Ellenfény Online - Tánc - önálló Produkciók - Napok Romjain

Napok romjain

Ruins True – Kolozsvári Állami Színház, Sushi Center for the Urban Arts

Tompa Gábor legújabb rendezése a vizuális érzékiség jegyében született. Foszló leplek és fodrok, kecsesen mozgó táncosok, túlburjánzó falrajzok a Ruins True szereplői. Amiről beszélnek, az mégis rideg és matematikus. Mert „az igazság romjain” egy újabb Beckett-rendezés hever.
Barta Edit | 11. 04. 19.

Tompa Gábor közel harminc éve rendez Beckett-előadásokat, rendezéseinek igen jelentős részét nyugat-európai és tengerentúli színházi intézmények számára készítette. A Pesti  Színházban bemutatott Ruins True-t is egy nemzetközi alkotócsoporttal közösen hozta létre, a darab előadói a San Diego-i kortárs művészeti központ, a Sushi Center for the Urban Arts munkatársai.

Tompának nem ez az első munkája San Diego-ban, az alkotó 2007 óta – mint a rendezői program vezetője – dolgozik a kaliforniai egyetem színházi tanszékén. 2008-ban Mrozek Tangóját, 2009-ben Büchner Woyzeckjét mutatták be, utóbbit a La Jolla Playhouse-Potiker Theatre-ben. Mostani rendezésében Tompa nem egyetlen Beckett-drámát állít színpadra, hanem egy „Beckett művei szellemében” született táncszínházi előadást. A darab vizuális világa, díszlete, a jelmezek, sőt, az előadók mozgása egyetlen esztétikai rendszer részei. Tompa rendezésében – ebben a totális és komplex rendszerben – minden egyes tartalmi és formai összetevőnek megvan a maga oka és szerepe.

 

kolozsvar-beckett-tompa

 

Az előadás férfiszereplője, Liam Clancy Charlie Chaplin-jelmezt visel, partnerei (Jess Humphrey és Yolande Snaith) elrongyolódott, mégis elegáns szabású csipkeruhát. A két táncosnő haja feltupírozva, arcuk hintőporos. Ugyanez az eleganciába burkolt koldusesztétika jellemzi az előadás díszletét is. A Ian Wallace által készített monumentális fal – mely lezárja a színpad hátsó részét – egy poros, elhagyatott szobába vezeti a nézőket, ahol a falak mintha hatalmas, foszlásnak induló függönyökkel lennének letakarva.

Mint a legtöbb Beckett-darab, a Ruins True is az elmúlásba fulladó életet tematizálja. Beckett szereplői számára ugyanis az élet nem más, mint a halálig tartó időkényszerű eltöltése. A magány, a társtalanság, az istennélküliség a szereplők alapvető állapota, s ebben az általános létállapotban valamilyen monomániás tevékenységet végeznek.

Tompa rendezésében a folytonos ismétlődés a mozgásban figyelhető meg. A darab első felében a szereplők között semmifajta kapcsolat nincs, inkább három különálló szereplő szólótáncát látjuk. A két nő és a férfi egy-egy kis területet foglal el a színpadból, ez a mozgásterük. Mindhármójukhoz tartozik egy-egy tárgy – Liam Clancy-hez a létra, Jess Humphrey-hoz a tolószék, vagy Snaith-hez a vödör és a kalapács. Mozgásuk repetitív, újra és újra ugyanoda: önmagukba és saját tárgyukhoz térnek vissza. Abban a mikrovilágban léteznek, amit maguk köré vontak.

Az előadás két táncosnője lényegesen idősebb férfitársuknál, a közöttük kialakuló kapcsolat azonban sem férfi-nő, sem anya-gyermek kapcsolatához nem hasonlítható. A gyöngédség, a kedvesség hiányzik viszonyukból, sokszor úgy tűnik, mintha három vadidegent zártak volna össze egyetlen szobába. A két táncosnő közül Yolande Snaith az erősebb karakter, de kettejük színpadi jelenléte gyakran háttérbe szorítja Clancy-t. Holott a darab végén kiderül, hogy ő lenne az előadás kulcsfigurája. (Hármójuk közül Snaith a rangidős és a legismertebb, neve táncos munkáin túl Stanley Kubrick utolsó filmjéből, a Tágra zárt szemekből lehet ismerős. Ő készítette a film központi jelenetének számító álarcosbál koreográfiáját.)

 

kolozsvar-beckett2

 

A darab utolsó perceiben egy kisfiú érkezik a „poros, elhagyatott szobába” – s vele együtt az előadás legszebb jelenete. Ez a zárójelenet kárpótol valamennyire az előadás lassan hömpölygő, vontatott, olykor unalomba fulladó perceiért, melyet egyébként a táncosok kecses kontakttánca sem képes felülírni. A színpad jobb sarkában egy miniszínház áll, a kisfiú ebbe világít bele; az általa kirajzolódó látvány kaleidoszkópszerűen szóródik a falakra. A fantasztikus fények közepette illúzió és valóság, öregség és fiatalság egybeolvad.

„Az idő lerombolja az arcunkat, bőrünket, testünket, érzelmeinket és gesztusainkat – írja a darab kapcsán Tompa – de mindig van valami, amit nem lehet elvenni tőlünk... az emlékezet varázsában lebegünk, az elmúlás méltóságában, és soha nincs egyetlen unalmas pillanat sem – mindig újra és újra kell kezdenünk.” A vetített kép hatalmas kiterjedésével, érzéki felületével szinte „élő” installációként van jelen az előadásban, mint a múló idő metaforája.

Az előadás meghívást kapott az idei Avignoni Fesztiválra is, így az off program keretében a Théâtre des Halles-ban lesz látható a fesztivál teljes ideje alatt.

 

 

 

 

Ruins True

 

Díszlet és látvány: Ian Wallace

Jelmez: Jaymee Ngernwichit

Zene: Shahrokh Yadegari

Rendezőasszisztens: Tom Dugdale

Rendező: Tompa Gábor

Előadók:Liam Clancy, Jess Humphrey, Yolande Snaith

 

 

Helyszín:Pesti Színház

Idő: 2011. március 26.