Résnyire nyitott színház

?-ek avagy zene/tánc – Budapest Tánciskola

A Budapest Tánciskola ?-ek avagy zene/tánc című soha el nem kezdődő és soha be nem fejeződő előadása nem kevesebbet ígér, minthogy alapjaiban kérdőjelezi meg a hagyományos színházat, és kimozdítja szociális beidegződéseinket.
Legáth Zsolt | 11. 05. 31.

A műsorfüzetben meghirdetett 20 óra 30 perc helyett 19 óra 45 perckor, tehát mégsem annyira behatárolhatatlan időpontban kezdődő előadás nézői – vélhetően a valós kezdési időpont „kiszivárogtatásának” következtében is – negyed kilenckor már zsúfolásig megtöltötték a Trafó erre az estére finoman átigazított nézőterét. A művészi szándékot „semmibe vevő”, pontosan érkező, s az előadást a fináléig a tervezettel élesen ellentétes, kifejezetten merev hangulatban, bármifajta életjel nélkül végigülő nézők ékes bizonyítékkal szolgáltak arra, hogy a színház kereteit időben és térben kinyitni igyekvő alkotók igencsak kemény fába vágták a fejszéjüket. Bizonyára oldhatta volna a kedélyeket, ha az alkotók / a Trafó eltekint a jegybevételtől, hiszen a jegyvásárlás gesztusa épp abba az intézményi kontextusba helyezte az estét, amelynek kereteit az alkotó éppenséggel fellazítani szerette volna. Ezáltal a provokatívnak szánt kérdés, mely szerint színház-e, amit látunk, idejekorán megválaszolható: színház, mert jegyet vettünk rá!

A minden szempontból nyitottnak szánt mű Angelus Iván rendező elképzelései szerint térben és időben is szétfeszítette a hagyományos színház zárt terét és kötött időintervallumát. Az utcára néző vészkijárat és néhány szellőzőnyílás megnyitása mellett a néhány szék kihagyásával szellősebbé tett nézőtér volt hivatott biztosítani a tér fellazulását. Pár tucat nézői szék a játéktér szélén jelezte a játéktér és nézőtér határvonalának elmosását, azonban játszók és nézők frontális viszonya, így elkülönítettségük is döntően fennmaradt.

 

bp-tanciskola-kerdojelek

Fotó: Dusa Gábor

 

A nyitott tér és kitágított időkeretek felkínálta kötetlenebb, a helyét elhagyó, majd adott esetben az előadásba később újra bekapcsolódó nézői attitűd nem valósult meg, a fegyelmezetten ülő nézők részéről említésre méltó mozgás nem volt tapasztalható, csupán az alkotói szándék szerint az előadás felénél elkövetkező, de a nézők egy jelentős hányada által valódi zárlatnak tekintett finálé után hagyták el nagyobb számban a nézőteret.

Az előadás címében beígért meg nem válaszolt kérdések felelőse Grencsó István volt. A provokatívnak szánt „Miért nem csukják be az ajtókat, ha ez egy színházi előadás?” és „Már megy az előadás, ha még nem kezdődött el?” típusú kérdések meglehetősen sután hatottak, a nyitott ajtó körüli többszöri elmélázás pedig didaktikusnak és kissé nevetségesnek, tekintve, hogy egy ajtó nyitva hagyása tán még nem művészi forradalom.

A Budapest Tánciskola növendékei által előadott több mint 30 hosszabb-rövidebb etűd szerkesztésmódja és az előadás másik elméleti alapvetése, zene és tánc viszonyának problematizálása, bevallottan Merce Cunningham és John Cage 50-60 évekbeli avantgárd kísérleteit idézik. A mindenfajta belső koherenciát és logikus dramaturgiai szervezőelvet száműző Cunningham esetlegesen variálta a táncszekvenciák egymásutániságát, s a kauzalitást, mint rendezőelvet tagadva a véletlent hívta segítségül darabjai megszerkesztéséhez. Angelus a szekvenciák szabad variálhatóságában rejlő potenciálból igen keveset mutat, olyan színes árnyalatokat és apró nüanszokat, amelyeket a beharangozó szövegben ígér a rendező, a színpadon nem találunk. Csupán annyi a koreográfiai dobás, hogy az előadás felénél felcsendülő finálé után fordított sorrendben még egyszer végignézhetjük a már látott több mint 30 etűdöt, ami a nagy nyitottság ellenére összességében véve igen kerek kompozíciót mutat.

Zene és tánc viszonyának vizsgálata ugyancsak kulcsfontosságú volt Cunningham és alkotótársa Cage munkásságában. Előadásaikat a zene és a tánc egyenjogúsága jellemezte, a tánc megszűnt a zene illusztrációja lenni, a két médium ilyeténképpen gyakran teljesen elvált egymástól. A BUTI előadásán zene és tánc viszonyának egyik legbanálisabb megfogalmazásával a Füles című etűdben találkozunk, amikor a fejhallgatós táncosok a csak a számukra hallható zenére táncolnak úgy, hogy a néző a mozdulatok alapján felismerhesse a zene jellegét.

A hagyományos színház kereteinek szétfeszítése valamint zene és tánc viszonyának problematizálása egyenként is megsüvegelendő művészi vállalások, hát még egy előadásba sűrítve. Sajnos a megvalósítás elmarad Angelusnak az előadást felvezető, izgalmas, szociológiai, sőt aktuálpolitikai utalásokat is magába foglaló eszmefuttatása mögött.

 

 

?-ek avagy zene/tánc

 

Fény: Pete Orsolya

Zene:Mizsei Zoltán

Rendező:Angelus Iván

A koreográfiákat készítették és előadják:a Budapest Tánciskola táncosai

Közreműködik:Bakó Tamás és Grencsó István

 

Helyszín: Trafó