Váratlan leértékelés!
Leértékelés – Zadam Társulat
Beszédes címet visel Zambrzycki Ádám koreográfiája; hordja, akár egy gúnyát, melyet kifordít, levet, és gombócba gyűrve elhajít. A leértékelés szó azonban kétélű fegyver. Amilyen gazdag asszociatív mezővel rendelkezik, éppoly veszélyes is. Nehéz úgy meríteni a jelentések kusza káoszából, hogy az teljességélményt adjon, és ne maradjon a nézőnek hiányérzete. Okosabb, ha a választott koncepció a teljesség helyett a töredékesség elve mentén a befejezetlenség és eseményszerűség nyílt végű ívéhez igazodik, vagyis tudatosan vállalja a hiányt. A Leértékelés elsősorban tehát választott struktúrája miatt váratlan. A mókás jegyszedés interaktivitást és eseményjelleget ígér: a táncosok „leértékelik” a belépőinket, 10 forintot visszaadnak, így nyerünk bebocsátást a nézőtérre. Ehhez képest az előadás azonban kerek és zárt, lehatárolt felépítésű, mely logaritmikus módon tagolódik részekre, és tengelyesen tükröződik. Az első jelenet az utolsóban, a második az utolsó előttiben etc. ér véget – ez kiszámíthatósághoz vezet. A jelenetek ugyanakkor egymáshoz kevéssé illeszthetők, míg a foszlányok önmagukban ugyancsak a kerekség érzetét keltik, az eseményjelleg idegen számukra. Ez az omlós (anti)dinamika végigkíséri az előadást, miközben ciklikusan köröz saját maga fölött, várva a pillanatot, hogy metaforáit ledobhassa rá.
A koreográfiában a hangsúly ugyanis egyértelműen a szimbólumok és metaforák jelentőségében keresendő. Minden egyes elem potenciális információforrás, a perspektíva egy apró beesési szöge. Ezeket a forrásokat mélyen az előadás szövete fölé varrja-stoppolja a rendező: a humor, a késleltetés, a montázs és harag technikáival. A források e paradox eljárással tulajdonképpen beesett lyukakká lesznek, melyeken keresztül a kíváncsi tekintet a lényegre kukucskál, míg maguk a lyukak csak laza, önkényes kollázspárok halmazai maradnak.
Zambrzycki Ádám - Fotó: Jókúti György
Ez a metódus leglátványosabban talán az előadás komplex nyelvezetében érhető tetten. A speciális formanyelv Zambrzycki sajátja: szinte minden koreográfiája a meredek irónia kereszttüzében fogant. Vagyis majd’ minden lépés, minden mozdulat és kiejtett szó éppen az ellenkezőjét jelenti, mint az bennünk internalizált. A nyelvezet jellegzetesen a populáris kultúra sűrű csinnadrattájából merít, a felszínről leragadott jel pedig saját jelentésének ellentéte felé mutat a mélybe. A kloákakultúra így varrja magát a magasművészetbe és fordítva – ettől lesz minden Zadam-produkció olyan váratlanul keserédes komédia. A Leértékelés esetében a vektorok ütötte rések ugyanakkor egymástól szinte idegen anyagból lyuggatottak, és furcsa viszonyt ápolnak: a zene, a beszéd, a tánc, a jelmez és a kellék(ek) machiavellizmusa az egyensúly kibillenéséhez vezet. Minden átsző mindent, miközben eluralja a másikat, majd alá kerül, ismét fölé, és így tovább.
Halász Tímea és Szűcs Dóra Ida - Fotó: Jókúti György
De mik is azok a szimbólumok és metaforák, melyeket a Leértékelés hordoz? Az előadásban váratlanul sokféle kép forrong, ezek mindegyike pedig egy világos kérdéskört feszeget: mi adja a dolgok és cselekedetek értékét? Mi adja a kultúra értékét? Mi adja a társadalom értékét?
Fontos szimbólum például a meztelen test jelenvalósága, mely a koreográfia egy-egy meghatározott dramaturgiai pontján háromszor (talán túl sokszor is) ismétlődik. Pierre Bourdieu szerint a test olyan nyelvszerű képződmény, melyen minden viselt jel kulturális előállítású megkülönböztetések jelzésére szolgál. Ha tetszik: a testen hordott jelek általánosítanak és besorolnak egy halmazba, mely halmaznak a személyiség csak látványos illusztrációja. Így mikor az előadók a csupasz testüket árcédulákkal matricázzák, egy olyan adekvát dimenzióba sorolják magukat, mely a testinek való lét kiárusításáról, az archaikus életerő meghurcolásáról és tőkésítéséről (is) tesz tanúbizonyságot. Ugyanezt jelenti a steril egyenruhajelmez is, melyet egyébként viselnek a táncosok. Az értékeket kiárusítják, némán tűrjük.
Illusztris példája a problémának a jelenet, melynek során a koreográfia 100%-a, vagyis mind a három szereplő megpróbál tanulságosan végigegyensúlyozni-végigtáncolni egy fénypallón (mely az előadás feedback-szalagjának is tekinthető). Elsőként az előadás 34%-a (vagyis az egyetlen férfi, Zambrzycki Ádám), majd a 66% (tehát Halász Tímea és Szűcs Dóra Ida) mutatja, mit tud. A lányok erre kétszer egymás után is kísérletet tesznek, miközben meddő beszélgetést folytatnak az értékek viszonylagosságáról. Szűcs mélázva kérdez, Halász egyszerűen mindent „leaház”. Érdemes válasz nem születik, nem születhet. A tőkésítés folyamata végül gigászi százalékjelbe csúcsosodik, mely magamagára tükrözött falloszként mered a nézők tekintetébe: ez a fogyasztó férfiak kakasa, a modern nők (shoppin)G-pontja.
Az összerendeződő mozaikok, egymást utolérő jelenetek az előadásnak ezen a pontján sajnos ismét szétesnek. Az erősödő ismétlési vágy és a dekoncentráció az utolsó jeleneteket szétrombolja. A tetőpontot mélyzuhanás követi, az előadók eddigi pontos mozdulatai a szétesés jeleit mutatják, a koncepció elfárad. A táncosok nem figyelnek egymásra, a jelenetek következő sorát pedig előre tudjuk. Végül a zárójelenet a kezdethez görbül: Zambrzycki meredőn tartja üres kezeit, mint az értékek darabjaira hullott martalékát, a semmit.
Leértékelés
Zadam Társulat
Koncepció, koreográfus: Zambrzycki Ádám
Koreográfus asszisztens: Sebestyén Tímea
Előadók: Szűcs Dóra Ida, Halász Tímea, Zambrzycki Ádám
Helyszín: Bethlen Téri Színház
Más is látta:
Videó itt
