Adás, vétel

Új táncok/10 – Felületi kötődés – MU Színház

Hamisítatlanul budapesttánciskolás, friss, könnyed, kreatív szellem járja át a BUTI ex-diákjainak estjét. Le sem tagadhatnák, hogy egy alomból származnak, olyannyira közös nyelvet beszélnek, ha táncról van szó.
Králl Csaba | 11. 03. 10.

Megnyugtató látni, hogy van Magyarországon egy olyan kortárs táncosképző intézmény, ahol felnőtt emberként kezelik a hallgatókat, és megtanítják őket önállóan gondolkodni. Aminek talán legsarkalatosabb pontja, hogy a leendő táncos saját testéből kiindulva, koreográfus nélkül is képes legyen szabadon dolgozni. Ami nem azt jelenti, hogy egyből koreográfussá is válik, viszont mindaz, amit ennek során átél, megismer és felfedez, elsősorban önmagában és persze a mozgáshoz, a testéhez való viszonyában, később elengedhetetlen a kreatív alkotómunkához.

Jóleső érzés, hogy az Angelus Iván vezette Budapest Tánciskola alapértékei hosszabb idő távlatában sem erodálódnak. A Felületi kötődésben színpadra lépő hat táncos között (Bakó Tamás, Biczók Anna, Fülöp László, Mészöly Andrea, Vadas Zsófia Tamara, Varga Viktória) van, aki tizenöt éve, van, aki tavaly végzett itt, és függetlenül attól, hogy hol tart a pályán, merre sodorta a kíváncsiság, aktív táncos-e vagy csak alkalomadtán lép fel, minden különösebb erőfeszítés nélkül képes kötődni, kapcsolódni a másikhoz. Ennyit jelent az azonos szemlélet, a közös platform, annak ellenére, hogy annyifélék, ahányan vannak.   

 

uj-tancok-10-bp-tancisk1

Biczók Anna, Bakó Tamás  - Fotó: Dusa Gábor

 

Mindenki a saját maga koreográfusa a darabban. Annyi nehezítéssel, hogy nem csak az improvizatív hatású szólisztikus részeknek kell dialógusba lépniük egymással és lehetőség szerint arányos, harmonikus struktúrává rendeződniük, de állniuk kell a sarat a tánc kíséretére hivatott mini experimentális koncerttel is, amit Mizsei Zoltán és az egészen kivételes előadói adottságokat megcsillantó örmény származású énekesnő, Gaya Harutyunyan és szintén örmény partnere, Ellina Khachaturyan hegedűs rögtönöz. Döbbenetes, amit Mizsei hangban, harmóniában és torzításban produkál, Gaya Harutyunyan pedig egyenesen jelenségszámba megy, teljes fizikai valójával, minden porcikájával énekel, mindenből hangot, ritmust csihol; a tér szélén, a félhomályban játszanak, de néha úgy tűnik, mintha övék lenne az egész színpad. Hogy a koreográfia nem tudja túlharsogni e – háttérmuzsikáláson jóval túlterebélyesedő – sokrétegű zenei szövetet, érthető, mégsem okoz zavart, mert a tánc könnyedsége, keresetlensége összecseng az örömzenélés spontaneitásával. Szabadság a szabadsággal.

A koreográfia nem akar se nagyot, se kicsit markolni. Nincs szándékában bölcselkedni, technikázni, bravúroskodni, egyszerűen csak lenni akar a szó legnemesebb értelmében, a tiszta táncnak abban a talán legtermészetesebb formájában, amihez nem tapad és nem tapasztható ok, okozat és magyarázat, csak könnyedén, mintegy véletlenszerűen megtörténnek benne a dolgok, akár egy levegővétel. Ahol a nézőnek csupán annyi feladata van, hogy kényelmesen hátradőljön a széken, elengedje magát, és hagyja, hogy a színpad felől érkező rezgéshullámok kellemesen bizsergessék.

Már bejövetelkor megfogja az embert a játék tünékenysége, könnyedsége: a táncosok keresztbe-hosszába impróznak a színpadon, az énekesnő a társával diskurál örményül, egyedül Mizsei ül oldalt a szintetizátora mögött, kissé elszeparálva. A két zenész lány később is a színpadra keveredik, ők vezetik fel a záró részt, amelyben a hat táncos sorban állva, kéz a kézben, utoljára villantja fel egyéni arcát a közösben. Lazák, fesztelenek a csoportos táncok: az egyikben a fürtben lógó táncosok úgy haladnak előre, hogy gyöngéden átlökik egymást új pozíciókba. Zömmel azonban rövidre vágott, rögtönzésszerű szólók (vagy szólókból összeverődő duók és triók) találkahelye az üres fehér tér.

A hat táncos közül a két fiú viszi a prímet. Bakó Tamás puha és elegáns, mint mindig, folyamatosan kibillenti magát az egyensúlyhelyzetből, hogy új irányt és lendületet adjon mozgásának, olykor rövid kontaktba keveredik Fülöppel, miközben láthatatlan karmestere, motorja a közösségnek. A fiatal Fülöp Lászlót már korábban, Eléonore Valère dinamikus koreográfiáiban is kiszúrtam, s most sem okoz csalódást: lendületes, precíz táncos, magabiztosan uralja a testét, felüdülés nézni minden mozdulatát. A táncosnők szereplésével kapcsolatban kicsit ambivalensebbek az érzéseim: mind a négyen felszínre hozzák, ami bennük van, de tálalásuk kissé pontatlanabb, elnagyoltabb, mint a fiúké. Ennek ellenére emlékezetes marad Biczók Anna koncentrált előadásmódja, s szerettem Mészöly Andrea szikárságát és Varga Viktória nyíltságát is, talán legkevésbé Vadas Zsófia Tamara teljesítményével voltam kibékülve, láttam már őt sokkal eredetibbnek és meggyőzőbbnek is, de hát nem lehet mindig mindenki a topon.

 

 

 

 

  Új táncok/10 – Felületi kötődés

 

 

Alkotók: Bakó Tamás, Biczók Anna, Fülöp László, Mészöly Andrea, Vadas Zsófia Tamara, Varga Viktória

Külső szem: Furulyás Dóra

Mentor: Karczag Éva

Zenei koncepció: Mizsei Zoltán

Hegedű: Ellina Khachaturyan

Hang: Gaya Harutyunyan és Mizsei Zoltán

 

 

Helyszín: MU Színház