Alkalmazó művészet

Gold Bea: Vég veled! – MU Színház

Két kivételes erejű, kisugárzású előadó közösségében gyönyörködhetett, aki ellátogatott Gold Bea legújabb munkájának, a Vég veled! című játéknak a bemutatójára. A szerző-rendező és játékos-alkotótársa, Méhes Csaba nem először áll azonos színpadon.
Halász Tamás | 10. 11. 25.

A produkció zenei anyagának zömét jegyző francia komponista, Hugues les Bars muzsikája is ismerős lehet már hazai táncműből, s az előadás látványvilágát meghatározó Magritte-életműre sem a Vég veled! alkotó-előadói  csodálkoztak rá elsőként a hazai mezőnyből. Munkájuk végeredménye mégis egyedi, sajátos és mélyen megérintő élmény.

Szinte hihetetlen, de tény: Gold Bea közel húsz, míg Méhes Csaba két év híján harminc éve kezdte táncosi pályáját. Alapos kézművesek mindketten: az átlaghoz képest jóval ritkább bemutatóik mindegyike emlékezetes, biztos kézzel hosszan fényesre csiszolt, emlékezetes alkotás, hosszú munka kiérlelt gyümölcse. Hogy közös munkával jelentkeznek, épp ezért nem meglepő, ám annál fontosabb fejlemény. A DekaDance társulatával indult Gold Bea és a Dominó Együttes stúdiójából a Köllő Miklós vezette együttesbe kerülő, majd a Tímár Tamással közösen alapított Pingvin Pantomimmel színre lépő Méhes alkotói felfogásában számtalan a közös pont, hangütésüket tekintve pedig az izgalmas eltérés. Méhes vérbeli, kivételes tehetségű mimus-komikus, míg Gold a líraian bizarr, álomszerű munkák mestere.

René Magritte jegyében fogant előadásukat a legjobb értelemben, jólesően lengi be a múlt, a speciális hagyomány finom szellője. A Juhász Ilony és Gavallér Mihály kellékeiben dúskáló színpadon feltámadni látszik a nyolcvanas-kilencvenes évekből (már akinek) ismerős pantomimes alapú, sejtelmes, a gyermeki ént is dédelgetve megcélzó táncszínház. A világ, amelyet olyan magyar alkotók jegyezte művek fémjeleznek, mint az Artus Goda Gábor alkotta Turulja, Gyöngykánonja, kicsit távolabbról (ugyancsak Les Bars zenéjét használó, Mándy Ildikó rendezte-koreografálta) Kék hétfője, Nagy József szinte összes munkája, Bozsik Yvette Magritte-idéző Kabaréja, vagy a Szárnyak Színháza Verklije.

Férfi és nő szürreális kalandjai bontakoznak ki a Vég veled! színpadán: kivételesen erős képek, áradó fantáziával alkotott kockák, saját álmainkból is ismerős, kézművesi alapossággal leképezett, megragadott kis szilánkok. Közhelyektől tökéletesen mentes, egyes pillanataiban érzékien cirógató, máskor akár karcosan vaskos jelentmorzsák.

 

gold-mehes

Méhes Caba - Fotó: Dusa Gábor

 

A szín közepén hangulatos, fakeretes ablak, melyet mintha egy parasztházból emeltek volna ide, s applikáltak volna bele a bábjáték paravánját idéző, mindent rejtő fekete falba. A tér bal szélén borospalackok függnek, éles fénnyel világítottan. A teret hamarosan a Magritte vásznairól ismerős, talányos tárgyak tömege kezdi benépesíteni. Fehér galamb, bőrönd, gyönyörű fényes, sárga almák, fátyol, ablak s persze Méhes keménykalapja és zsakettje. Gold Bea arcán Magritte egy konkrét alkotása is feltűnik: az 1934-es Megbecstelenítés tökéletesen kivitelezett makettje, maszkként. A dús, vörös haj övezte, arcként újraértelmezett meztelen, női torzó: a csodálkozó szempárnak látható mellekkel, a groteszk mosolyra húzódó szájnak tűnő, dús szőrzetű ágyékkal. Méhes alakja az örök slemilé, a tökéletesre csiszolt, varázserejű, csámpás szupermené, aki a Fregoli kádjából, a Pisztrángötös kottaállványa mögül, a Pantomix remekbe szabott szkeccseiből ismerős. Gold Bea figurája ugyancsak kiérlelt önmaga: perzselő tekintetű, éteri melankóliából és szilaj, női varázserőből elegy jelenés.

Élvezetes látni, hogyan hat egymásra e két markáns személy, jellegzetes világ: hogyan csurran, tapad át egymásba-egymásra a két emberi-játékosi attitűd.

 

gold-mehes2

Méhes Caba, Gold Bea - Fotó: Dusa Gábor

 

Ritka, hogy manapság az ember leesett állal mered a színpadra: ezt az élményt a Vég veled! többször is megadja nézőjének. A feszesen pergő képek közti tökéletes átállások, a mértékkel adagolt, filmszerűen vágott jelenetek hemzsegnek a kreatív ötletektől. A tépőzár karmocskák sűrűjétől érdes „tapadó” felével kitapétázott kabátban feszítő férfire felragad a nő: fátyla, ruhája alig lefejthetően omlik partnere testére. A két alakot egy képben azonos öltözetben látjuk: az ablakkivágat tükörré alakul: egyikük előtte, másikuk mögötte áll, nekünk egyaránt háttal – Magritte szellemében. A látóhatár titkai (1954), az Egy magányos sétáló álmodozásai (1926–1927), vagy az Okapi (1958) kalaposait idéző figurák tökéletes precizitással követik egymás mozdulatait. A mindössze 28 évesen festett – s vállaltan alkotási vezérfonalat adó –, korai Magritte-remek, A fenyegetett gyilkos (a festményen) távoli, hegyekre nyíló ablakát idézi egy másik jelenetben a színpadkép. Az ablakdeszka fölött virágok, mögülük Méhes Csaba élőben, körötte pedig két, életnagyságú, kartonra kasírozott fotó formájában bukkan elő és elő. Partnere egy ódon bőröndből előguruló almákkal kezd célba dobni rá, mint a vurstliban.

Gold Bea rendezése Magritte jól ismert szimbólumait értelmezi újra: amint előző bemutatója, a Kések háza is messze több volt, mint egyszerű, mozgásszínházi Lorca-hommage, így új bemutatója is bővelkedik a sajátban, az elemző-értő elme friss meglátásaiban, leleményeiben. A bőven felbukkanó kellékek dacára sem nehézkednek rá a tárgyak kettejük játékára, a mozdulat, a gesztusok kifejező ereje nem csorbul általuk.

A titok, a megszakítás, a kihagyás, a rendhagyó társítás-társulás s az afölött érzett féktelen öröm adja e kétszemélyes munka igazi erejét, mely – akárcsak Magritte munkássága – egyszerre fegyelmezett és precíz, s megragadhatatlanul szabad. A „boldog békeidők” derűjének eszköztára-látványvilága elegyedik-mosódik össze jeleneteiben a kiszámíthatatlannal, baljóssal, az ösztönösség beláthatatlanságával. A játék elején detektívként, hosszasan egy földön heverő, fehér galambtollat vizsgáló, majd tárgyi bizonyíték-tasakba csippentő Méhes Csaba a játék végén hatalmas galambot rajzol. A szélen függő palackok egyikéből alápergő fehér porból permetezi a földre a szárnyaló madár képét. Ami a kettő közt történik, a repülés maga. Öröm látni.

 

 

Gold Bea: Vég veled!

 

Fény, hang: Sólyom Tamás

Zene: John Hassell, Gonjasufi, Hindi Zahra, Mich Gerber, Hugues Les Bars

Kellék: Juhász Ilony, Gavallér Mihály

Koncepció, rendezés: Gold Bea

Alkotó-előadók: Gold Bea, Méhes Csaba

 

Helyszín: MU Színház

 

Interjú Gold Beával