Ellenfény Online - Tánc - önálló Produkciók - Magányos Utazó

Magányos utazó

Kántor Kata: Gelsomina

Alkotóinak névsorára pillantva a Gelsomina című előadás akár egy feledhetetlen, kivételes élménnyel is megajándékozhatott volna. Kántor Kata, Tonhaizer Tünde, Márkos Albert, Szűcs Edit: a maguk „szakterületén” kiváló produkciók, biztos minőség garantálói. Az igen hullámzó minőségű, kissé kócos táncmű a filmtörténet egyik legismertebb karakterét, Fellini Országúton-jának női főszereplőjét „gondolja tovább”.
Halász Tamás | 08. 08. 7.

A nagy kérdés persze, hogy egy emblematikussá lett, fiktív alak mitől lehet aktuális. Mennyire van még benne „anyag”? Olyan figura-e ő, akinek karakterét a mában jobban, alaposabban ki lehet (kell/érdemes) bontani? Vagy egy másik műfajba átemelhető, adaptálható (abban érvényesen tovább bővíthető, színezhető, formálható) szimbolikus lény?

Kántor Kata igen tisztességesen a továbbgondolás mellett döntött. Federico Fellini 1954-es, klasszikus, a mában bizony már meglehetősen muzeális hatású alkotásának főalakját, a varázsos, bölcs kis bolondot a legendás Giulietta Masina alakította. Az ő „eredeti” sztoriját, figuráját lendítgette tovább a koreográfus saját elképzelései szerint. Meglehetősen komor színeket alkalmazva. Mert ez a Gelsomina önmagába, a színpad négyzetébe zárt, magányos alak.

Szellemes gesztusként a színházterembe lépve maga a címszereplő, Tonhaizer Tünde áll az ajtóban, hogy eltépje jegyeinket – csillogó szemmel, félig a szerepben, félig civilben. Mikor az ember végigméri őt pikareszk jelmezében, csak arra tud gondolni, tökéletes a szereplőválasztás.
Tonhaizer Tündét megannyi előadás fegyelmezett, kifogástalan minőséget nyújtó táncosaként láttam eddig. Társak közt, táncosi szerepben, közösségbe simulón. Kántor Kata a fiatal táncosnő eredeti karakteréből, a személyiségéből áradó, szomorkás ragyogásból építette fel hősét, s ez önmagában kiváló ötlet. Tonhaizer Tünde nagy apparátussal, széles eszköztárral ábrázolja e különös, groteszk kis bohóclényt, és megálmodott kivetüléseit. Tehetségénél, kisugárzásánál fogva eleinte erős hatású színpadi egyedülléte, magán(y)játéka.

 

Tonhaizer Tünde - Fotó: Dusa Gábor  

 

Kántor Kata természetesen az „ismerős” Gelsomina-karakterrel indít: a hibbant kis női vagabond, az országút szélén pendliző, a semmiből a semmibe tartó, szeretetre éhes, a szeretnivalóra vadászó figura lép elénk ki tudja, honnan túrt, hatalmas kabátban, csálé sapkában, kopott bőrönddel (amely az egyik képben a háza, az ágya lesz: fedelét úgy húzza magára, mint egy paplant).
A folytatás az asszociációk mentén halad. Az úton levés, a ködképekkel való versenyfutás, a megfelelni akarás, a szeretetre vágyás rém- és ábrándképei soroltatnak. Azonban villanásnyira jó szilánkok terjeszkednek hosszúra, feszültséggel teli képek vékonyodnak üressé. Mintha rövid szólódarabok sorozatát látnánk gyöngysorként felfűzve, igazi belső rend, hatvan percre hatályos struktúra nélkül.

Egy jelenetben Gelsomina nyitott bőröndjében matat: csend van. A táncosnőt szinte félig háttal szemlélhetjük, akárha ott sem lennénk. A mindenféle ingertől mentesen töltött másfél perc mintha órányira nyúlna. Az ember mocorogni kezd: tekintetét kezdi nem vonzani a színpad. A figyelem pedig, kivált a nézői, igen kényes dolog: szinte lehetetlen visszaszerezni. Az előadásban a célzatos monotónia, a célzatos eseménytelenség és az esetlegesség elegyedik egymással.

A magányos alak mind messzebb kerül a fellinis „sztenderdtől”: mintha Kántor Kata Gelsominája azzal az irammal, parttalan, az úton levés élményétől hajtva távolodna modellje karakterétől, mint a Masina alakította figura. Tonhaizer Tünde nagyon derekasan teszi a dolgát: a játék egyes perceit valóban feledhetetlenné formálja. Szemeit düllesztve, szájába tömött kavicsokat kocogtatva mered ránk. Fordítva felvett köpönyegében játszik különös, már-már ijesztő lidércet.

A tánc-Gelsomina összetett kórkép ábrázolásának ambíciójával jött létre: Ki ez a figura? Hová tart? Mit gondol? Kántor Kata magányosan ábrázolja őt, Zampano-esélyes társ nélkül. Gelsomina azonban – mint ezt e műből is érzékelhetjük – társas lény. Támasz és feladat, kolonc és kulcs. Magába zárva saját mélységeibe zuhan: egyedül lenni számára büntetés. A maga démonaival megharcoló kis női kobold, elképzelt, fiktív személy továbbgörgetett, fiktív utóéletét (előéletét?), önkényesen elképzelt és megmutatott magányát láthatjuk itt.

A fekete dobozszínpad feltáruló, hátsó fala előtt – addig takarásban lévő – emblematikus tárgyak sorakoznak, mint megannyi próbatétel, kihívás, bizonyíték. (Érdekes, eddig még nem láttam a Refektóriumban olyan előadást, mely elhúzta volna a függönyt az antik tér gyönyörű fala elől).
Emberi drámák, kín látomásos, szimbolikus képei sorakoznak Kántor Kata szóló-koreográfiájában. Figyelemlankasztóan hosszúra nyújtott, ernyedtté váló, jelenetekbe szaladunk, mint amikor elakad a lemezjátszón a tű. Az el-elgyengülő dinamizmust még Márkos Albert szokásos módon kiváló zenéje sem képes feltámasztani, visszavarázsolni. Gelsomina ősi bánattal hű kutyaszemében, visszapillant: a rejtély nem adja magát.


Gelsomina

Zene: Márkos Albert

Jelmez: Szűcs Edit

Fény: Szirtes Attila

Munkatárs: Máthé Zsolt

Koreográfus: Kántor Kata

Előadó: Tonhaizer Tünde

Helyszín: Nemzeti Táncszínház, Refektórium

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK