennek rajta, de az eszköz mindig bizonyos korlátokat állít számukra a táncolásban. Zene helyett – a korábbi munkákban is jellemzően használt – különböző zajok, zörejek festik alá a táncosnők küzdelmét a rudakkal és egymással. Lassú kibontakozás és néhány üresjárat után az utolsó öt percre válik igazán érdekessé az előadás, elsősorban koreográfiailag – ebben az öt percben van a legtöbb mozgásbéli ötlet és sodró dinamika, ám éppen mire belemelegednénk, akkor ér véget a darab.

 

sec-zachar

Zachár Lóránd: Sec

 

Zachár Lóránd rövid mottó helyett komoly filozófiai mondanivalót bocsát darabja elé: a színlapon elmélkedik a születés és halál misztériumáról, óriástudatról, univerzumról. A Sec halálunk pillanatát jelenti, amikor lepereg előttünk életünk filmje, és amely pillanat egyben tartalmazza egész életünk tapasztalatait. Mindez persze az előadásban absztraktan és nem is túl egyszerűen nyomon követhetően jelenik meg. Leginkább emberi viszonyok villannak fel: egymás segítése vagy éppen irányítása, gátlása; együttmozdulás és egyedüllét. Zachár végig a tőle már ismerős kíméletlen tempóban, és ezúttal, a pillanat ünnepélyességéhez illően, egyfajta felfokozott hangulatban tartja a koreográfiát. A Budapest Táncszínház nemrég ismét megújult fiatal csapata remekül teljesít, ám legtöbbjüknek nem jut valódi kibontakozási lehetőség, hiszen a félórás előadás a felénél egy hirtelen váltással átmegy duettbe. Sághy Alexandra és Stáry Kata maximális pontossággal, kifinomultan abszolválják a kettőst, öröm nézni minden mozdulatukat. Ugyanakkor ez sem tudja feledtetni a tényt, hogy az előadás mindenféle dramaturgiai ívet nélkülöz. Így olyanná válik, amilyen talán az a bizonyos lepergő film lehet: eseménydús, de gyorsan elillanó.

Az előadás után egy nappal, a tánc világnapján rendezett konferenciát a Független Előadó-művészeti Szövetség a kortárs táncról. A sok fontos téma között Szabó György felszólalásában az is felmerült, hogy milyen nagy szükség lenne a táncelőadások esetében is egy dramaturg bevonására, ami sajnos csak elenyésző esetben történik meg. Erre a problémára szolgáltatott újabb példát a fent bemutatott két előadás is, de ismét visszautalhatnék akár a Visszavonhatatlanra vagy Zachár Lóránd másik új bemutatójára, a Lisztmániára is. Hiszen gyakran előfordul, hogy az alapok adottak: van gondolatiság, van koncepció, jobb esetben a koreográfus képes mindezt a tánc nyelvén kifejezni. Mégis hiányzik valami ahhoz, hogy valódi, kerek színházi előadássá váljon az alkotás, vagy egyszerűen az arányok csúsznak el. Ilyen esetben talán csak egy külső szakértő szem hiányozna ahhoz, hogy az alkotó jobban megtalálja az utat a közönséghez. Már ha elfogadjuk, hogy nem ördögtől való elképzelés, hogy a néző – körmönfont magyarázatok helyett pusztán az előadásra hagyatkozva – megértse a koreográfus üzenetét.

 

 

Jónás Zsuzsa: Limit way!

 

Díszlet: Kicska Miklós

Fény: Vajda Máté

Zene: Mádi László

Animáció: Karcis Gábor

Koreográfus: Jónás Zsuzsa

Előadók: Jónás Zsuzsa, Jalonen Jenna

 

Zachár Lóránd: Sec

 

Koreográfus: Zachár Lóránd

Előadók: Bálint Levente, Domán Dalma, Hegedűs Tamás, Kiss Tamás, Sághy Alexandra, Stáry Kata, Vattai Dzsennifer

 

Helyszín: Nemzeti Táncszínház

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK